Bejelentkezés

x
Search & Filters

AOR

AOR vagyis Adult Oriented Rock egyesek szerint Album Oriented Rock egy zenei stílus.

Bár a stílust a szakértők leginkább a rockhoz sorolják, a pop és a westcoast stílusjegyei is megtalálhatók az Aorban. Egyértelműen a 80-as évekre tehető az AOR tündöklése. A hardrock, az arénarock és a glamrock mellett a legkedveltebb stílus volt a tengerentúlon.

A 70-es évek legvégén a Toto új stílusa alapította meg az AOR első korszakát. Bár a Toto progresszív jegyeket is használt, mégis rengeteg zenekar építkezett ebből, a későbbi főleg a 80-as évek második felére ez már teljesen eltűnt a zenéből és az akkora már abszolút elterjedt hairrock féle pozitív gondolkodásmód vette át az irányítást a zenék felett.

A legjobb AOR album sokak szerint a Bon Jovi 7800° Fahrenheit c. albuma volt. Lényegében ettől az albumtól beszélhetünk az AOR második korszakáról. Innentől kezdve már egybeforrt a 80-as évek nagy zenéinek összessége és az AOR is csatlakozott a hardrock, arénarock, glam hármashoz. A Bon Jovi zseniálisan pároztatta a Toto és a Survivor féle progresszív dallamokat az álltaluk kidolgozott pozitív gondolkodású zenével. Aztán a 86-os Slippery When Wet c. gigantikus albumával végleg elkötelezték magukat a hardrock mellett, de máig az egyik iránymutató AOR album lett a második Bon Jovi.

A 80-as évek végére a filmek is segítették a műfaj terjedését. A Stallone és Van Damme filmek betétdalai széles körben is megismertették az AOR zenéket a közönséggel.

David Bryan (Bon Jovi)

Születés / Halálozási dátum: 
1962. február 07. szerda
Születési hely: 
Perth Amboy (New Jersey) - USA
AOR
glam metal
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

David Bryan Rashbaum (Perth Amboy, New Jersey, 1962. február 7.) Ismertebb nevén David Bryan amerikai zenész, a Bon Jovi együttes billentyűse, a Memphis című musical írója.

Fiatalkora

Bryan a New Jersey-i Perth Amboyban született és a szintén a New Jersey-i Edisonban nőtt fel. Édesapja, Eddie Rashbaum trombitán játszott. Bryant zsidó vallásúnak nevelték. Hét évesen kezdett zongorázni tanulni és tizenhárom éven keresztül tanult Emery Hackkel a Julliard egyetem professzorával. Felvették a Rutgers Egyetemre, de ő inkább a Julliardra ment New Yorkba.

Magánélete

1990. augusztus 25-én elvette középiskolai szerelmét, April McLeant, akitól 2004-ben elvállt. Három gyerekük született: Gabriella Luna és Colton Moon ikrek (1994. március 10-én) és Tiger Lily (2000. április 28-án). 2010. augusztus 7-én újraházasodott és elvette Lexi Quaast a New Jersey-i Colts Neckben.

1991-ben mielőtt segített volna barátjának, Richie Sambora gitárosnak a Stranger In This Town címú szólólemezének felvételeiben, egy dél-amerikai parazitától szenvedett, mely az együttes dél-amerikai turnéján fertőzte meg. Bryan kórházba került, fájdalmairól a következőképp nyilatkozott: "A parazita megtámadta a gyomromat, a beleimet és az idegvégződéseimet. Bejutott a vérkeringésembe, megmérgezett. 65 kiló voltam és nagyon beteg. Két hétig voltam kórházban és további egy hónapig ágyhoz kötve otthon.".

Felgyógyult és 1992 végén az együttessel kiadták a Keep The Faith-et megmutatva a világnak hogy még együtt vannak. Az 1990-es évek végén a Crush felvétele előtt majdnem levágta az egyik ujját egy körfűrésszel. Egy év rehabilitáció után újra képes volt mozgatni az ujját és visszatérhetett a billentyűk mögé.

Tovább a Bon Jovi oldalára.

