Bejelentkezés

x
Search & Filters

progresszív rock

A progresszív rock (gyakran csak prog rock vagy prog) a rockzene egyik válfaja, mely az 1960-as évek második felében alakult ki. Népszerűségének csúcsa az 1970-es években volt. Azok a zenészek, akik progresszív rockot játszanak, elutasítják a popzene korlátozásait, műveiket (melyek kifinomultsága gyakran a jazzel és a klasszikus zenével vetekszik) figyelmes hallgatásra szánják. Gyakran építenek zenéjükbe folk és világzenei elemeket is.

A progresszív rock jellemzői

A progresszív rockra jellemző a dinamikus és virtuóz előadásmód. A rock többi típusával ellentétben – amelyekre könnyű táncolni vagy háttérzenének jók – ezt a zenét a tudatos elmélyedésre hajlandó zenehallgatóknak szánják.

A progresszív rockot játszó zenekarok, zeneszerzők karakterét nehéz néhány jellemzővel úgy megfesteni, hogy az általános érvényű legyen az egyébként szerteágazó stílusirányzatot felvonultató együttesekre. Ezzel együtt néhány stílusjegy többé kevésbé jellemzi a progresszív rockot művelő zenészek alkotásait, előadásmódját, stílusát.

A kompozíciók többnyire hosszú lélegzetűek, nem ritka a 20 percet is meghaladó szerzemény. A szerzők témáikat gyakran tételekre osztják, hasonlóan a klasszikus zenekölteményekhez.

Bár a progresszív rockot a tudatos témafeldolgozás, annak aprólékos, cizellált zenei kifejtése jellemzi, mégis, szinte minden lemezen találhatunk egy-egy olyan dalt, amely "elszakadva" a műtől, önálló életet él. Jó példa erre az Another Brick in the Wall a The Wall című Pink Floyd albumról.

A progresszív rock művelőinek hangszer használata is e stílusra jellemző jegyeket mutat. Az elektronikus és akusztikus hangszerek (szintetizátor, orgona, zongora, fuvola) mellett a zenekarok vokális stílusa is sajátos.

A progresszív rock előadóit nem kötik meg olyan zenei konvenciók, mint a szokványos 4/4-es ritmus képletek, vagy az egy zeneszám – egy hangnem világa. Egy zenei gondolat megvalósításához éppúgy hozzá tartozik a változó ritmuskép, a dinamikusan változó tempó, mint a hangnemek közötti virtuóz átjárás alkalmazása és az extrém széles dinamikatartomány kihasználása.

A progresszív rock legjobb képviselőire a virtuozítás, hangszerük (hangszereik) professzionális használata a jellemző. Az előadóik, zeneszerzőik között nem ritka a magas szintű zenei előképzettségű művész – de számos „iskolázatlan” is van köztük – fontosabb tehát a zsenialitás és a tehetség. A megszerzett képességeket – többek között – szimfonikus jellegű műveikben érhetjük tetten. Jó példa erre az Emerson, Lake & Palmer Works Volume 1. című gyűjteményén a Piano Concerto No. 1 szerzemény.

A progresszív rock története

Az első progresszív zenekarok


Mint ahogy arról korábban már szó volt, a többség a King Crimson debütáló lemezétől számítja a progresszív rock történetét. A 70-es évekre ez a zenei irányzat is számtalan részre tagolódott. A korszak leghírhedtebb és legnagyobb hatású progresszív rock bandái a King Crimson, a Genesis, az Emerson, Lake & Palmer valamint a Yes voltak. Szokás őket a négyek bandájaként is emlegetni. Ide lehetne még sorolni a Pink Floyd nevét is, de ők ekkoriban (60-as évek vége, korai 70-es évek) még inkább álmodozós, space rockot játszottak.

Ha egyetlen zenekart kellene megnevezni, mely zenei világával leginkább kifejezi azt, amit progresszív rocknak nevezünk, akkor a többség valószínűleg a King Crimsonra szavazna. Debütáló lemezük 1969-ben jelent meg, In the Court of the Crimson King címmel. A korong rendhagyó zenei megoldásokkal hívta fel magára a figyelmet. A lemezt nyitó 21st Century Schizoid Man a stílus egyik legismertebb dala, ráadásul egy olyan súlyos metal riff hallható benne, melyet a Tony Iommi névtől eredeztet a rockrajongók többsége. A King Crimson egészen 1974-ig dolgozott, elkészítve több klasszikus lemezt is. Ezeken a korongokon sok minden összesűrűsödött, ami akkoriban a levegőben volt: gótikus atmoszféra, nyers rockerő, pszichedelikus és szimfonikus hangzások, jazzes ritmusok, bartóki szigor és wagneri mélységek. Aztán az állandó tagcserék benyújtották a számlát: a King Crimson egészen a 80-as évek elejéig nem hallatott magáról. Közben Robert Fripp projektjei élén folytatta zenei kalandozásait.

