Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Toto albumai a leggyengébbtől a legerősebbig



Rengeteg középiskolai baráti társaság kezdett már közös zenélésbe, de akkora sikereket, mint a Toto, csak nagyon kevesen értek el. A zenekar története a 70-es évek elején kezdődött, amikor Jeff Porcaro billentyűs és David Paich billentyűs megalapította a Rural Still Life nevű csapatot, majd később csatlakozott hozzájuk Steve Lukather gitáros és Steve Porcaro billentyűs.

A következő fordulópontot Boz Scaggs Silk Degrees című albuma jelentette, amelyen David Paich és Jeff Porcaro zeneileg teljesen egy hullámhosszra került David Hungate basszusgitárossal. Az album és az azt követő turné sikere után a három zenész ismét felkereste Lukathert és Steve Porcarót, majd végül Bobby Kimball énekessel kiegészülve megszületett a Toto.

A zenekar rögtön az első albummal sikeres lett, a negyedikkel pedig Grammy-t is nyert, a többi lemezük és így számos daluk is azonban nem került annyira a figyelem középpontjába, így elképzelhető, hogy ti is találtok majd meglepetéseket ezen a listán, a keményvonalas rajongók pedig vitatkozhatnak, hogy mennyire helytálló az Ultimate Classic Rock sorrendje. Az albumok a címekre kattintva meghallgathatók:

14. 'Through the Looking Glass' (2002)
13. 'XX' (1997)
12. 'Turn Back' (1981)
11. 'Falling in Between' (2006)
10. 'Kingdom of Desire' (1992)
09. 'Isolation' (1984)
08. 'Tambu' (1995)
07. 'Mindfields' (1999)
06. 'Fahrenheit' (1986)
05. 'Toto' (1978)
04. 'Hydra' (1979)
03. 'Toto XIV' (2015)
02. 'The Seventh One' (1988)
01. 'Toto IV' (1982)