Bejelentkezés

x
Search & Filters

Múlt, jelen, jövő mini fesztivál – avagy időutazás a rock and rollban: Négy formáció, négy különböző stílus



Négy különböző formáció, négy különböző stílus, a közös nevezőt mégsem nehéz megtalálni: valamennyien a dallamos, ritmusos rockmuzsika elkötelezett hívei. Van, aki már lassan négy évtizede óta tapossa a pályát, mások „csekély” húsz éves jelenlétükkel „mindössze” a felénél tartanak, ám makacsul kitartó elhivatottságuk valamennyiüket közös oldalra sodorta.  2017. április 7-én 19 órától különleges időutazás veszi kezdetét a Fővárosi Művelődési Ház nagytermében, ahol egy este négy rockbanda is a húrok közé csap.

Az ezredfordulón alakult Dirty Dance csapata csaknem egy évtizeden keresztül „piszkoskodott” a rock színpadán, majd 2010-ben újjáalakulva, immár Dirty néven folytatják a már megkezdett sikerszériát. Juhász „Kicsi” Attila, aki a dobfelszerelést énekmikrofonra cserélte, Vörösmarty „Ermi” Imre gitáros, Schrott Péter basszusgitáros, valamint Lendvai János dobos a rock keményebb, zúzósabb és mégis dallamokkal telített oldalát mutatja be a műfaj rajongóinak.

Akinek a Wall Street hallatán Amerika, a bank, a tőzsde, vagy a bróker ugrik be, ezúttal alighanem tévúton jár. Ugyanis a kilencvenes évek közepén született vérbeli és vérbő rock and roll bandáról van szó, akik két album megjelentetése után szétszéledtek, de csak azért, hogy aztán Gregus Miklós énekessel a fronton, Mayer Ferenc gitárossal, Tóvári Tibor basszusgitárossal, valamint a doboknál Szilágyi Edével ismét hódolhassanak szenvedélyüknek, a hamisítatlan, dallamos, slágeres rockmuzsikának.

És most vissza huszonöt esztendőt az időben! A Mr. Basary Group 1991-es megalakulásakor a hagyományos hard-rock stílusát tűzte zászlajára, amelyet budapesti, és vidéki klubok, rock-és blues kocsmák, valamint különböző fesztiválok helyiségeiben, terein feszítettek ki, és amelyeket a kitűnő torkú, zenekarvezető-énekes, Mr. Basary tolmácsolt. Később saját nótákkal is bővült a repertoár, ezek többségét a Magyar Rádió 8-as stúdiójában rögzítették. Az újjáalakult csapat aztán Mr. Basary- ének, Gönci „Apuka” György- szólógitár, Magyari András- billentyűk, Talabér László- basszusgitár, Nagy László- dob felállásban a Mr. Basary- életmű (Telegram, HitRock, Edda, P.Mobil, Kormorán, Örökség, stb.) dalokkal – amelyet az énekes addigi előadott dalaiból válogattak össze – járja a klubokat és a koncerttermeket.

A Continoom – ahogy önmagukat hirdetik – a Jövő Zenéje. A zenekart  szólóprojektje megvalósítására Schrott Péter hívta életre 2014-ben, majd egy évre rá Rohoska Gábor és Svajcsik Péter beszállásával valódi zenekar alakult belőlük. A két tag a lehető legjobb választásnak bizonyult. Az első „kísérleti” koncertek még dob nélkül mentek le, ám sokkal szebb színben látták a jövőt egy ütős kollégával, végül Gieszer Zsolt lett a befutó. A fiúk érdekesen és sikeresen ötvözik a rock, pop, dubstep, drum and bass elemeket, amely egy kiforrott, de mégis teljesen új, slágeres hangzást biztosít.

A belépőjegyek 2.000.-Ft.-ért kaphatók.

Facebook esemény itt! 

 

 

Hegedűs István