Szintén az első progresszív rockzenekarok közé tartozik a Yes is. Már megalakulásuk után egyből a kor egyik legnépszerűbb brit bandája a Cream előtt játszhattak. Sokan úgy gondolták, hogy a Led Zeppelin mellett a Yes fogja meghatározni a 70-es évek hangzását. Az első lemezeik is figyelemreméltó alkotások voltak, de a Yes igazi arca 1971-re alakult ki, amikor létrejött a klasszikus felállásuk Steve Howe csatlakozásával. Az 1971-es Fragile és az 1972-es Close to the Edge albumok kétségkívűl a progresszív rock csúcsalkotási közé tartoznak. Utóbbin található a progresszív rock emblematikus dala a 18 perces Close to the Edge is. A Yes zenéjét a komolyzenei és szimfonikus hatások mellett, nemcsak Jon Anderson magas énekhangja határozta meg, de a tagok virtuóz hangszerkezelése is. Steve Howe és Rick Wakeman tekintélyt parancsoló szólói, Bill Bruford poliritmikus dobolása és Chris Squire (wah-wah pedállal, és tremolo-val megbolondított) basszusozása kalapemelésre késztették a kritikusokat is. Fénykorukban szinte minden valamire való szakmai szavazáson a dobogóra kerültek. Aztán őket is tagcserék súlytották, ennek ellenére tovább folytatták, habár a 70-es évek második felében készült lemezeiket már nemcsak a kritika, de a rajongók sem fogadták kitörő lelkesedéssel.

A diákkori barátságból alakult Genesis 1969-es debütlemeze szinte észrevétlen maradt, de amit a 70-es évek eleji lemezeikkel megalkottak az a progresszív rock fénykorának kiváló lenyomata. Bonyolult, de kifinomult zene, sötét tónusú, drasztikus és horrorisztikus szövegek jellemezték ekkoriban a Genesis zenéjét. 1972-es Foxtrot lemezükön található az egész B oldalt betöltő, 23 perces Supper's Ready, mely a stílus egyik sokat emlegetett dala. A Genesis a koncertek alkalmával kisebb színpadi előadásokat produkált, amiben az énekes Peter Gabriel játszotta a főszerepet. Bizarr viselkedése, színpadi akció és arcfestése tovább növelte a Genesis hírnevét. 1975-ben Gabriel kilépett, hogy szólóban folytathassa, ekkor döntöttek úgy, hogy Phil Collins veszi át a mikrofont. A 70-es évek második felében készült lemezeik azonban már nem olyan fontosak a progresszív rock fejlődésének szempontjából.

A négyek bandájának utolsó tagja az Emerson, Lake & Palmer is a 70-es évek egyik legsikeresebb progresszív rockzenekara volt. A formáció tagjai korábban már olyan zenekarokban bizonyítottak, mint a Nice (Keith Emerson), a King Crimson (Greg Lake), vagy az Atomic Rooster (Carl Palmer). 1974-ig kiváló albumokkal és felejthetetlen színpadi előadásokkal nyűgözték le a kritikusokat és a rajongókat egyaránt. Ekkoriban születtek meg a legismertebb dalaik is (Lucky Man, From the Beginning). A zenekar hírhedté vált komolyzenei feldolgozásairól is, melyekben Keith Emerson megmutathatta virtuozitását is. Az 1970-es évek közepére azonban annyira megromlott köztük a viszony, hogy az évtized második felében gyakorlatilag már csak papíron léteztek. Az 1978-as Love Beach album is csak azért született meg, hogy eleget tegyenek szerződési kötelezettségeiknek.

A fenti négy zenekar természetesen csak a legsikeresebb és legnagyobb hatású együttesek voltak, rajtuk kívül még számtalan progresszív rock előadó készített minőségi lemezeket. A progresszív rock fénykora, legismertebb előadói és albumai Angliához köthetőek. Ez nem jelenti azt, hogy más országokban vagy földrészeken nem voltak vagy vannak hagyományai az effajta zenének. A 70-es években a progresszív rock is hamar elkezdett osztódni, más stílusokkal érintkezni. Így a műfajnak több irányzatát különböztetjük meg.

