Bejelentkezés

x
Search & Filters

Örökre kitiltották Dave Mustaine-t, a Megadeth énekesét a Rockmaratonról



Sokkolta a Rockmaraton fesztivál szervezőit a Megadeth-koncert lefújása, Varga Zoltán főszervező a folytatást sem látja száz százalékig biztosnak. Jelenleg is folynak a tárgyalások a fellépési díj visszatérítéséről, ha a zenekar nem akar fizetni, pereskedés lesz. Interjú Varga Zoltánnal, aki rocktörténelmi beszólást intézett a színpadról az amerikai metálzenekarnak. Az Alfahír.hu interjúját olvashatjátok Varga  Zoltánnal, a Rockmaraton főszervezőjével.

A Megadeth-koncert elmaradása a fesztiválozók csalódottságán túl anyagi vonzattal is jár. Mit lehet ilyenkor tenni, vissza tudjátok kérni a fellépők gázsiját?

Jelenleg gőzerővel tárgyalunk az angol ügynökséggel. Pár napon belül ki fog derülni, hogy hajlandóak-e visszafizetni a fellépési díjat, vagy peres útra kell terelnünk az ügyet. Abban bíztunk, csütörtökre kiderül, hogy visszakapjuk-e a pénzt, vagy egyből elutasítanak, és akkor pert indítunk. Egyelőre azonban tárgyalási folyamatok vannak, bekérték minden költségünket, tehát egyelőre erről többet nem tudok mondani. Úgy gondolom, hamarosan ki fog derülni, mire jutunk, vissza tudjuk-e fizetni azoknak a jegyet, akik kérték, vagy nem.

A fesztivál honlapján van is egy ív, amit azok tölthetnek ki, akik a Megadeth-koncert napjára váltottak napijegyet. Tehát ők visszakapnák a pénzt?

Minket törvény szerint nem kötelez semmi arra, hogy visszafizessük a jegyek árát, hiszen a rendezvény nyitva volt, további tizenöt zenekar fellépett, egy koncert elmaradása miatt pedig nem is szoktak visszafizetni semmit. De ez csak a jogi része. Az erkölcsi része viszont az, hogy ezek az emberek elégedetlenek, és bár szerencsére a döntő többségük pontosan megértette, hogy ez nem a mi hibánk volt, mi mindent elkövettünk, de ettől függetlenül tőlünk várják a megoldást, mert Dave Mustaine nem mond nekik semmit. Tehát ha sikerül visszaszereznünk ezt a pénzt, akkor mindenkinek visszafizetjük a jegyárat, aki jelentkezik. Egyébként már több mind ezren jelentkeztek erre.

Ezt nem a jogi következmények miatt csináljuk, mert nincs semmilyen jogi következmény. Ezt csak azért csináljuk, mert megértjük őket. Például engem a Megadeth napján reggel fél tízkor felhívott egy vendégünk, hogy szerintem elindulhat-e Kolozsvárról, hogy lesz-e teltház, vagy eső esetén is megtartjuk-e a bulit.
Mondtam, hogy persze, hát azonnal üljél be a kocsiba és gyere, mert marha nagy létszámengedélyt kértünk, úgyhogy nem lesz teltház, és nálunk még olyan nem volt, hogy eső miatt elmaradt valami. Őt például nem tudom, hogy lehetne kárpótolni egy hétezer forintos jeggyel, hiszen az utazása és a szállása ennél lényegesen több volt.

Mustaine a Twitteren azt írta, jönnének még Magyarországra koncertezni, de más promóterrel, mert milyen dolog már az, hogy még a szállodájuk nevét is elárulták.

Mustaine a sérülés után, de még a koncert előtt is úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy soha nem hagynának ki bulit egy ilyen nevetséges kis törés miatt. De azt is nyilatkozta, hogy azért sérült meg a basszusgitáros, mert tele volt a catering, és nem lehetett elférni, pedig ez teljes hazugság, amit cáfoltunk is. Tegnap már azt nyilatkozta, hogy mi megpróbáltuk megtiltani nekik, hogy a második estéjükre visszamenjenek a Kempinskibe, ami a hotel szerint is hazugság, szó se volt ilyesmiről, semmilyen megkeresést nem kaptak tőlünk ezzel kapcsolatosan.

Tehát én azt gondolom, a Vörös Róka minden szavát kétkedéssel kell fogadni ... Én nem gondolom, hogy Magyarországra mostanában vissza fognak jönni.

És hogy teljesített a maratoni, összesen 10 napos fesztivál? Mennyien voltak a Szalki-szigeten?

Most pontos számokat nem tudok mondani, de átlagosan napi ötezer vendégünk volt, a Megadeth napján pedig abszolút nézőcsúcsot döntöttünk hétezer emberrel, ami nekünk egy nagyon nagy eredmény. A szerdai és szombati napunkat elnyomta az eső, de összességében, és napokra lebontva is csúcsokat döntöttünk.

 

 

Akkor a jövőévi fesztivál biztosítva van?

Egyáltalán nem. Egyrészt az ítéletidő, ami az EFOTT-ot is teljesen szétverte, másrészt a Megadeth-es ügy a fesztivált anyagilag nagyon súlyos helyzetbe hozta. De ezen túl ott van a személyes része is a dolognak. Az a péntek este nekem személy szerint olyan megrendítő erejű volt, hogy ezt még nagyon meg kell emészteni, le kell tisztulnia a dolgoknak.

Ha most valaki azt mondaná nekem, hogy mi lesz a jövő évi Rockmaratonnal, akkor azt mondanám, hogy ez volt az utolsó. De azért az is igaz, hogy én egy elég heves vérmérsékletű ember vagyok, tehát idővel azért letisztulhatnak valamennyire ezek a dolgok.

Azt hiszem a videón is érezhető volt, hogy itt nagyon nagy kiábrándultság lett úrrá rajtunk.

Ha most ismétlődne meg az eset, ismét hasonlóan mennél fel a színpadra?

Biztos, hogy felmennék, mert nem tudnám megtenni, hogy nem. Ez egy olyan dolog volt, amit nem lehetett bemondatni egy speakerrel, hogy bocsi, feldobunk három hordó sört és igyatok a következő bandáig, hiszen erre a zenekarra volt kiélezve az egész fesztivál. Ezt mindenképpen nekem kellett elmondanom.

Gondolom, ha még egyszer úgy alakulna, hogy szóba jöhet egy Megadeth-koncert, távol tartanátok magatokat tőlük.

Persze, egyértelmű. Ezért is volt nevetséges, amiket Dave Mustaine írt a Twitteren. Ő hivatalosan is ki van tiltva a fesztiválról, Dave Mustaine magánemberként sem teheti be ide a lábát, nemhogy a Megadeth-el. Az életben nem akarom hallani a nevét ennek a zenekarnak.

Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy a basszusgitáros David Ellefson egy nagyon tökös csávó, végig vállalni akarta a show-t, és most őt hasonlítják Axl Rose-hoz vagy Dave Grohlhoz, akik törött lábbal is felmentek a színpadra. Pedig ezt ugyanígy megtette volna ő is, az utolsó pillanatig vállalni akarta a koncertet. Ez az egész csupán Dave Mustaine újabb hisztérikus rohama volt, amivel tönkretett egy egész estét, meg félig-meddig egy fesztivált.