Forrás: wikipédia

Egyéb képek: 

Bon Jovi - We Weren't Born To Follow
http://www.youtube.com/watch?v=qF3D2oiy6YA
Bon Jovi - Born To Be My Baby
http://www.youtube.com/watch?v=Ahf2B_eZUc4
Bon Jovi - (You Want To) Make A Memory
http://www.youtube.com/watch?v=nWuZMBtrc1E
Bon Jovi - It's My Life
http://www.youtube.com/watch?v=vx2u5uUu3DE
Bon Jovi - Bad Medicine
http://www.youtube.com/watch?v=eOUtsybozjg
Bon Jovi - Always
http://www.youtube.com/watch?v=9BMwcO6_hyA
Bon Jovi - Livin' On A Prayer
http://www.youtube.com/watch?v=lDK9QqIzhwk
Bon Jovi - Never Say Goodbye
http://www.youtube.com/watch?v=ifm00JEjSeo
Bon Jovi - Living In Sin
http://www.youtube.com/watch?v=VI2-ASiNCac
Bon Jovi - I'll Be There For You
http://www.youtube.com/watch?v=mh8MIp2FOhc
Bon Jovi - All About Lovin' You
http://www.youtube.com/watch?v=eb1oFIqBVzA
Bon Jovi - No Apologies
http://www.youtube.com/watch?v=2YcSmYFkWmY
Bon Jovi - Keep The Faith
http://www.youtube.com/watch?v=eZQyVUTcpM4
Bon Jovi - Misunderstood
http://www.youtube.com/watch?v=Q0Lg_ISGGW4
Bon Jovi - Have A Nice Day
http://www.youtube.com/watch?v=uCg2BoKiuOM
Bon Jovi - What Do You Got?
http://www.youtube.com/watch?v=ZAMYIKfIVSQ
Bon Jovi - These Days
http://www.youtube.com/watch?v=UCUzwEst3pE
Bon Jovi - Everyday
http://www.youtube.com/watch?v=870-_Fa5bgo
Bon Jovi - Something For The Pain
http://www.youtube.com/watch?v=6aO-A_QVgS4
Bon Jovi - One Wild Night
http://www.youtube.com/watch?v=NaNi8j36Gio
Bon Jovi - This Is Our House
http://www.youtube.com/watch?v=OT5nJkUTNpc
Bon Jovi - Wanted Dead Or Alive
http://www.youtube.com/watch?v=SRvCvsRp5ho
Bon Jovi - Lay Your Hands On Me
http://www.youtube.com/watch?v=EhjSzibOIH4
Bon Jovi - In And Out Of Love
http://www.youtube.com/watch?v=5U6Y4xSa0HY
Bon Jovi - I Believe
http://www.youtube.com/watch?v=UhqN8-asMgg
Bon Jovi - This Ain't A Love Song
http://www.youtube.com/watch?v=-nlDy6h-v9c
Bon Jovi - In These Arms
http://www.youtube.com/watch?v=59NoqP02ZYM
Bon Jovi - Superman Tonight
http://www.youtube.com/watch?v=y9k-k8609go
Bon Jovi - Hey God
http://www.youtube.com/watch?v=_hlcUMNeBc0
Bon Jovi - Blaze Of Glory
http://www.youtube.com/watch?v=MfmYCM4CS8o
Bon Jovi - Bed Of Roses
http://www.youtube.com/watch?v=NvR60Wg9R7Q
Bon Jovi - Only Lonely
http://www.youtube.com/watch?v=tfIu7hf5nqc
Bon Jovi - Blood On Blood
http://www.youtube.com/watch?v=OqhHdbkTZGE
Bon Jovi - Lost Highway
http://www.youtube.com/watch?v=n0slRE1-g1Q
Bon Jovi - Dry County
http://www.youtube.com/watch?v=9Ja1aHnj7Wk
Bon Jovi - If I Was Your Mother
http://www.youtube.com/watch?v=SY5-gPbJQo0
Bon Jovi - Runaway
http://www.youtube.com/watch?v=s86K-p089R8
Bon Jovi - She Don't Know Me
http://www.youtube.com/watch?v=omLgJe9cnCw
Bon Jovi - Someday I'll Be Saturday Night
http://www.youtube.com/watch?v=pJhKztUXNfc
Bon Jovi - Whole Lot Of Leavin'
http://www.youtube.com/watch?v=AFo9W85DGLc
Bon Jovi - Welcome To Wherever You Are
http://www.youtube.com/watch?v=w3zcypsjO8o
Bon Jovi - Lie To Me
http://www.youtube.com/watch?v=DtHtKOgwFcc
Bon Jovi - Hey God
http://www.youtube.com/watch?v=2XFqkkBM1eE
Bon Jovi - Thank You For Loving Me
http://www.youtube.com/watch?v=_9wKi1keg8g
Bon Jovi - Who Says You Can't Go Home
http://www.youtube.com/watch?v=abzbVFuxigg
Bon Jovi - When We Were Beautiful
http://www.youtube.com/watch?v=1GHOLI28h2g
Bon Jovi - I'll Sleep When I'm Dead
http://www.youtube.com/watch?v=ts-e0uZfooQ
Bon Jovi - You Give Love A Bad Name
http://www.youtube.com/watch?v=KrZHPOeOxQQ
Bon Jovi - Because We Can
http://www.youtube.com/watch?v=chXJFjrl-Q4