Így a klasszicizáló formációkat, (Yes, a Genesis, az Emerson, Lake & Palmer, a Traffic vagy a Renaissance), a kísérletezők (King Crimson, Gentle Giant), a jazz felé hajlókat (Soft Machine, Colosseum), a folkgyökerűeket (Jethro Tull, Strawbs) és a magányos különutasokat is (Van der Graaf Generator, Mike Oldfield).

A másodhullámból is rengeteg zenekar érdemel figyelmet, így a Traffic is. A Blind Faith feloszlása után ujraéledt zenekar főleg a 70-es évek első felében alkotta meg legemlékezetesebb lemezeit.

A Supertramp inkább a könnyen emészthető zenekarok táborát erősíti, de a "csodahangú"-nak titulált Roger Hodgson nem ijedt meg a tízperces terjedelmű melódiáktól sem. Richard Davies elvontabb, kevésbé fülbemászó, komolyabb dalokat írt, hajlamosabb volt az elmélyülésre, a bonyolultabb zongorajátékra, s szövegeikben gyakran fogalmazott meg politikai, filozófiai gondolatokat.

A kanadai Rush triót szokás hard rock és progresszív rockzenekarként is emlegetni. Korai lemezeik (főleg az első) Led Zeppelin hatásokban bővelkedő alkotások, de az 1976-os 2112 és annak 20 perces címadó dala egyértelműen progresszív rock klasszikus. Későbbi lemezeiket is a hard rock dinamizmusa és a progresszív megoldások keveréke jellemzi, a 80-as években azonban inkább a billenytűs hangszerek és az elektronika dominált lemezeiken. Talán a Rush büszkélkedhet a progresszív rockzenekarok közül a legegységesebb diszkográfiával, valamint a kanadai trió azon zenekarok egyike, akik nem igazán adtak ki korábbi önmagukhoz képest gyengébb lemezeket.

A Colosseum a 60-as évek végén az egyik legreménytelibb progresszív rockegyüttes volt. A zenekart John Mayall egykori zenészei hozták létre, 1971-es feloszlásukig mindössze két albumot jelentettek meg. Ezt követően Colosseum II néven jazz-rockot játszottak, majd 1994-ben ujjáalakult a "klasszikus" Colosseum is.

Szintén a másodvonalba tartozik a Gentle Giant is, akik eklektikus és experimentális nagylemezeket adtak ki. 1980-ig játszottak együtt, több figyelemreméltó lemezt is készítve, melyeken minden benne volt ami a Gentle Giant sajátja: többszólamú vokálok, szokatlan ütemek, klasszikus zenei betétek, furcsa ellenpontozások.

A Yes féle vonulatba tartozott a Camel, akik főként instrumentális zenéjükkel tettek szert kisebb rajongótáborra a 70-es évek közepén. A nagyobb sikert azonban az évtized végén kiadott popos hangvételű lemezeik hozták meg.

A Renaissance jellegzetes hangzása többek között Annie Haslam énekesnőnek köszönhető, de ő azonban nem volt ott a kezdeteknél. A zenekart két egykori Yardbirds tag Keith Relf és Jim McCarty alakította a progresszív rock és a folk keresztmetszetén, de dalaikban szívesen idéztek Bach, Chopin, Debussy művekből is. Legerősebb lemezeiket ők is a 70-es évek derekán készítették.

A King Crimson nyomdokain elindult zenekarok közül talán a Jade Warrior produkálta a legfigyelemreméltóbb életművet. Zenekarukat a japán jádé szamurájokról nevezték el. Hangulat és tempóváltásokban gazdag instrumentális dalaik a korszak érdekes lenyomatai. Zenéjük hozzájárult az ambient megerősödéséhez is, melynek születését Brian Eno nevéhez szokás kötni.

Az art-rock és a progresszív rock stílusba is besorolható Audience erős korongok után 1975-ben oszlott fel, míg a londoni Quatermass Black Sheep of the Family dalával aratott sikert. A Catapilla két erős lemezt hagyott az utókor számára, de a Van der Graaf Generator hatásokat mutató Gnidrolog is figyelemre méltó a rendkívül erős kínálatból.

