Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Végre a „földalatti zenék” is kapjanak egy kis lehetőséget" - Headcrusher interjú Kun Attilával

12 ember 12 kérdés. Havonta jelentkező interjú sorozatunkban a honi art/metal/rock undergroundban aktívan tevékenykedő művészeinket igyekszünk kicsit közelebbről bemutatni. Mivel az áprilisi hónapban nem jelent meg diskurzus pusztán technikai okokból, ezért ebben a hónapban duplázni fogunk. A második félben Kun Attilával beszélgettünk a Headcrusher Underground Music Magazine kapcsán az itthoni helyzetről, bandákról és természetesen zenéről.

Rockbook: Üdv! Úgy gondolom a Headcrusher Underground Music Magazine eléggé friss dolognak számít a színtéren, nem sok netes csatornánk van, ami ilyen részletességgel és alázattal foglalkozik a hazai extrém metal élettel. Kérlek, mesélnél róla, hogy honnan jött ez az ötlet?

Kun Attila: 2010 környékén már szerettem volna egy hasonló dolgot elindítani, de akkor nem találtam olyan embert, aki megfelelő cuccal és tudással rendelkezik, illetve akinek nem kellett volna ecsetelnem, hogy ezzel ilyen underground szinten nem lehet pénzt keresni! A szintén debreceni rádiós műsorvezető Papp Mysy haverommal próbáltunk keresni megfelelő embert, de nem sikerült a dolog és akkor ott fájó szívvel, de talonba raktam ezt az ötletemet. 2015 környékén aztán Mysy jelezte, hogy újra csatlakozhatnék hozzá, mert a rockvilag.hu-ra készíti a Kelet Underground Magazint. Természetesen elvállaltam a felkérést, és Dögnyúzó underground extrém zenei magazin néven kéthetente hétfő este klasszikus és friss thrash/death/black zenékkel „terrorizáltam” az on-line hallgatókat. Sanyi barátom egy ilyen Dögnyúzó rész meghallgatása után vetette fel az ötletet, hogy milyen lenne ez videó formában!? Amikor elkezdte sorolni, hogy mire gondol… már tudtam is, hogy végre hosszú-hosszú idő után megtaláltam az embert, akit kerestem!

Rockbook: Mióta működik hivatalosan a Headcrusher illetve hányan dolgoztok az adásban? Állandó a stáb vagy minden egyes résznél bedolgoznak külsős emberek is?

Kun Attila: A 2016-os év elején ültünk össze a Fige Sanyi barátommal és pár barna sör társaságában eldöntöttük, hogy beindítjuk az adást, lesz, ami lesz. Az év februárjában egy rövid kis reklám spot-tal jeleztük a youtube csatornánkon, hogy készülünk valamire… Tudtuk, hogy szükségünk lesz még valakire, aki jól beszél angolul, szereti a rock/metal zenéket és hozzánk hasonlóan elég lelkes a feladathoz. Pont kapóra jött a Teleki Barbara, akit egy rádió interjúm alatt ismertem meg, ami a néhai Integral Vortex zenekarral készült. Hárman kezdtünk bele a legelső adásba. A 3. adásunk után csatlakozott az invitálásomra negyedik tagnak a Birtók Bence, aki egy S.D.I. interjúval mutatkozott be az adás nézőinek. Tehát: Teleki Barbara, Fige Sándor, Birtók Benjámin és jómagam Kun Attila, mi négyen alkotjuk a Headcrusher stábját, külsős munkatársunk nincs.

 

 

Rockbook: Nálunk eléggé új még ez a műfaj, de külföldön már évek óta folyamatosan mennek a metal/rock élő interjúk és riportok. Hogyan és milyen technikai háttérrel indultatok el?

Kun Attila: Sanyi felelős az adás technikai részéért. Szerencsémre ő már rendelkezett korábban minden eszközzel és tudással, ami egy ilyen műsor elindításához szükséges, mivel hobbija a fotózás, videózás! Dolgozott is korábban egy cégnél, mint operatőr-technikus így megvolt a rutinja és a tapasztalata. Az ő tudását és eszköz parkját használva tudtuk elindítani az adást. Ha úgy látjuk majd, hogy van igény arra, amit csinálunk, akkor idővel fejlesztjük majd az eszköz parkunkat, de ez még nagyon a jövő zenéje…

Rockbook: Miért döntöttél úgy, hogy sok más kreatív emberhez hasonlóan pengető és dobverők helyett, inkább egy mikrofont vegyél magadhoz és riportokat készíts bandákkal, zenészekkel?

