Bejelentkezés

x
Search & Filters

Les Discrets (Fra), Perihelion, Hegy koncertbeszámoló, 2017.01.14. Dürer kert

A Les Discrets tavalyi Roadburn-ös live albumát és a mostani EP-t meghallgatva, úgy döntöttünk megnézzük élőben, hogyan teljesít a zenekar. Az egykori Alcest tag Fursy Teyssier vezette francia csapat mellé hazai oldalról a Perihelion és a Hegy csatlakozott, mely még inkább csak fokozta érdeklődésünket.

A Dürer Kert legkisebb terme adott helyszínt az eseménynek, az első zenekar pedig 20.30-ra volt kiírva, így némi frissítő itallal felfegyverkezve kíváncsian vártuk a Hegy húrok közé csapását. A Real Lies és Octahead tagokat a soraiban tudó trió a kísérleti metal zene instrumentális fajtájában utazik, tavaly jelent meg a debüt lemezük.

 

 

Értelemszerűen műsoruk gerincét az "80 Miles Out & 6 Feet Under" adta. Szabó Attila (gitáros) és Kovács Miklós (basszeros) magukat pedalboard-okkal körülvéve pengették bőszen húrjaikat, ádáz riffekkel sorozták meg a közönséget. Rókusz András (dobos) ügyesen teljesített, a dobverő kiesését ügyesen korrigálta. Miközben a srácok zenéjére hegyeztem a fülem, feltűnt, hogy amikor Attila durvább riffeket kezdett játszani, az hatalmas húzóerőt generált az amúgy elszállós „post metal” zene sodrásában. Ami nekem külön szimpatikus volt, hogy a két húros, szinte egyenlő szerepet töltött be a színpadon, hol az egyik, hol a másik vált főhangszeressé. Kiegészítették egymás hangképeit. Míg az elején a hangzás nem a legjobb volt, (sok volt a magas, főleg a gitáron), de úgy a 3-4. számnál helyre állt a balansz.

Személyes meglátásom, az eddigi 30-70% (súlyos részek vs. szállós témák) arányát én bátran eltolnám 50-50% felé, ugyanis a durvább elemek jobban kihangsúlyozták a performansz erejét. Tetszik a koncepció, csak így tovább!

 

 

Utánuk villámgyors átszerelést követően, hazánk egyik büszkesége a Perihelion kezdett. Még annak ellenére, hogy náluk sem volt a legtökéletesebb a hangzás (a random fényekről nem is beszélve) messze menően az est egyik legjobb koncertjét, ők adták. Az olyan dalok mint a "Végtelen kék", "Feneketlen", "Nap felé néz" vagy a "Hold" elemi erőket szabadítottak fel. Kíváncsi voltam, hogy a Hold EP dalait (kritika itt), miként reprezentálja a csapat és bizton állíthatom, nem lógott ki egyik sem a Zeng album (kritika itt) dalai közül.

 

 

Az egységes zenei kép, nemcsak a kiadványaikon, hanem élőben is érvényesült náluk. Vasvári Gyula (énekes/gitáros) hangról hangra hozta a lemezeken hallottakat, a többiek pedig biztos alapként funkcionáltak műsoruk végéig. Katonka Barna dobmunkáját szeretném megemlíteni, a vadabb tuka-tukás vágtázós részeknél, csak úgy robbant az energia. Hasonlóan lendületes módon mozogtak oldalt az egyen agancs-gally pólót viselő gitárosok is. Zárásként volt egy új szám, majd személyes kedvencemet az "Égrengetőt" hallhattuk melyet a lelkes közönség kitörő örömmel fogadott. Hiába volt vissza taps, egy rövid, de élvezetes koncertet kaptunk.

 

 

Legvégül a francia ötös vette át a terepet. A dob, két gitár, basszusgitár, billentyűre épülő zene nem igazán fogott meg. Szomorúnak, melankolikusnak kellett volna eredetileg lennie, ehelyett, néha unalomba átlibbenő altató dalokat hallhattunk. Nem tudom mi lehetett a probléma (alapjában véve szeretem az andalító-álomszerű muzsikákat), de valahogy nem érvényesült 100%-osan a franciák zenéje. Olyan gondolataim támadtak velük kapcsolatosan, hogy "erőtlen, gyengélkedik a produkció" vagy, hogy" túl lassú, nem illik ide". Ebből a fura tudatállapotból, a set-jük közepén felbukkanó instrumentális és merőben dinamikusabb nóta tudott csak kiszakítani, így figyelmem ezután már másra összpontosult. Nem tudom a turné-stressz vagy a fáradtság lehetett-e az oka, de a dobos srác többször megcsúszott a pörgetésekkel, valószínűleg dekoncentrált lehetett, amit a hátul álló ritmusszekció (a basszeros és a ritmusgitáros) vele együtt nevetgélve reagált le. Oké ezzel nincs baj, emberből vagyunk, (kimerülünk-hibázunk) a gond viszont az, hogy ezt sorozatban bejátszották, elpoénkodva az egészet. Velük éles kontrasztban a zenekar főnök Fursy Teyssier és Audrey Hadorn (billentyűs/énekesnő) teljesen átélve énekelte-játszotta a témákat. Velük nem volt gond, szívvel-lélekkel teljesítettek. Ha a hátrébb álló 3 ember session tagként kerülhetett be a Les Discrets-be, hiányzott belőlük a zenei alázat. Főleg, hogy ilyen befelé fordulós - sajnálkozós zene a franciáké, így még inkább szembetűnőbb volt komolytalanságuk. Sajnálom, hogy nem jött át a dolog, mert a szövegírói véna ott van Furzy kezében, csak hát sosem mindegy kikkel veszi körbe magát az ember. E meglátásomat tovább erősítette az is, hogy a Les Discrets vagy 4 utolsó számot nyomott, elnyújtva ezzel az amúgy lapos és unalmassá váló műsorukat. Ha jók az emlékeim, utolsó előtti nótaként egy Alcest átdolgozást játszottak még, ott megint érezhető volt, az a bizonyos energia, amit a set-jük közepén is megtapasztaltam. Inkább hallgattam/hallgattunk volna plusz egy dalt a zúzós Hegy-ből és plusz két nótát a kiváló Perihelionból, minthogy a franciák művészi vergődését szemléljük epekedve.

 

 

Mindent egybevetve ez egy élvezetes este volt, aki akarta az kiszomorkodhatta magát vagy friss élményekkel gazdagodhatott. Köszönet az Emptiness Booking-nak a szervezésért, érdekes volt látni, ahogy két hazai reménységünk megszorongatott egy nemzetközileg is elismert francia formációt.

 

A Perihelion-nal készült interjú itt, a Hegy zenekarral készült interjú itt olvasható.

A Les Discrets oldala honlapja itt elérhető.

 

Lupus Canis

 

A képekért köszönet Gránicz Erikának.