Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nemzedékváltás zajlik a bluesban: Gary Clark Jr..: Live – North America 2016 (lemezkritika)

Amerika messze van. Ez nem annyira aranyigazság, mint amennyire ordas közhely. Ide citálom mégis, mentségemül. Mert mi egyéb okom lehetne arra, hogy ki tudott maradni a látókörömből ez az ember, aki segíthet meghosszabbítani a koncertek iránti érdeklődésemet!

Újabb sületlenség – első olvasatra. Nem késhet hát az újabb magyarázkodás: addig nem érhet véget ez a periódus, amíg a saját szemeimmel nem láttam játszani őt! Kevés ilyen muzsikus maradt már számomra, de hogy első hallásra ez az érzés törjön fel belőlem, azon magam is meglepődtem. Ráadásul a blues családjában leltem rá ennyire erős reflexiót keltve, alig hiszem, pedig igaz!

Minimális utánjárással persze begyűjthetők a hangzóanyagok, pótolhatók az infók, fel lehet készülni efféle írásra gond nélkül – kivált egy ekkora kaliberű, ahhoz képest igen fiatal (1984-ben született), fekete gitáros-énekest illetően. A szakma krémje idejekorán felfigyelt rá (Clapton meghívta a saját fesztiváljára, tavaly pedig a rendszerint szakadó esőben zajló Glastonbury vendége volt), és a hivatalos elismerések sem maradtak el (Blues Music Awards, mindjárt két egymást követő évben).

 

 

Ezután, néhány kísérletező hangvételű stúdiólemez közreadását követően a 2015-ös The Story Of Sonny Boy Slim sikerült igazán jól – véleményem szerint. Egy évvel azelőtt azonban azt igazolta, hogy a színpad az ő igazi lételeme, alkotótere (Live 2 CD 2014). Aligha a véletlen műve tehát, hogy a 2016-ban lezajlott észak-amerikai turnéja felvételeiből igen gyorsan újabb élő lemezanyagot rakott össze. (Bonamassa alig verhető „munka-mániáját” ismerve persze nehéz bármit hozzáfűzni ebben a tárgykörben.) Ennek összeállítása során két szempontot vélek meghatározónak: az utolsó stúdiólemez lehető legteljesebb bemutatását koncert-verzióban, valamint a régebbi koncertalbumhoz viszonyított ismétlődés lehetőség szerinti kerülését. Mondanom sem kell: egyik sem valósult meg teljes mértékben, ami persze a legkevésbé sem ássa alá a végeredmény sikerét, hiszen koncerteken elmaradhatatlan, kedvenc dalok is születtek az évtizedes munka során.

Ami pedig a friss lemezanyagot illeti: az első négy dal az említett '15-ös stúdióalbum nótái – hol bluesosabbak, hol tempósabbak, ahogyan az ilyenkor dukál. A jól szerkesztett albumon aztán a további „elvárások” is érvényre jutottak.

Gary a boldogult Holmes Brothers-t idézi olykor annyiban, hogy amikor fejhangon énekel, akkor is tiszta tud maradni a hangja, ami mindenkor és mindenhol kivételes teljesítménynek számít. A gitárjátékról annyit: ebben a csapatban a másodgitáros (King Zapata) is elsőrangú. Könnyű kézzel varázsolják el a hallgatóságot (ideértve a CD hallgatóját is), amely ténykedésben a többiek (mármint, akik a ritmusszekciót alkotják) remek partnerek. Érezhetően nagyon együtt van a társaság – de hát általában efféle periódusban szokott élő album születni. (A Shake című nóta két fő vendéget is felvonultat, a lemezt záró Numb pedig „nagyon ott van”.) Egyéb érdekesség, hogy egyedül a zenekarvezető színes bőrű a kvartettben. Netán az új Jimi Hendrixhez van szerencsénk? Akár, de erre a kérdésre az eljövendő néhány év ad egyértelmű választ.

Nem tudom, ki mennyire érzékelte, hogy az idő természetes előrehaladásával (durvábban fogalmazva: kihalásos alapon) nemzedékváltás zajlik a bluesban az utóbbi években. Ennek során sok ifjú tehetség kér helyet magának a műfajban. Gary Clark Jr. azonban nem kér: követel!

 

Az album dallistája:

 

01. Grinder
02. The Healing
03. Our Love
04. Cold Blooded
05. When My Train Pulls In
06. Down To Ride
07. You Saved Me
08. Shake
09. Church I am
10. Honest I Do
11. My Baby’s Gone
12. Numb
 

 

 

Olasz