Richie Sambora (Bon Jovi)

Születés / Halálozási dátum: 
1959. július 11. szombat
Születési hely: 
Perth Amboy (New Jersey) - USA
AOR
blues rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Richard Stephen „Richie” Sambora a Bon Jovi együttes gitárosa, háttérvokalistája és dalszerzője. A frontemberrel, Jon Bon Jovival írja az együttes szinte összes dalát.

Richie hobbijai: baseball, jet-ski, gitárgyűjtés. Vannak tetoválásai: kis csillag a kezén, a jobb karján „who dares wins” („aki mer, az nyer”) felirat, rózsákkal körülvéve. Példaképei: Beatles, Led Zeppelin. A zenész színvak a pirosra, a zöldre és a barnára.

Szülei: Adam és Joan Sambora. Apja lengyel volt, anyja pedig olasz. Nincsenek testvérei. Richie állítólag 4 évesen döntötte el, hogy zenész lesz. Kiharcolta a szüleitől, hogy megnézhesse éjjel a Beatlest a The Ed Sullivan Show-ban. Richie a Woodbridge High Schoolban tanult, ami Woodbridge Township városban van, New Jersey államban. Jimi Hendrix halálának hatására kezdett el 12 évesen gitározni. Ebben a korai időszakában hatott rá a blues és a '60-as évekbeli rock'n'roll. Akkoriban a kedvenc gitárosai Eric Clapton, Jimi Hendrix, Jeff Beck, Tim Varley, Jimmy Page és Joe Kmiecik voltak. Ezen kívül hatott még rá a spanyol komolyzene is, és azóta szereti a spanyol gitárt. Pszichológiából érettségizett, tud játszani dobon, zongorán, szaxofonon és harmonikán. Élete során kétszer is letartóztatták: először 17 évesen, mikor erősen ittas állapotban durván viselkedett, másodszor 19 évesen kábítószer miatt. Mielőtt csatlakozott volna a Bon Jovihoz, már 30 vagy 40 zenekarban volt. Richie odasétált a fiatal Jon Bon Jovihoz egy klubban, és kijelentette, hogy ő lesz Jon bandájának új gitárosa - és ekkor született meg a Bon Jovi.

Felesége Heather Deen Locklear színésznő, 1994. december 17-én Párizsban házasodtak össze, 2007 áprilisában váltak el. 1997. október 4-én született gyermekük, Ava Elisabeth.

Tovább a Bon Jovi oldalára.

