Bejelentkezés

x
Search & Filters

Változatos új Queensrÿche albumot ígér Todd La Torre



Todd La Torre az új Queensrÿche albumról beszélt egy interjúban és állítása szerint a rajongók biztosan nem fognak unatkozni, ugyanis jó sok minden lesz a lemezen.

"Van egy olyan dal, amely a Rage for Order album hangzását idézi. Ezt Eddie (Eddie Jackson basszusgitáros) kezdte írni, és rögtön úgy éreztem, hogy ez azt az időszakot idézi. Azóta már mi is hozzátettünk egy kicsit, de az énektémákat még nem dolgoztuk ki hozzá. Én is megmutattam a többieknek pár olyan ötletemet, amely eddig a fiók mélyén hevert. Ezek inkább progresszív dalok. Illetve akad néhány riffem is, amit eljátszottam Michaelnek (Michael Wilton gitáros), hogy ő is hozzátehesse a saját témáit. Szerintem ezen a lemezen több gyors dal lesz, mint a Conditon Hüman-en, de így is nagyon sokszínű lesz. Igazság szerint még korai is beszélnem róla, hiszen egyelőre nem tudom megmondani, hogy melyik dalok kerülnek fel biztosan az albumra, így azt sem tudom, hogy összességében milyen hangzású lesz."