Kun Attila: Igazság szerint ezt az adást kicsit a kényszer és a düh szülte meg részemről. Azt láttam/látom, hogy itthon a kereskedelmi média teljes mértékben elzárkózik a rock/metal zenék világától. A közszolgálati adók egyikén ugyan van próbálkozás, hogy az A38-as hajós bulik egy részét láthatjuk… de talán nem meglepő, hogy az ide látogató metal zenekarok rendre kimaradnak ebből is. Az underground kisebb bandákkal pedig végképp nem foglalkozik senki, kivétel és tisztelet a pár on-line oldalnak, akik itthon tartják még a frontot, de ugye ez már az írott sajtó és nem a tv-k világa. Mivel én 12 éves korom óta gyűjtöm és követem a főképp speed/thrash/death/black metal zenéket, vettem a bátorságot és belekezdtem ebbe a „DIY” azaz csináld te magad mozgalomba azzal a céllal, hogy végre a „földalatti zenék” is kapjanak egy kis lehetőséget, egy adást ahol bemutatkozhatnak a nagyérdemű felé!

Rockbook: Beszéljünk a hazai underground-ról. Úgy vélem az évek során (15-20 év alatt) minden extrém zenei műfajban sikerült maradandót alkotnunk, jó páran már külföldön is elismertek, ha nem is olyan nagymértékben, mint egy nyugati vagy a tengeren túlról jött zenekar. Te hogy látod ezt?

Kun Attila: Valóban. Rengeteg tehetséges hazai csapat alakult már a ’80-as évek közepén, végén… amikor itthon még csak gyerekcipőben járt a metal műfaj. Ők voltak az alapjai vagy inkább a magjai annak, hogy a ’90-es évek elejétől már gomba módra kezdtek szaporodni a hazai bandák mindenféle stílusban, legyen az hard rock, heavy, speed, thrash, death vagy black metal vagy éppen a hardcore mint zenei stílus… Sok banda hamar eltűnt, de sokan futottak be szép karriert és lettek ismertek a határinkon túl is. Van, akikből feloszlásuk után lett legendás zenekar, pedig mindössze két demófelvételt hagytak maguk után… és vannak, akik lemezekkel a hátuk mögött sem tudtak kitörni és sikereket elérni. Mindenre találhatunk példát és ellenpéldát itthon. A nyugati vagy tengeren túli bandák nyílván mindig helyzeti és anyagi előnyből indultak egy kelet európai bandához viszonyítva, aminek számtalan oka volt.

Rockbook: Szerinted mennyire vagyunk lemaradva külföldhöz és a külföldi szcénákhoz képest vagy haladunk szépen, ahogy kell? Van-e egészséges versenyszellem?

Kun Attila: A bandáinkat tekintve nincs szégyellni valónk, rengeteg jó képességű zenész van itthon, sok jó produkció születik van sok igényes minőségi kiadvány szerencsére. Működik pár nagy és sok kis hazai kiadó is, ki-ki kisebb nagyobb intenzitással… Több hazai bandának is van kint, a határainkon túl is lehetősége időről időre bemutatkozni, esetleg egy kisebb európai kört csapni. Itt nyílván a több lemezes, nagyobb múltú bandákról beszélek, akik mögött van egy-egy kisebb nagyobb kiadó és letettek már valamit az asztalra. Aztán vannak a saját erőből próbálkozó kisebb zenekarok, akik néha vért izzadva próbálnak meg egyről a kettőre jutni, sajnos nem mindig sikerrel… Az évek alatt rengeteg zenész baráttal, ismerőssel hozott össze a sors, látom, hogy ki hogy boldogul vagy nagyon nem boldogul! A versenyszellem az megvan, már ha van értelme versenyről beszélni a zenében?!? Megy az egészséges nyomulás ezerrel, de ez így van jól. A fővárosban túltelítettség van, hiszen akad, amikor két helyen is egy időben nyomják a külföldi metal bandák és Budapesten ér egymásba két turné állomás. Van pár vidéki klub, akik tartják még magukat, de az underground bulik gyér látogatottsága mindenütt probléma, ahogy hallom másoktól is… Eközben ha szétnézünk a szomszédos országokban, akkor mindenütt láthatunk egy-két valamire való nagy metal fesztivált, amíg itthon talán csak a Rockmaraton az, akik még tartják magukat. (A Rockpart is ígéretesen indult, csak tavaly a természet közbe szólt…). Underground szinten is vannak figyelemre méltó próbálkozások, gondolok itt olyan földalatti kezdeményezésekre, mint pl:  Inner Awakening Festival, Total War Fest, DeathCrew Fesztivál, Engulfing the void, Full Of Anger Underground Metal Fesztivál, Sportalshow. Illetve a Neverheard Distro-s bulik… ez mind-mind olyan esemény, ami támogatandó és mivel ismerem is általában a mögöttük álló szervezőket, tudom, hogy komoly melót raknak egy-egy ilyen esemény tető alá hozásába.