Forrás: wikipédia
 
Egyéb képek: 

Bon Jovi - We Weren't Born To Follow
http://www.youtube.com/watch?v=qF3D2oiy6YA
Bon Jovi - Born To Be My Baby
http://www.youtube.com/watch?v=Ahf2B_eZUc4
Bon Jovi - (You Want To) Make A Memory
http://www.youtube.com/watch?v=nWuZMBtrc1E
Bon Jovi - It's My Life
http://www.youtube.com/watch?v=vx2u5uUu3DE
Bon Jovi - Bad Medicine
http://www.youtube.com/watch?v=eOUtsybozjg
Bon Jovi - Always
http://www.youtube.com/watch?v=9BMwcO6_hyA
Bon Jovi - Livin' On A Prayer
http://www.youtube.com/watch?v=lDK9QqIzhwk
Bon Jovi - Never Say Goodbye
http://www.youtube.com/watch?v=ifm00JEjSeo
Bon Jovi - Living In Sin
http://www.youtube.com/watch?v=VI2-ASiNCac
Bon Jovi - I'll Be There For You
http://www.youtube.com/watch?v=mh8MIp2FOhc
Bon Jovi - All About Lovin' You
http://www.youtube.com/watch?v=eb1oFIqBVzA
Bon Jovi - No Apologies
http://www.youtube.com/watch?v=2YcSmYFkWmY
Bon Jovi - Keep The Faith
http://www.youtube.com/watch?v=eZQyVUTcpM4
Bon Jovi - Misunderstood
http://www.youtube.com/watch?v=Q0Lg_ISGGW4
Bon Jovi - Have A Nice Day
http://www.youtube.com/watch?v=uCg2BoKiuOM
Bon Jovi - What Do You Got?
http://www.youtube.com/watch?v=ZAMYIKfIVSQ
Bon Jovi - These Days
http://www.youtube.com/watch?v=UCUzwEst3pE
Bon Jovi - Everyday
http://www.youtube.com/watch?v=870-_Fa5bgo
Bon Jovi - Something For The Pain
http://www.youtube.com/watch?v=6aO-A_QVgS4
Bon Jovi - One Wild Night
http://www.youtube.com/watch?v=NaNi8j36Gio
Bon Jovi - This Is Our House
http://www.youtube.com/watch?v=OT5nJkUTNpc
Bon Jovi - Wanted Dead Or Alive
http://www.youtube.com/watch?v=SRvCvsRp5ho
Bon Jovi - Lay Your Hands On Me
http://www.youtube.com/watch?v=EhjSzibOIH4
Bon Jovi - In And Out Of Love
http://www.youtube.com/watch?v=5U6Y4xSa0HY
Bon Jovi - I Believe
http://www.youtube.com/watch?v=UhqN8-asMgg
Bon Jovi - This Ain't A Love Song
http://www.youtube.com/watch?v=-nlDy6h-v9c
Bon Jovi - In These Arms
http://www.youtube.com/watch?v=59NoqP02ZYM
Bon Jovi - Superman Tonight
http://www.youtube.com/watch?v=y9k-k8609go
Bon Jovi - Hey God
http://www.youtube.com/watch?v=_hlcUMNeBc0
Bon Jovi - Blaze Of Glory
http://www.youtube.com/watch?v=MfmYCM4CS8o
Bon Jovi - Bed Of Roses
http://www.youtube.com/watch?v=NvR60Wg9R7Q
Bon Jovi - Only Lonely
http://www.youtube.com/watch?v=tfIu7hf5nqc
Bon Jovi - Blood On Blood
http://www.youtube.com/watch?v=OqhHdbkTZGE
Bon Jovi - Lost Highway
http://www.youtube.com/watch?v=n0slRE1-g1Q
Bon Jovi - Dry County
http://www.youtube.com/watch?v=9Ja1aHnj7Wk
Bon Jovi - If I Was Your Mother
http://www.youtube.com/watch?v=SY5-gPbJQo0
Bon Jovi - Runaway
http://www.youtube.com/watch?v=s86K-p089R8
Bon Jovi - She Don't Know Me
http://www.youtube.com/watch?v=omLgJe9cnCw
Bon Jovi - Someday I'll Be Saturday Night
http://www.youtube.com/watch?v=pJhKztUXNfc
Bon Jovi - Whole Lot Of Leavin'
http://www.youtube.com/watch?v=AFo9W85DGLc
Bon Jovi - Welcome To Wherever You Are
http://www.youtube.com/watch?v=w3zcypsjO8o
Bon Jovi - Lie To Me
http://www.youtube.com/watch?v=DtHtKOgwFcc
Bon Jovi - Hey God
http://www.youtube.com/watch?v=2XFqkkBM1eE
Bon Jovi - Thank You For Loving Me
http://www.youtube.com/watch?v=_9wKi1keg8g
Bon Jovi - Who Says You Can't Go Home
http://www.youtube.com/watch?v=abzbVFuxigg
Bon Jovi - When We Were Beautiful
http://www.youtube.com/watch?v=1GHOLI28h2g
Bon Jovi - I'll Sleep When I'm Dead
http://www.youtube.com/watch?v=ts-e0uZfooQ
Bon Jovi - You Give Love A Bad Name
http://www.youtube.com/watch?v=KrZHPOeOxQQ
Bon Jovi - Because We Can
http://www.youtube.com/watch?v=chXJFjrl-Q4