A folk hatású progresszív rock zenekarok közül kétségkívül a Jethro Tull a legismertebb. Progresszív rockos korszakuk 1972-től köszöntött be. Az 1972-es Thick as a Brick egy konceptalbum volt, egyetlen 43 perces dallal. Ezt további nagy lélegzetű, progresszív rockos, zömében konceptalbumok követték a 70-es évek végéig. A 80-as évektől azonban egyre inkább az elektronikai lemezek jellemezték őket.

Az amerikai Kansas korai lemezein bőven voltak progresszív rock elemek is, de aztán a rádióbarátabb, rockzene felé fordultak.

A skót folkelőadó Donovan is egyre inkább a pszichedelia irányába sodródott, de a blues és a jazz is megjelent zenéjében.

A Fairport Conventiont is szokás megnevezni, mint folk hatású rockelőadót, bár zenéjük csak elvétve tartalmaz progresszív elemeket.

Szintén a folk és a progresszív rock határmezsgyéjén alkotott a Strawbs is. Itt kezdte Sandy Denny is aki később a Fairport Convention énekesnője lett, de Rick Wakeman is aki a 70-es évek egyik billentyűsztárja lett, miután a Yeshez csatlakozott.

Érdemes még megemlíteni a jazzes gitárszólókkal dolgozó Trees nevét, a kortárs avantgárd zenével érintkező Comust, a klasszikus zenét folkkal és progresszív rockkal keverő Spirogyra nevét, a besorolhatatlan East of Edent és a Dando Shaft nevét is.

A Van der Graaf Generator még 1967-ben alakult. Első demójukon még inkább bluesos, jazzes zene volt hallható. 1969-es The Aerosol Grey Machine lemezükön azonban már erőteljes progresszív rock volt hallható, jazzes és klasszikus zenei hatásokkal. 1972-es feloszlásukig még két remek progresszív rocklemezt publikáltak, majd Peter Hammill többször újjáalakította az együttest. 2009-ben Budapesten is adtak koncertet.

Mike Oldfield is hozzájárult a progresszív rock történetéhez, többek között 1973-as Tubular Bells albumával és instrumentális kompozícióival. Ennek ellenére nem szokás progresszív rock előadóként emlegetni, de ez igaz a brit Hawkwind együttesre is, akik inkább space rock és hard rock lemezekkel álltak elő, de a progresszív rockból is sokat merítettek.

1971-re véget ért a Pink Floyd pszichedelikus, space rock korszaka, így a Meddle albumtól őket is inkább a progresszív rock stílusba sorolhatjuk. Mindjárt a Meddle lemezen megalkották a progresszív rock talán leghíresebb dalát, az egész B oldalt elfoglaló 23 perces Echoes dalt. Az 1973-as The Dark Side of the Moon, az 1975-ös Wish You Were Here, az 1977-es Animals és az 1979-es The Wall albumokkal aztán beléptek a szupersztárok körébe.

A progresszív rock felemelkedése és hanyatlása

Az első progresszív rockzenekarok már megjelenésükkör széles sikereket könyvelhettek el. A King Crimson a Rolling Stones 1969-es Hyde Park-i koncertjén mutatkozott be, és gyakorlatilag nagyobb sikert arattak, mint Mick Jaggerék, sokan őket tartották a "következő Beatlesnek" Az Emerson, Lake & Palmer már születésekor világhírűvé vált, hiszen a tagok már korábbi zenekaraik élén is sikeresek voltak. A Genesis és a Yes is már a legnagyobb rocksztárok között találta magát a 70-es évek közepére. Rajtuk kívűl még a Jethro Tull büszkélkedhetett több millió eladott lemezzel, a Pink Floyd pedig egyenesen a világ egyik leghíresebb zenekarává nőtte ki magát.

A progresszív rock kétségkívűl 1968 és 1975 között élte fénykorát. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a 60-as évek végére a beatzenekarok kiszámíthatóvá, egysíkuvá váltak. Nagyrészük vagy feloszlott, vagy új elemeket épített zenéjébe. Utóbbira a leghíresebb példa a Beatles. A közönség értékelte az új hangokat, így fordulhatott elő, hogy a 70-es évek első felében a progresszív rock lett a legéletképesebb rockzenei műfaj, a hard rock/heavy metal mellett.

Ehhez nemcsak a lemezek, de a koncertek is nagyban hozzájárultak. Az előadások minél nagyobb termekben, később már arénákban, vagy stadionokban zajlottak. A heavy metal bandák soha korábban nem hallott hangerővel játszottak, a progresszív rockzenekarok pedig soha korábban nem látott színpadi show műsorokat produkáltak (Genesis, Emerson, Lake & Palmer). Előtérbe került a színpadi ruházat is, valamint a világítástechnikát is szokatlan módón alkalmazták. Mindezen tényezők nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a progresszív rock elérje népszerűségének csúcsát.

