50 éves a Pink Floyd 'The Dark Side Of The Moon' albuma - lemezkritika
Pink Floyd-fan legyen a talpán, aki képes lekövetni a nevezetes lemez különböző rendű és rangú újrakiadásait! A rend kedvéért, és a félreértések elkerülése végett: itt nem a Roger Waters-féle, hadd ne mondjam, mennyire sikerült átértelmezésről van/lesz szó. Sokkal inkább arról, amelyik 1973. március 24-én jelent meg eredetileg. És, amelyet minden idők legsikeresebb konceptalbumának tartanak, nagyon nem érdemtelenül. Közel 15 évig maradt a Billboard lemezlistáján.
Mondandója középpontjában az emberiség hibái és az élet megpróbáltatásai állnak: halandóság, vallás, pénz, öregedés, társadalom és konfliktusok. (Hugh Fielder Pink Floyd Behind the Wall című, magyarul 2021-ben megjelent könyve nyomán.) Lehetetlen és szükségtelen kiemelni a tíz darabból álló zene-mozaik bármely kockáját, de a legifjabb nemzedék kedvéért ideírok néhány címet: Time, Brian Damage, Us And Them, Money… Meg a szívhang, a régi pénztárgép zaja, és a lemezborító ikonikus szivárványos prizmája… (Le is volt fóliázva a CD, amikor kézbe vehettem, annak rendje-módja szerint.)
A hatásos effektekkel teleszórt muzsika felvételének vezető hangmérnöke az akkor még „projekt nélküli” Alan Parsons volt. A progresszív hangzás pedig? Hát ez az, amiről most értekeznem kell, mert minden másról felesleges, hiszen bőven el vagyunk látva a szükséges információkkal. A hangtechnika pedig fejlődött annyit fél évszázad alatt, hogy érdemes legyen beszélni az eredményeiről. (Hogy mást ne mondjak, léteznek már olyan házi stúdiók, amelyekben igazán kitűnő hangminőség érhető el.)
A mindenkori viszonyítási alap persze az eredeti „bakelit” megszólalása. (Más kérdés, hogy a saját példányom olyan indiai nyomatú, cérnavékonyan megszólaló szerencsecsomag, amit akkoriban lehetett kapni a hazai boltokban, és ami már csak elrettentő példának alkalmas.)
Az évfordulós kiadványok csúcsragadozója pedig vitán felül az a kilenclemezes box, amelynek megjelentetését hónapra pontosan a kerek évfordulóra időzítették. Annak a csomagnak a legfontosabb darabja a blu-ray korong, amelynek hangzásáról meglehetős magasztaló értékelést olvastam nemrég. Oké, az audiofil megszólalás képviselői kiemelt kasztot képeznek, amelybe én - a legnagyobb sajnálatomra - nem tudok beletartozni.
Még jó, hogy a jelen írás tárgyát a szimpla zenefogyasztó számára készített, megfizethető árú szimpla CD képezi. Az említett blu-ray kimaradt tehát az életemből, ez a korong azonban megadta mégis a belső arányaiban is tökéletes lemezanyagra való rácsodálkozás élményét. Valahogy nem fogott rajta az idő! Egyes hangok fényei, a terek, az effektek… Bizony, kijönnek mind rendesen! Mondom is, hogy milyen mélyenszántó felfedezéseket tettem – az eddig tapasztalt hallhatatlansághoz képest. Az egyik a Breathe-ben a nagyon hátul ragadt, de hátborzongatóan pszichedelikus gitárhangok. A másik egy általános jelenség: a levegős, már-már templomi érzetet keltő térhatás. No és azt megfigyeltétek már, hogy a Time halottakat is életre keltő ébresztőóra-csörgése előtt némi utcazaj szűrődik be? Meg az a táplálóan kásás gitározás a Money-ban, megvan? Bónuszként az „ikonikus” idióta nevetés, no az álmomban se jöjjön elő (Brian Damage). Egyébként pedig minden hang úgy szólal meg, mintha az imént rögzítették volna azokat egy korszerű stúdióban, nem pedig fél évszázaddal ezelőtt.
Az 50. évfordulóra kiadott CD-n megspórolták a betűk nyomására szánt festéket, ezért a klasszikus prizma látható csak rajta, semmi más. De hát mindenkinek elmond mindent ez is, ugye?
Olasz
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