Jon Bon Jovi (Bon Jovi)

Születés / Halálozási dátum: 
1962. március 02. péntek
Születési hely: 
Sayreville (New Jersey) - USA
AOR
glam metal
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

John Francis Bongiovi, Jr. (Sayreville, New Jersey, 1962. március 2.) ismertebb nevén Jon Bon Jovi amerikai zenész, dalszerző és színész, aki a Bon Jovi együttes alapítójaként és énekeseként vált ismertté. Karrierje során kiadott két szólóalbumot, és tizenegy albumot a Bon Jovival. Alkotói tevékenysége mellett a Philadelphia Soul nevű amerikai futball csapat társtulajdonosa.

Gyermekkora

Jon Bon Jovi a New Jersey állambeli Perth Amboy városában látta meg a napvilágot ifjabb John Francis Bongiovi néven. Szülei mindketten az amerikai haditengerészetnél szolgáltak korábban. Az olasz-amerikai származású Bongiovi az Indiana állambeli Fort Wayne-ben nőtt fel. New Jerseybe visszatérve a metucheni St. Joseph High Schoolban kezdte meg középiskolai tanulmányait, melyet végül a parlini Sayreville War Memorial High Schoolban fejezett be.

Zenei pályafutása

Tizenhét évesen a másod-unokatestvére, Tony Bongiovi tulajdonában lévő manhattani The Power Station stúdióban dolgozott mindenesként, ahol 1980-ban a Csillagok háborúja filmhez kapcsolódó Christmas in the Stars: The Star Wars Christmas Album című karácsonyi lemez egyik dalához készítette élete első profi hangfelvételét énekesként (A dal címe egyébként az "R2-D2, We Wish You a Merry Christmas" volt).

1983-ig számtalan demófelvételt készített a The Power Station stúdióban saját dalaihoz, melyek közül a Hugh McDonald későbbi Bon Jovi basszusgitárossal közösen írt Runaway-t végül sikerült kiadatni. Több lemeztársaságnak elküldte a dalt, de többek között az Atlantic Records és a Mercury (Polygram) sem foglalkozott vele, majd egyik utolsó próbálkozásként a WAPP-FM nevű manhattani rádió műsorvezetőjéhez juttatta el a felvételt, akinek megtetszett a dal. A Runaway nem csak hogy adásba került, de szerepelt a WAPP válogatáslemezén is. A dal sikerét látva végül a Mercury lemezszerződést ajánlott Johnnak.

A Mercury-szerződéssel a zsebében John felhívta Richie Samborat, David Bryant, Tico Torrest és Alec John Such-t, majd megalakították a Bon Jovi együttest. John az együttes nevéhez igazítva ettől kezdve Jon Bon Jovi művésznéven szerepel.

Bon Jovi

Az első Bon Jovi album 1984. január 21-én jelent meg és több mint félmillió eladott példánnyal aranylemez státuszt ért el az USA-ban. A csapat már a lemez megjelenése előtt a ZZ Top előzenekaraként játszott a Madison Square Gardenben, majd a Scorpions és a KISS európai koncertjeit nyitották. A debütáló album kedvező fogadtatása után az 1985-ben kiadott második Bon Jovi nagylemez, a 7800° Fahrenheit, csalódást keltett a kritikusokban.