A sikerek azonban csak a 70-es évek közepéig tartottak. 1975-re a King Crimson feloszlott, az új felállású Yesre már nem voltak annyian kíváncsiak mint néhány évvel korábban, a Genesis Peter Gabriel nélkül folytatta, Keith Emerson kezdetben lélegzetelállító színpadi mutatványai pedig kiszámíthatóvá váltak. A progresszív rockbandák a 70-es évek második felére kifáradtak. Ennek okai a tagcserék következtében kiadott gyengébb lemezek (Yes, Genesis), melyek közül az Emerson, Lake & Palmer 1978-as Love Beach lemeze már feltűnően gyengére sikeredett.

Azonban más okai is voltak a progresszív rock hanyatlásának. A zenehallgatóság nagy részét ekkora már azok a fiatalok alkodták, akik a 60-as, 70-es évek fordulóján koruknál fogva még nem vásároltak lemezeket. Nagyrészüket nem érdekelték a virtuóz hangszeres előadások, a többtételes, epikus dalok. Őket a glam rock korai sztárjai érdekelték, majd 1976-tól hódító útjára indult a punk is, amit a 70-es évek végén a diszkó váltott fel. A punkzenészek nyíltan hangoztatták is, hogy gyűlölik a progresszív rockzenekarokat. A Sex Pistolsból Johnny Rotten rendszeresen mutatkozott "I Hate Pink Floyd" (Utálom a Pink Floydot) feliratú pólóban.

A pogresszív rock ugyan válságos éveket élt át a 70-es évek második felében, de ez nem jelenti azt, hogy akkor ne születtek volna erős lemezek a műfajban. A Rush a 70-es évek második felében és a 80-as években is helytállt, azonban a kevésbé sikeres előadók készítették el az igazán kiemelkedő lemezeket. Ez a válság azonban nem tartott sokáig, a 80-as, de még inkább a 90-es években újra felvirágzott a műfaj, habár akkora sikereket már soha nem ért el, mint a 70-es évek első felében.

Újjászületés: 1980-as évek

1980-ra a punk és a diszkó már a múlt volt. A hard rock és főleg az angliából érkező heavy metal bandák iránt pedig egyre nagyobb volt az igény. Ekkor indult útjára az "Új Hullám" is melyet a gitárcentrikus, dúdolható és dallamos számok és a szintetizátor használata jellemez. E vonulat legismertebb képviselői már akkor is a The Police, a Dire Straits majd a Depeche Mode, a Duran Duran, és a The Cure voltak.

A régi progresszív rockzenekarok számára két válaszható út volt. Vagy feloszlanak vagy alkalmazkodnak a trendekhez. Többségük az utóbbit választotta, életben tartva ezzel a stílust a 80-as években is. A King Crimson újjáalakult 1981-ben. Robert Fripp és Bill Bruford mellett azonban már Tony Levin és Adrian Belew volt látható. 1984-ig több lemezt is készített ez a felállás, azonban a zene már egy új King Crimsont mutatott. A bonyolultság és a kísérletező hajlam megmaradt, de egyre inkább teret nyert az új hullám hatása, a dalok inkább poposak lettek. Korábbi sikereiket nem tudták megismételni, de jó néhány számuk maradt fenn ebből a korszakból is. Az Elephant Talk vagy a Three of A Perfect Pair ma már ugyanúgy hozzátartozik múltjukhoz. A régi rajongók egy részének nem tetszett az új irány, a fiatal zenehallgatók számára pedig túl elvont volt ezért a nagy sikerek elmaradtak, majd nemsokkal később fel is oszlottak.

Szintén a kommercializálódás útjára lépett a Yes és a Genesis. Az új gitárossal kiálló Yes a 90125 lemezre a kornak megfelelő elektronikus effekteket sorakoztatott fel. A sikerrecept bevált. A lemezből 6 millió darabot adtak el, a lemezről kimásolt Owner of a Lonely Heart pedig az egyetlen listavezető daluk lett.

A Genesis is populárisabb vizekre evezett. Az 1986-os Invisible Touch lemezből minden korábbinál több fogyott, és 5 dal is bekerült róla a Top 5-be. 1987-ben pedig elsőként töltötték meg négy egymás utáni este a Wembley Stadiont.

