Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Lacuna Coil rendesen felpörgette a közönséget az A38 hajón (koncertbeszámoló)

Több mint tíz éve már annak, hogy a Lacuna Coil igazán berobbant a köztudatba a Karmacode című albummal, és olyan dalokkal, mint a Closer, a Fragile, vagy az Our Truth, és még a 2008-as Shallow Life albumnál is úgy tűnt, hogy a korábban kitaposott ösvényen halad tovább a zenekar, de aztán valami történt, és a Dark Adrenaline, valamint a Broken Crown Halo már kis túlzással egy másik csapat albumainak tűnt, és talán ez is közrejátszott abban, hogy „elsodródtam” a zenekartól - legalábbis mostanáig.

Május 7-én ugyanis az A38 hajó színpadon léptek fel Cristina Scabbiáék a Concerto szervezésében, és ezt azért nem lehetett kihagyni, már csak azért sem, mert nem sűrűn járnak errefelé. Az estét az Infected Rain nyitotta, és lássuk be, az sem mindennapos, hogy egy moldáv zenekar lép fel nálunk, igaz, az Infected Raint tavaly is el lehetett csípni a Dürerben a Jinjer és a Be Under Arms társaságában, és talán ennek is köszönhető, hogy jó páran ismerték a dalaikat és már az ő koncertjükre is sokan összegyűltek. A zenekar új albuma nemrég jelent meg 86 címmel, és elsősorban ennek a dalait hozták el erre a turnéra. A csapat alapjaiban véve hasonló a Lacuna Coilhoz, talán elsősorban azzal a különbséggel, hogy Lena azért hörgést is szép számmal tol a tiszta ének mellett, ezért lehet, hogy az Arch Enemy előtt még nagyobbat ütnének, de azért így is működött a dolog: a zenekar felpörgette a közönséget, és úgy tűnt, ők is nagyon jól érezték magukat.

 

 

A Lacuna Coil nagyon profin összerakta az imidzset a Delirium című új album köré, méghozzá már a lemezborítóval kezdve, a turné pedig egyenesen a European Sanatorium címet kapta, így végképp nem lehetett csodálkozni a zenekar zubbonyos megjelenésén. Ahogy azzal sem lehet vádolni a csapatot, hogy ne vették volna komolyan a lemezbemutató kifejezést, ugyanis hét dal is elhangzott az összesen 11 tételt tartalmazó Deliriumról, így lehet, hogy inkább azt volt nehéz kiválasztania a zenekarnak, hogy mi ne kerüljön bele a programba.

Mindjárt a nyitódal az Ultima Ratio volt az új albumról, igaz, ezután a Shallow Life egyik sikerdala, a Die & Rise, majd főleg az igazán a kezdeti időket idéző Heaven’s a Lie azért rendesen visszarepíthette a jelenlévőket a „hőskorba”, hogy aztán kis túlzással megszakítás nélkül érkezzenek ismét az új lemez dalai. Kicsit meglepett, hogy az Enjoy the Silence-t nem hagyták meg a ráadásra, sőt, még a rendes programban sem ez volt az utolsó nóta. És ha már ráadás: még ebe a részbe is két új dal fért a háromból, a zenekar tehát tényleg nem aprózta el a dolgokat.

 

 

Az énekesnős zenekaroknál azért a többség akarva akaratlanul is a leányzóra figyel fel elsőként és a koncerten is főleg ő vonzza a szemeket - na jó, a Lacuna Coil esetében azért talán Andrea Ferro is, aki szintén alaposan kiveszi a részét az énekből - de az aligha okozott törést bárkiben is, hogy ezen az albumon és persze a turnén is már új dobossal is gitárossal játszik a zenekar, annál is inkább, mert Diego Cavalotti és Ryan Blake Folden teljesítményére egyáltalán nem lehetett panasz, Cristina pedig ismét bizonyította élőben is, hogy továbbra is a legjobbak között van ezen a poszton. Ami pedig a koncertprogramot illeti, azt kell mondjam, hogy így kevésbé ütköztek ki a különbségek a régi és az újabb dalok között, mintha otthon hallgatná őket egymás után az ember, és annak ellenére, hogy a koncert felét a Delirium nótái tették ki, biztosra veszem, hogy a régi stílus kedvelői is egy jó élménnyel távoztak, még akkor is, ha esetleg egy-egy kedvencük kimaradt.

Jövőre húszéves lesz a zenekar és Andrea Ferro ígérete szerint ezt rendesen meg is ünnepelik majd, ami valószínűleg egy újabb turnét is jelent. Én a magam részéről bízom benne, hogy minél előbb visszatér hozzánk a Lacuna Coil, és nem kell majd ismét hosszú éveket várni az újabb koncertre.

 

 

Tóth Mátyás

Fotó: Infected Rain, Szuszugraphy