A fordulópontot a harmadik nagylemez és a hivatásos dalszerző/slágergyáros Desmond Child csatasorba állítása hozta meg. Az 1986-ban megjelent Slippery When Wet albumra olyan slágereket írtak közösen, mint a You Give Love A Bad Name, a Livin' On A Prayer vagy a Wanted Dead Or Alive. Megjelenése óta a lemez 28 millió példányban kelt el világszerte. Az 1988-as New Jersey című albummal folytatták a sikereket, amely nem kevesebb mint öt Top10-es slágert hozott, köztük két listavezetőt a Bad Medicine és a Lay Your Hands On Me képében. A világkörüli lemezbemutató turné 200 fellépése mind az öt kontinenst érintette és két éven keresztül zajlott, de már a New Jersey album felvételére is a masszív Slippery When Wet-turnéról estek be a stúdióba a zenészek. Az intenzív koncertezés megviselte Jon hangszálait is, ezért a turné végeztével 1990-ben pihenőre vonult az együttes.

Szólóban

1990-ben Jon Bon Jovi felkérést kapott az A vadnyugat fiai 2. (Young Guns II) című mozifilm zenéjének megírására. Ennek eredményeként született meg első szólóalbuma, amelyről a címadó Blaze Of Glory szólóban is a slágerlisták első helyére juttatta Jont. A dalt Oscar-díjra jelölték a "Legjobb dal" kategóriában, de végül nem nyert, cserébe a hasonlóan rangos filmes díjat, a Golden Globe-ot viszont sikerült besöpörnie. Szintén a Young Guns II mozihoz köthető Jovi első filmes megjelenése, mivel egy rövid jelenetben statisztaként szerepelhetett. Azóta több filmben is játszott már kisebb-nagyobb szerepeket, mint például a "Vámpírok: A gyilkos csapat (Vampires: Los Muertos) Kisvárosi intrikák (Little City), A felforgató (The Leading Man), Holdfény és Valentino (Moonlight and Valentino), Fű alatt (Homegrown), U-571, Szilveszter éjjel (New Year's Eve), folyamatosan egyengetve színészi karrierjét is a főállású zenélés mellett.

1992-es sikeres visszatérésével a Bon Jovi együttes az új évtizedben is a csúcson tudott maradni, köszönhetően a Keep The Faith album komolyabb, a glam stílusjegyeket elhagyó hangvételének. Újabb szólóalbum elkészítésére 1997-ben nyílt lehetősége Jonnak. Az eredmény a Destination Anywhere lemez lett, amelyre nem csak önállóan, de Dave Stewarttal (Eurythmics) közösen is írt dalokat. Az album dalaira építve leforgattak egy rövidfilmet (Destination Anywhere: The Film), amelyben Jovi és Stewart mellett olyan hollywoodi színészek kaptak szerepet, mint Demi Moore, Kevin Bacon és Whoopi Goldberg.

A 2000-es évek elején történelmi visszatekintésként megjelent a The Power Station Years: The Unreleased Recordings című válogatás, mely az énekes 1980 és 1983 között írt és rögzített dalait tartalmazza, borítóján a John Bongiovi névvel.

Családi élete

1989. április 29-én a New Jersey album amerikai turnéjának közepén, Jon Bon Jovi Las Vegasba utazott, hogy feleségül vegye középiskolai szerelmét, a karate oktatóként dolgozó Dorothea Rose Hurley-t (született 1962. szeptember 29.). Házasságukból négy gyermekük született: Stephanie Rose (1993. május 31.), Jesse James Louis (1995. február 19.), Jacob Hurley (2002. május 7.) és Romeo Jon (2004. március 29.). Jon Bon Jovi példás családapaként éli az életét. Lakásuk van Manhattanben és egy birtokuk a New Jersey állambeli Middletownban. Jovi hívő katolikus.