Bejelentkezés

x
Search & Filters

XXI. századi blues rock csemege – Rival Sons: ”Hollow Bones” lemezkritika



A 2014-es ”Great Western Valkyrie” után nemrégiben új albummal jelentkezett a június elején a Black Sabbath előzenekaraként Budapesten koncertező Rival Sons. Jay Buchanan-ék korábban csak pár rövid bejátszást tettek közzé a június 10-én megjelent ”Hollow Bones”-ból, azonban messzemenő következtetéseket nem tudtunk levonni ezekből.  

A kaliforniai blues rock csapat ötödik nagylemezére 9 dal került fel, és én személy szerint már nagyon vártam, hogy mivel rukkolnak elő, mivel nekem a fent említett ”Great Western Valkyrie” kicsit laposra sikerült. Scott Holiday hangzása mára védjegye a csapatnak. Nagy mágusról beszélünk a gitáros személyében és Buchanan énekhangjával kiegészülve máris hatalmas dolgokra képesek. Nem is csodálkozunk azon, hogy egyre inkább felkapottak.

 

 

A ’Hollow Bones pt. 1.’-nal indít a lemez, jól bele is csapnak lecsóba a srácok, gonosz riff a verse részt húzza az ének, a refrén pedig igen dallamos, kevés szöveges megoldás, ezt egyébként előszeretettel használja a négyes. A kiállás rész elég idegen a daltól, kicsit furcsának tartom még most is, számos hallgatás után. A ’Tied Up’ nekem olyan, mintha az előző anyagról marad volna le. Altatós verze rész, de a refrénre sem ébredünk fel túlságosan, nem érzem, hogy az arcomba csapódna a dolog. A ’Thundering Voices’ már jobban tetszik, tipikus Holiday hangzás, erőteljes riff, és tetszik a csilingelős, kicsit a Red Hot Chili Peppers-ösen szép refrén. Majd az arcunkba csapódik egy slide-os szóló. Az ilyen megoldások miatt csípem annyira a Rival Sons-t. A tradicionális blues elemeket öltöztetik fel XXI. századi rockzenével. Ez a következő ’Baby Boy’-ra is igaz. Mocskos fuzz-os recsegős riff, dallamos refrén. Ne különbözik a megszokottaktól. A ’Pretty Face’ személyes kedvencem. Az intro annyira nem is hozza lázba a hallgatót, a verze alatt az elszállós echo-s gitártéma és az arcpirító refrén viszont nagyon húzza az egész dalt. Különleges darab. A ’Fade Out’-ban jelentkezik a lírai könnyedség és egy gonoszabb erőteljes gitártéma, elfér a lemezen nem nagyon dobtam el tőle az agyam.

 

 

A ’Black Coffee’-nál már inkább visszahozták a 70-es évek blues rock világát. Led Zeppelin-es hatások tömkelege a dalban. A soul-os női háttér vokál is erősíti a dal tradicionális értékeit. A következő a címadó nóta második része, ami már kicsit elszállósabb világból építkezik fel. Jobban tetszik, mint a nyitódal. Az elején eluralkodik a nyugodtság, de már a verze felénél érzed, hogy itt valami robbanni fog, és a refrén robban is. Az utolsó, All That I Want-ot nem értem. Próbálja a Rival Sons a tradicionális blues ballada szerepébe tenni a dalt, de valahogy nem érzem, hogy ezt képviselné. Én szépen keretbe zártam volna a Hollow Bones 1-es és 2-essel az egész lemezt, az utolsó dalt pedig elfelejtettem volna.

Jobban tetszik a lemez, mint az elődje, de szerintem a külföldi sajtó kicsit túlértékeli. Jó megoldások vannak rajta, viszont nem mehetek el amellett sem szó nélkül, hogy a kezdeti lemezeiken 2-3 gyengébb számot tudtunk felhozni, most ez megcserélődött 2-3 erőset tudunk csak kiemelni.  

A lemez értékelése: 7,5/10

Sebők Tomi