Bejelentkezés

x
Search & Filters

Zúzós és energikus koncertet adott a Sonic Syndicate a KVLT-ben (koncertbeszámoló)

Mindenekelőtt bevallom, hogy a Sonic Syndicate legfőbb vonzerejét számomra évekig a basszusgitáros lány, Karin Axelsson jelentette, akiről úgy tűnt, hogy maga a nagybetűs Főnyeremény, hiszen amellett, hogy szép, még a szívemhez legközelebb álló hangszeren is játszik.  Azonban mint kiderült, tényleg semmi sem tart örökké, hiszen Karin 2015-ben kiszállt a zenekarból, én viszont azon kaptam magam, hogy továbbra is előkerül nálam időről időre a zenekar, így jó programnak ígérkezett az április 30-i koncert.

Én a magam részéről abszolút a klubkoncertek híve vagyok, és általában minél kisebb a hely, annál hangulatosabb, és a KVLT-re ez maximálisan igaz is, ugyanakkor kicsit szomorú, hogy az eredetileg tervezett nagyobb helyszín végül nem jött össze a megfelelő érdeklődés hiányában. Igaz, a koncerten ez már senkit sem zavart, és a zalaegerszegi Lovecrose fellépésével el is indult az este. A zenekar 2012 óta létezik, az első, Alvilág és Ég című album pedig néhány hete jelent meg. A csapat dallamos, hörgős metalt játszik, ami sajnos itthon - és igazából máshol sem - a nagy tömegek zenéje, pedig a srácok megérdemelnék a népszerűséget és az elismerést, mert nagyon profin és lelkesen játszanak.

 

 

A The Shiver Olaszországból érkezett, akik szintén nemrég jelentkeztek új albummal. A csapat zenéje elég éles váltás volt a Lovecrose-hoz képest, talán csak a dallamos jelző a közös a kettőben. Ha már „rokonítani” kellene őket, akkor leginkább egy másik olasz zenekarhoz, a hamarosan szintén Budapestre érkező Lacuna Coilhoz hasonlítanak, helyenként még Faith hangja is emlékeztet Cristináéra. Mindenesetre a zenekar láthatóan jól érezte magát és a közönség is vette a lapot, így egy jó kis családias hangulatú buli kerekedett a koncertjükből.

 

 

A Sonic Syndicate nagyjából fél éve járt nálunk, igaz, akkor az Amaranthe vendégeként, vagyis a mostaninál rövidebb programmal, ezúttal viszont övék volt a főszerep, és úgy tűnt, nekik sincs kifogásuk a családias hangulat ellen. Így utólag belegondolva, már csak azért is találó volt a két vendégzenekar kiválasztása, mert míg a néhány évvel ezelőtti Sonic Syndicate inkább a Lovecrose-hoz hasonlított, addig a mostani már a The Shiverhez áll közelebb, az új, Confessions album dalaiban pedig minden eddiginél hangsúlyosabbak az elektronikus, esetenként már-már popos részek, és emiatt előzetesen aggódtam is kicsit.

 

 

A koncert azonban így is kifejezetten zúzós és energikus volt, és a hangzásba sem lehetett belekötni, pedig míg a hangulat a kis klubok nagy előnye, addig a hangzás gyakran a nagy hátránya, és nem egyszer előfordul, hogy egy-egy hangszer, vagy éppen az ének szinte teljesen eltűnik valahol az éterben. Most viszont szerencsére semmi ilyesmi nem történt, minden és mindenki rendesen szólt. A koncertekre járó ismerőseimmel gyakran téma, hogy mi az ideális hosszúság egy főzenekartól, hiszen vannak, akik rendszeresen két órát vagy akár többet is játszanak, míg másoknál az egy-másfél órás program a megszokott, de azt hiszem, mindkettő működhet, ha az ember úgy érzi, teljes élményt kapott és nem azért volt rövid a koncert, hogy a zenekar minél hamarabb túlessen rajta, és mehessen tovább a következő helyszínre. A Sonic Syndicate nagyjából 60-70 percet játszott, de az biztos, hogy nem azért, hogy bármit is megússzanak, sőt, egyértelműen beleadtak mindent, ami talán különösen Nathan esetében volt érezhető, aki végig hibátlanul énekelt.

Lehet, hogy a zenekar nagyobb helyszínekhez szokott, és nagyobb helyszíneket is érdemelne, de örülhetünk, hogy mi tényleg szó szerint testközelből láthattuk őket és szerezhettünk egy különleges, felejthetetlen élményt.

Tóth Mátyás