 

 

Rockbook: Itthonról kik a kedvenceid, akiket követendő példának tekintesz? Itt arra gondolok, hogy van-e számodra olyan előadó, aki minden szempontból (kiadványok minősége, artwork és lay-out, színpadi kiállás, üzenet, stb.) megfelel az elvárásaidnak?

Kun Attila: Vannak kedvenceink és favoritjaink és itt most egy nagy felsorolásnak kellene következnie… Én az eredeti hanghordozókat preferálom, csak ezekkel foglalkozom és örülök, ha kezembe akad egy-egy igényesen kivitelezett kiadvány, legyen az CD vagy vinyl formátum. A kazetta vásárlást én magam mögött hagytam még a ’90-es évek közepén, amint tudtam váltottam CD-re és később bakeliteket is vásárolgattam. Ez a szenvedélyem tart is a mai napig, amivel néha kikészítem a barátnőmet, de hát ez ilyen… Ha az összképet nézem, tehát színpadi kiállás, kiadvány(ok) megjelenése, üzenet… akkor a teljesség igénye nélkül pár név:

- Age of Agony: For the Forgotten
- Angerseed: The Proclamation
- Blackhoney: Karma Saliva
- Gravecrusher: Morbid Black Oath
- Gutted: Martyr Creation
- Krampüs: Graveyard Blowjob
- Mörbid Carnage: Southland Fist
- Sin of God: Aenigmata
- Svoid: Storming Voices of Inner Devotion
- Tyrant Goatgaldrakona: Horns in the Dark
- Witchcraft: Hegyek felettem

Rockbook: Ha jól tudom, van egy szép háttérvásznatok, amely Anvil Kvlt keze munkáját dicséri. Manapság elengedhetetlen, hogy egy adott produktum (legyen az CD, kazetta, pólóminta, bármi) küllemre igényes legyen. Sokszor az egyszerűbb dolgok jobban hatnak, míg az agyoncicomázás néhol giccsbe hajlik. Mi a véleményed erről? Nálatok mennyire fontos, hogy egy műsor „design”-os legyen?

Kun Attila: Igen, így van Anvil Kvlt-ot kértük fel, hogy készítsen nekünk valami egyedi kézzel festett dolgot. Gyakorlatilag szabad kezet kapott a témát illetően, és remek munkát végzett, amit ezúton is köszönünk neki! Baráti áron kaptuk meg a vásznat, pedig nem ismertük egymást személyesen. Így van, néha az egyszerűbb témák jobbak, mintha valaki agyon variálja a dolgokat. Nálunk nincsenek nagy hollywoodi filmeket idéző számítógépes megoldások, nincs vakítás, egy underground műsor nem is erről kell, hogy szóljon. Odafigyelünk a kép minőségére és az adás hangját/hangzását is igyekszünk optimálisra megcsinálni, ami teljes mértékben a Sanyi barátom keze munkáját dicséri.

Rockbook: Van-e kedvenc riportered vagy metal műsorod, mint pl.: a Headbangers Ball volt anno?

Kun Attila: Régen minden rock/metal zenével foglalkozó ilyen jellegű műsort követtem. Anno a legelső kábeltévés korszakban a Power Hour, vagy a Headbangers Ball című műsorok meghatározóak voltak számunkra is. Éjjelente mindig lestük a friss klipeket, zenéket. Később itthon ugye a Rockkalapács, a Különjárat, a Rocktükör, a Zúzda és társaik aktív nézői voltunk. A Vanessa Warwick-al felálló, a Music Television-ön futó Headbanger’s Ball-t mondanám a legtuttibbnak, de konkrét kedvencem nem volt.

