Bejelentkezés

x
Search & Filters

Élményprogramokkal erősít az EFOTT



14 méteres torony, habparti, piatőzsde, karrierindítás, megannyi sport és turisztikai program – a felsoroltak mindegyikével találkozhat az, aki július 12-17. között kilátogat a Velencei-tó partjára, az egyetemisták legnagyobb nyári bulijára. A zenei programok mellett az EFOTT fesztiválozói idén számos igazán izgalmas élményprogramot próbálhatnak ki.

– Úgy szervezzük, hogy az EFOTT felérjen akár egy nyaralással is! Napközben a strandolás és a vízisportok mellett több tucatnyi aktivitást lehet kipróbálni, aztán délután becsatlakoznak a különböző kultúrprogramok, este pedig több zenei helyszínen egymásnak adják át a közönségkedvenc zenekarok a stafétabotot – mondja Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

Turisztkai találkozó

A hagyományokhoz és a fesztivál nevéhez híven egyre inkább szerephez jutnak a turisztikai programok. A borkedvelők lovaskocsis pincelátogatáson vehetnek részt, a koncertet kiheverni vágyók egy közeli termálfürdőben ejtőzhetnek, a történelemkedvelők pedig a pákozdi csata helyszínére is ellátogathatnak.

A legsportosabb fesztivál

A sportok szerelemesei sem fognak idén csalódni: az egyetemi strandkézilabda és strandröplabda bajnokságok mellett lesznek vízilabda mérkőzések, sárkányhajó verseny, teqball, vízifoci és buborékfoci, de a legelszántabbak a Tó körbetekerés és -futás alkalmával is bizonyíthatnak. Az igazi macsókat pedig Erősember verseny és street workout várja.  

 

 

A karrierindítás első lépcsőfoka

1 a 15 ezerből – ennyien alkalmasak arra, hogy a repülésirányításnál dolgozzanak, tehát mindössze 7 efottozó választhatná ezt a szakmát. Az idei rendezvényen kiderül, ki hogyan teljesít ilyen helyzetben, egy 14 méter magasra épített toronyból. Emellett pedig a több tucat kitelepülő cég és civil szervezet kínálatában akár munkára is szert tehetnek a fesztiválozók– szórakozva.

Milyen a high-tech vurstli feeling? Ki nevet a végén a piatőzsdén? Mi inspirálta az ismert embereket, hogy hírnévre tegyenek szert? Ezek megfejtése mind-mind elérhetők lesznek Velencén.

EFOTT – július 12-17. között, csak szabadon…