Az Emerson, Lake & Palmer 1985-ben feltámadt Emerson, Lake & Powell néven, ugyanis Cozy Powell ült már a dobok mögött, azonban csak egy nem túl erős lemez maradt utánuk. A Pink Floyd szintén felmerészkedett a slágerlistákra, látványos koncerjeikkel pedig lenyűgözték a fiatalabb generációt is. A Jethro Tull elektronikusabb lett, Mike Oldfield és a Supertramp diszkósabb irányba fordult, a Rush, a Camel pedig rövidebb számokat írt. Nem volt már igény a többtételes zeneművekre.

Azonban új formációk is megszülettek, közülük kettő supergroup is. Az Asia Yes, King Crimson és Emerson, Lake & Palmer tagokból verbúválódott. Zenéjükben a nagyközönség által elvárt rádióbarát rockzenét keverték a progresszív rockkal, hatalmas sikereket aratva. Lemezeikből milliókat adtak el, de a progresszív rock rajongóinak túlságosan slágeres volt a zenéjük.

Lényegesen kevesebb sikert aratott a másik supergroup az UK. Itt megtalálható volt Bill Bruford és Allan Holdsworth is. Ők megőrizték progresszivitásukat, de zenéjükben a modern kor dallamai is megtalálhatóak voltak, ezáltal könnyen befogadhatóvá vált.

A kanadai Rush sokat veszített keménységéből, Geddy Lee sem énekelt már olyan magas tartományokban mint egykoron. Lemezeiken a billentyűsök kaptak nagyobb szerepet, ennek ellenére hírnevük nemhogy nem csökkent, hanem inkább nőtt. Bár ehhez erős lemezeik is bíztosították a hátteret.

Új zenekarok is megjelentek progresszív rock címke alatt. A brit Marillion már a 70-es évek végén mozgolódott, de csak a 80-as években váltak ismertebbé. Kezdetben főleg arra hívták fel magukra a figyelmet, hogy a Fish művésznevet viselő énekes hangja kísértetiesen hasonlított Peter Gabriel orgánumára. 1983-as debütlemezük a Script For A Jester's Tear semmi újdonságot nem tartalmazott, mégis keblükre ölelték a progresszív rock rajongói. A 80-as években szép hírnévre tettek szert. Ennek hátterében az állt, hogy a komoly hangvételű dalaik közé mindig becsempésztek dudólható vagy fütyülhető dalokat is. Fish végül 1988-ban kilépett, hogy szólóban folytassa.

Az 1983-ban alakult angol IQ- zenekar érte el legnagyobb sikereket a progresszív rock második hullámában a Marillion után. Nemcsak zenében, de a színpadi előadásokban is erősen a korai Genesisre hajaztak.

A Pendragon a Pink Floyd útján indult el. Szemben úsztak az árral, hiszen terjengős, hosszú kompozícióikra ekkoriban nem volt valami nagy igény. Nem is értek el szélesebb sikereket.

A 80-as években felbukkant progresszív rockegyüttesek közül még említésre méltó az angol Twelfth Night, az 1980-ban alakult Quasar, a Mach One, vagy a Pallas- is. A Jadis 1989-ben adta ki hasonló nevű bemutatkozó anyagát. Rajtuk kívül is alkottak figyelemreméltó zenekarok nemcsak Anglia és az USA területén, de Európában is.

Ekkoriban progresszívnak nevezték az olyan új hangzásokkal előrukkoló előadókat is, mint a Mission, a U2, vagy a Dire Straits, mely megállapítás semmilyen tekintetben nem helytálló.

Harmadik hullám és prog metal

A progresszív zenék harmadik hulláma a 90-es éveket jelenti, mely gazdagabb kínálatot eredményezett, mint a 80-as évek. 1991-ben újra összeállt a Yes régi tagokkal kibővülve, hogy kiadják az Union albumot. Ezt követően visszaadták a progressszív rock becsületét. 3 órás látványos koncerjeik alkalmával újra vevő volt a közönség a hosszabb dalaikra, valamint előkerültek az egyéni szólóprodukciók is.

A Genesis 1991-ben We Can't Dance címmel adott ki lemezt, majd Phil Collins 1996-ban szólópályára tért.

Az Emerson, Lake & Palmer 1992-ben kiadta a Black Moon albumát, de nem sokkal később feloszlott. Aztán az évtized utolsó éveiben többször is összeálltak turnézni, hogy az újabb rajongók is láthassák őket.

