Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Üdvözöl a Pokol! – (Vigyázz magadra jól)” – Tankcsapda Főnix Csarnok, 2012. dec. 28.



Főnix! Sokaknak csak a mitológiai gonosz madár jut eszébe a név hallatán, de a hazai rock rajongóknak az ország második legnagyobb fedett arénája, a téli zarándokhely. 1992 – től hagyomány a zenekar életében, hogy az év végi utolsó koncertet szülővárosában, Debrecenben tartja, lokálpatriótaként hol itt, hol ott. Három éve rendhagyó módon a főtéren marha hidegben, idén itt a Főnixben nyolcadszor került megrendezésre két zenekar kíséretében.

Én például, ha tehetem, fiammal mindig megyek Pestről, ha már Ők is megtisztelnek minket azzal, hogy eljönnek játszani a fővárosba évközben. Vonatos buli, hazai pálya, más feeling mint a legtöbb koncerten. Most is sikerült megtölteni a tízezer fős arénát, pedig nem ingyen adják a jegyet. Van ülő, álló vérmérséklet szerint. „Vénségemre” nekem még mindig a küzdő játszik elöl. Már a vonaton megy a bemelegítés, ami folytatódik a bejáratnál a hat órás kapunyitásig ismerősökkel, haverokkal. Idén nincs hideg, de nem is fáznánk! Futás az első sorig, helyfoglalás, majd utána jön a ruhatár és a toalett egyesével, hogy tartsuk a helyünket. Italért is mindig csak egy megy el. A B közép B közepe valahogy így csinálja. Hét körül jön az előzenekar, a Neck Sprain, akik immár patináns múlttal büszkélkedhetnek (21 év) és nem először játszanak a Csapda turnén angolul groove metalt. Most bő fél órát nyomnak a gyülekező közönségnek, mintegy 2000 főnek. A műsoruk végére azért kezd bemelegedni a küzdő, segítve ezzel a bandát. Negyed órás átállás után megjönnek Kowáék a Vegával, ekkor már erős félház várja őket. Hangulat fokozódik, köszönve ezt a más stílusnak (funk rock), meg a „Kóla, jég és whisky- nek”, mert mi ezt játszuk oda-vissza egy István nevű friss haverommal, aki újpestről jött a tizenegy éves lányával. Kowáék igazi fesztiválra való banda, a hangulat nagyon jó a küzdőn! A teljesség igénye nélkül pár szám amit toltak: („Ennyi csak, Amilyen hülye vagy úgy szeretlek, Ki van ez találva, Szarka farka, Új templom épül”)

 

Kowalsky meg a Vega - Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek

 


Este kilenc utánra, mire kezd a főbanda, megtelt a csarnok! A közönség az intróra (Fűrész – kurva jó!) őrjöng, zúg a tömeg. Fejesnek piros a szakálla, tiszta őrült, de jó! Lukács és Sidi hátul liftezik a színpadra, fény lézer, láng: Rock’n rollnak hívott szar! Dehogy szar, érezzük az Istenek erejét, no meg a whiskyét…Legyen köztünk híd, ne csak árok! Árok ugyan nincs, csak korlát a színpadtól egy méterre az őröknek, fotósoknak. A buli közepétől kell is, mert szedik ki a népet rendesen középről, akik nem bírják a törődést! Üdvözöl a Pokol szó szerint a címre utalva! A tavalyi dob forgatást ha nem is, de a fény – és lézer technikát azért sikerült überelni. A heterogén közönség miatt jöhet a Mennyország tourist, Lukács keresi a kemény magot, Kapd be a horgot Laci Úr, veszett  2014-es szemüvegemmel kölcsönös mosoly a jutalom.

Jön még csak a mostani turné végén játszott nótákból válogatott csokor: „Kapcsolj ki!,  Keverék, majd a Rohadt a hely” külön kérésre a B középnek. Nem „Lejárt lemez” a Tankcsapda, elég feszes még Laciban a „Rock’n roll rúgója”. Van vendég fellépő is: Csató Peti a Replika zenekar frontembere, aki a 92-es mérges lemezen a gitárt erősítette, mivel akkor még Labi volt a basszeres. Laci Úr - saját bevallása szerint – nem tudott szólózni akkor, kellett valami megoldás. Tankcsapda feat. Replika: „Feszíts meg” és a „Legjobb méreg” ugyan azzal a gitárral, mint huszonkét éve… Húrt cseréltek?! He-he.

 


Személyes kedvenc a „Törölközős szám a Terroristával„ egyben, ami az első nóta volt, megy a póló pörgetés…”Adjon az ég” ilyen bulikat még! „Be vagyok rúgva” a végére tényleg! (az sem érdekel, ha ki vagyok rúgva) Nekünk már tényleg „Nem kell semmi”, hagyjatok békén ennyi! Jön a ráadás: „H.N.R., Hóesés” - de jó! (Szerencsére kint nincs, mert 2’36 – kor megy  vissza vonat, addig séta van…) És ki nem maradhat: „Ez az a ház”, év végén itt élek! Zárásként a címadó: „Üdvözöl a Pokol! (Vigyázz magadra jól)” Jól nézünk ki nagyon…és ha nem vagy hulla részeg, ez az ajtó neked mindig nyitva áll! Üdvözöl a Pokol Bár!

 

Levezetés félig dob nélkül: ”Félre a tréfát” Fejes két marék dobverőt hajigál szét, a Csapda pálinkát amit ügyesen dob Laci a béna rajongójának, nem kiejti a kezéből, vazze! Adta volna nekem! Na mindegy, még levezetésként iszunk, beszélgetünk barátokkal (Tibi és Viktor) egy bő fél órát, megérdemlik, hogy megemlítsem. Egy hete még 180 volt a vérnyomásom, egyszer élünk! Lesz-e még alkalmam? Nyugalom, a hosszú élet ritka! - Ahogy Csipa mondta tegnap a Symában. Durva volt a hétvége! Nem baj, jövőre ugyan itt! Aki nem jött, bánhatja, fél évig nem lépnek fel itthon, csak külföldön. Majd utánuk megyek, nehogy meglógjanak! Fasza évzárás, KÖSZÖNÖM!

 

Boldog Új Évet!

 

 

 

Juhász Peti


 

Címkék: 
Kowalsky meg a Vega
tankcsapda