Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kettesben, két testben… Bemutatkozott a Vasicsek 'Öcsi' János vezette AkiMer zenekar (koncertbeszámoló)



Nem egy hagyományos lemezbemutató koncerten vett részt az, aki 2017. április első napján ellátogatott a MOMKultba. A Vasicsek 'Öcsi' János nevével fémjelzett újonnan alakult AkiMer zenekar, Visz a víz címmel mutatta be első albumát, ráadásul egy dramatizált rockjátékkal tette színesebbé az estét.

Kézenfekvő megoldás rögtön idecitálni a közmondást: Aki mer, az nyer! Persze egyáltalán nem biztos, hogy ez a megfejtés. Mindenesetre Vasicsek Öcsi János, Vastag Gábor, Gyenge Lajos, Szabó Károly, és Szkladányi András mert álmodni. Mertek egy saját hangzásvilágot megteremteni, sőt, a szokásos látványelemeken túllépve, igyekeztek intellektuálisabb üzenetet is közvetíteni a színészek közreműködésével. Ehhez az ötöshöz csatlakozott a legendás Tátrai Tibor, akit nem csak szólistaként láthatunk, hallhatunk, hanem zeneszerzőként is nyomot hagyott a lemezen. A dalok lazán kapcsolódnak egymáshoz, a témát tekintve örökzöld: a férfi és a nő kapcsolata. Hajdú László rendezésében, a szakítástól a kibékülésig láthatjuk a különböző fázisokat a két nagyszerű színész - Nagyváradi Erzsébet és Pásztor Tibor - játékával. Előadásukat a Magyar Mozgásművészeti Társulat tagjai tették még kifejezőbbé.

 

 

De térjünk vissza a zenéhez, hiszen mégiscsak lemezbemutató koncerten jártunk. A dalszövegek – amelyeket Vasicsek Öcsi jegyez – egységes világot alkotnak. Az egyedi, letisztult hangzásban fellelhetők a példaképek stílusjegyei. Bevallom őszintén, kicsit féltem is. A szóbeszéd alapján egy újabb Syrius formációt vizionáltam, de kellemesen csalódtam. Orszáczky Jackie, B.B. King, Frank Zappa, Sting… Mesterek! Ide nyúlt vissza időnként egy csipetnyi ihletettségért Vastag Gábor, aki a legtöbb zenét szerezte a lemezen. A meghatározó stílus a rock, Tátrai Tibusz szólóival megtámogatva. De ahol a dalszöveg megkívánja, lírai hangvételre vált, vagy akár egy jó kis rock&rollra. A dalokat, az együtteshez csatlakozott Óbudai Danubia Kamarazenekar fúvósai, és vonósai tették teltebbé. Az est vendége volt még Sipeki Zoltán gitáros. A duettekben, a bársonyos hangú Micheller Myrtill jazzénekesnő kiválóan hozta a női vonalat, nagyon jól egymásra találva Vasicsek Öcsivel. Élvezet volt hallgatni őket: „Kettesben, két testben...”

 

 

Élmény volt megtapasztalni ezt a merőben új elgondolást, miszerint egy lemezbemutató koncert is fokozható vizuális elemekkel, és így már az sem zavart, hogy miközben a lábam járt a ritmusra, ülnöm kellett. A kiváló muzsikusok személye, a nagyzenekari felállás, és nem utolsósorban az igényes, fülbemászó dallamok, az első perctől magával ragadott, sodrásban tartott. Visz a víz?!

 

 

Vasicsek Öcsivel készült 2015-ös interjúnkat itt olvashatjátok.

 

Egy friss klip és egy dalszöveges videó itt megtekinthető:

 

 

 

Az AkiMer Facebook oldala itt elérhető.

 

Ócsag Andrea Saga

 

Fotók: Fábián Borbála