A King Crimson is életre kelt 1994-ben. A 80-as években megismert felálláshoz csatlakozott Trey Gunn (Warr-gitár) és Pat Mastelotto (dob) is. A következő években több albumot is megjelentettek, melyeken tovább folyt a kísérletezés. Ezeken nemcsak a kor legmodernebb technikai eszközei hallhatóak, hanem visszatért a kemény rock is, de egy modernebb formában, nem úgy, mint ahogy azt a 70-es években megszokhatták a rajongók.

A Pink Floyd elkészítette máig utolsó albumát The Division Bell címmel, melyet egy remek koncertlemez is követett az 1995-ös PULSE.

A Rush és a Marillion továbbra is az igényes rockzene kedvelőit célozta meg, utóbbi Steve Hogarth énekessel. Az 1994-es Brave albumuk azóta is az egyik legjobb alkotásuk. Az IQ mindössze két lemezt adott ki az évtizedben, míg az Asia szorgalmasan gyártotta a friss lemezeket.

Természetesen új zenekarok is a felszínre kerültek. Köztük a Tool mely hihetetlen sikereket ért el. Zeneileg az art rock és a pszichedelikus rock között mozognak, némi alternatív és metal ízzel. 1992-es Opiate albumuk már sejtette a sikert, az 1994-es Undertow pedig meg is hozta. Azóta is rendszeresen készítenek lemezeket, sikerük pedig már akkora, hogy az újgenerációs progresszív zenekarok "Pink Floydjának" is nevezhetjük őket.

1992-ben alakult meg az amerikai Spock’s Beard akik az utóbbi 15 év egyik legerősebb progresszív rockbandájaként váltak ismertté. A Genesis hatása ugyan tagadhatatlan, de van egyfajta hard rockos hozzáállásuk is. Gyakran említik együtt őket a The Flower Kings-szel, melynek a hard rock-megfelelőjének tartják a Spock's-ot, illetve a Dream Theater-rel, mely ugyanazt a zenei érzést képviseli, csak éppen progresszív metalban.

Az utóbbi 15 év másik meghatározó zenekara a svéd The Flower Kings, mely a Yes, King Crimson, a Pink Floyd hatásaiból merít. A zenekarban egy ideig dobolt a magyar származású Csörsz Zoltán is. Lemezeiken a nagy lélegzetvételű hossszas dalok dominálnak a 70-es évek szellemében. Garden Of Dreams című daluk a maga 59 percével főhajtás a progresszív rock fénykora előtt.

A Porcupine Tree 1991 óta van jelen, és azóta is úgy tartja őket számon a progresszív rock közönség, mint az utóbbi 20 év talán legerősebb progresszív rockzenekarát.

Említést érdemel a szintén svéd Änglagård, vagy az amerikai Echolyn is. Nagy feltűnést keltett a Anderson Bruford Wakeman Howe névre hallgató szupergpoup is, ahol a progresszív rock legendás alakjai jöttek össze zenélni. Ugyan 1983-ban alakult de csak a 90-es években kezdett albumokat készíteni a brazil Apocalypse. Megalakult a Brainville, melyet korábbi Soft Machine muzsikusok alapítottak. Bár a 80-as években alakult, de életművének javát már a 90-es években készítette az In Cahoots is. Néhány előadó a hihetetlenül széles kínálatból: Amphoteric, Art Rock Circus, Bozzio Levin Stevens, Earthsuit, Glass Hammer, Jovian Storm, Mantra Sunrise, a Dream Theater, King's X és Dixie Dregs tagok alkotta Platypus, Rx Bandits, Species Being, Ten Jinn, Tiles.

A progresszív metal igazából már az 1980-as években is létezett, de akkor még nem volt elterjedt ez a megnevezés. A Watchtower, a Queensrÿche, a Fates Warning, a Voivod, vagy akár a Mekong Delta is nevezhető az első progresszív metal zenekarnak. Azonban a legtöbb rockrajongó a Dream Theaterrel azonosítsa a progresszív metal kifejezést. A 80-as évek progresszív metal zenekarai is operáltak bonyolult hangszeres megoldásokkal, hosszú terjedelmű dalokkal, de a Dream Theater felbukkanása tényleg újdonságként hatott. A misztikus avagy Sci-fi szövegek helyett inkább, a valós élet, valamint a társadalmi problémák jelentették mondanivalójukat, zeneileg pedig a 70-es évek progresszív rockját keverték, a súlyosabb metal bandák hangzásával, virtuóz hangszerkezeléssel. Felbukkanásuk után gombamód elszaporodtak a progresszív metal együttesek, mely folyamat gyakorlatilag a mai napig tart.

