Bejelentkezés

x
Search & Filters

10 év után feloszlik a Cojones, az egyik legígéretesebb hazai csapat, de februárban új album érkezik



"10 év, egy EP, egy nagylemez, két single, számtalan fesztiválfellépés, előzenekaroskodás, 5 országos turné, rengeteg tagcsere, és be nem váltott remény után a túrkevei Cojones második nagylemezének kiadása közben tragikus hirtelenséggel bejelentette a feloszlását. A szóban forgó anyagot még 2016 tavaszán rögzítette a zenekar, és az elhúzódó utómunkálatok, magánéleti változások, és össze nem egyeztetett jövőképek nem hagytak más választást a srácok számára, minthogy "posztumusz" adják ki a második albumot. Bár a rendszeres koncertre járók már ismerhetik az új dalok nagy részét, a zenekar mind szöveg, mind hangzásvilág terén igyekezett újraértelmezni önmagát. Erre lehet kiváló példa az album előfutáraként most megjelent Nice Job People című dal, amihez kevés hasonló található a korábbi repertoárban.

 

 

Az új album valamikor február tájékán lát majd napvilágot, amiről természetesen itt is beszámolunk. A bejelentések leghamarabb a zenekar Facebook oldalán érhetőek el, a dalt pedig alább meghallgathatjátok, Rivasz Gergő dalszöveges videójával illusztrálva. A bandáról 2015-ben egy egyetemi vizsgafilm is készült (itt megtekinthető), ami egy portréinterjú keretein belül mutatja be kicsit közelebbről a zenekar - és aktuális tagjai - világát."

 

A Cojones elérhetőségei: Facebook, Soundcloud, Cojones blog

 

A zenekart színpadon utoljára 2017. január 13-án, láthatjátok a 14. Stagediving Fesztiválon, ahol 00.10.-kor állnak színpadra a Dürer kert kistermében. Facebook esemény itt!