Rockbook: Látszódik, hogy hatalmas munka van egy-egy adás mögött, a feliratozás is egy kiváló ötlet, így végre egy külföldi zenerajongó is beleláthat mélyebben a honi underground-ba. Tervezitek-e a Headcrusher műsor bővítését, élő stream-ekkel fesztiválokról vagy maradunk a szokásos, jól bevált metódusoknál?

Kun Attila: Valóban jól látod, rengeteg melót pakolunk bele egy-egy rész elkészítésébe. A felvételek készítését, rögzítését a kapott nyersanyag vágását, kész formára varázsolását egy személyben a Sanyi végzi. Én találom ki nagyjából a tartalmat, kutatom fel az interjú alanyokat, tartom velük a kapcsolatot és szervezem a felvételek idejét, készítem el az interjúk, ajánlók jelentős részét és kezelem a fb. oldalt. Barbara feladata az ajánlókhoz a bandák felkutatása, velük kontaktba maradni illetve az angol fordítás egy része, amit Bencével közösen oldanak meg. A jövőben nagyobb teret fognak kapni mindketten, mert előre láthatólag egy mozgalmas nyár elé nézünk. Több fesztiválon és koncerten is szeretnénk megjelenni és mikrofon végre kapni az ide, hozzánk látogató zenészeket. Nem tervezünk bővítést és bár meg tudnánk oldani technikailag az élő stream-eket, mégsem tervezzük. A célunk pont az lenne, hogy lecsalogassuk az embereket a koncerttermekbe, lásd: a 7. adásunk legelején a figyelmeztetést…

 

 

Rockbook: Ha jól tudom, az első adás közel 1 órás volt, a legutóbbi, a hetedik pedig másfél órához közelít. Mitől függ egy Headcrusher rész műsorának hossza?

Kun Attila: Próbálnák tartani egy 70 - 75 perc körüli átlagot, de ez nem mindig sikerül. Sosem tudjuk előre, hogy egy adott interjú alany mennyire, milyen hosszan fejti ki a válaszait… így készültek már maratoni beszélgetések. Kivágni nagyon egy-egy adott interjúból nem szeretünk, csak ha az adott vendég megkér rá bennünket, vagy valami kevésbé érdektelen a választ érdemben nem befolyásoló dolog hangzik el. Többen jelezték, hogy tetszik nekik a műsor, csak hosszúak a beszélgetések… Nos én/mi pont hogy a rövid semmit mondó, annak is  a felét elvihogó/poénkodó  interjúkat  nem szeretem. Mi szeretjük érdemben kifaggatni a vendégeinket. Mivel ez egy teljesen underground produkció, szerencsére első körben csak a saját magunk által felállított szabályainknak kell megfelelni. Bízunk benne, hogy a jövőben is többek ízlésével találkozik majd az általunk képviselt információ dús adásmenet!

Rockbook: Hogy látod a Headcrusher Underground Music Magazine jövőjét? Ha valami esetleg kimaradt volna, amit közölni szeretnél a Rockbook olvasóival, kérlek tedd meg nyugodtan.

Kun Attila: Szívből csináljuk ezt az egészet és most megvan bennünk a kellő akarat és lendület, ami remélhetőleg még hosszú ideig kitart. Amíg kedvünket leljük egy-egy rész elkészítésében és bírjuk anyagilag is finanszírozni és van rá igény, addig szeretnénk folytatni… Nem szoktam nagyon előre tervezni, mert már megtanultam, hogy akkor biztos, hogy nem úgy alakul semmi, ahogy szeretném. Meglátjuk majd, hogy mit tartogat számunkra a jövő. A többiek nevében is köszönöm neked és a Rockbook olvasóinak a figyelmet, örülök, ha végigolvasták ezt a pár sort! Akinek felkeltettem az érdeklődését a Headcrusher underground zenei magazin iránt, az elérhet minket a youtube-on, a Twitter-en, és írhattok nekünk a Facebook-on is. Várjuk az őszinte véleményeket! ;)

A Headcrusher elérhetőségei: Facebook, Youtube

 

 

Lupus Canis