2000-es évektől napjainkig

A Dream Theater tagjai által több szupergroup és projekt fáradozott azon, hogy felidézze a progresszív rock fénykorát. Mike Portnoy Spock's Beard tagokkal hozta létre a Transatlanticot, mely a 70-es évek progresszív bandáinak hozzáállását követte. Az OSI projektben Kevin Moore és Jim Matheos voltak a partnerei, de számos vendég is felbukkant elektronikus, indusztriális hatásokban bővelkedő progresszív metal lemezeiken. John Arch A Twist of Fate című 2003-as EP-jén is Mike Portnoy dobolt, melyen két terjedelmes progresszív metal eposz volt hallható. Szintén Dream Theater tagok hozták létre Tony Levinnel kiegészítve a Liquid Tension Experiment formációt. Két lemezük jelent meg a 90-es évek végén, melyeken a jazz ugyanúgy helyt kap, mint a progresszív metal. A 2000-es években Liquid Trio Experiment néven 2007-ben adnak ki lemezt, melyen a Portnoy-Levin-Rudess hármas hallható, míg a Liquid Trio Experiment 2 formációban a Petrucci-Levin-Portnoy hármas hallható. Ez utóbbinak 2009-ben jelent meg lemeze. A The Jelly Jamben John Myung, Rod Morgenstein, és Ty Tabor található. Az Explorers Club soraiban Dream Theater zenészek vagy tucatnyi rocklegendával fogtak össze, hogy terjengős progresszív rock eposzokat alkothassanak.

A brit IQ és a Marillion is bőven adott ki lemezeket a 2000-es években, csakúgy mint a Spock's Beard és a The Flower Kings.

Az Enchant 2004 óta nem hallat magáról, a Tool Lateralus és 10,000 Days albumai pedig milliós példányszámokban keltek el.

A Porcupine Tree keményebb lemezekkel és atmoszférikusabb hangulatúakkal is előrukkolt az évtizedben. A 2009-es The Incident dupla formátumban jelent meg, az első korongon egy 55 perces dallal.

A Gordian Knot két erős albummal hívta fel magára a figyelmet 1999-ben és 2003-ban, míg a norvég Green Carnation 2001-es Light of Day, Day of Darkness albumával keltett érdeklődést, melyen egyetlen 60 perces dal volt hallható. Svédország egyik legígéretesebb progresszív rockzenekara a Beardfish, és a Karmakanic az utóbbi években, míg az amerikai Magellan több lemezt adott ki a 2000-es években, mint az előző évtizedben.

Lengyelországból a Riverside szerzett magának elismerést, míg amerikából a The Mars Volta és a Coheed and Cambria könyvelhet el magának széles sikereket. Neal Morse megtért és 2003-ban kilépett a Spock's Beard soraiból, hogy szólóban folytassa. 2007-es Sola Scriptura albuma 76 perce ellenére is 4 dalt tartalmazott, valamint Paul Gilbert is felbukkant rajta, csakúgy mint a 2008-as Lifeline címűn.

A progresszív metal nagy alakjai (Dream Theater, Fates Warning,Queensrÿche) mellett új bandák is megjelentek. A Symhony X már a 90-es években is minőséget képviselt, de a Pagan's Mind, a norvég Circus Maximus és az Atrox, a 90-es években alakult Shadow Gallery, a svájci Silent Memorial, az olasz Eldritch a kanadai Into Eternity, a power és death/thrash metalos Nevermore, a Meshuggah, az Opeth, Devin Townsend, Between the Buried and Me, Dominici, Vanden Plas, Threshold, Andromeda, Ayreon, a Pain of Salvation, a progresszív power metalt játszó svéd Evergrey is figyelmet érdemel a felsorolhatatlanul hosszú kínálatból.

A progresszív metal mellett a progresszív rock is virágzását éli, az olyan kevésbé ismert bandák által is mint az Æon Spoke, a Circa, a Conspiracy, az Arena, a The Delta Rasa, az indie rockos Facing New York, a Greenwheel, a Guitar Garden, a Karmic Juggernaut, The Kulide o' Scope, az Oucho Sparks, a Presto Ballet, a Romance of Young Tigers, a The Sound of Animals Fighting, a jazzes és popos Swim Deeper, a Tiles, a The Tuna Helpers, az Upsilon Acrux, a We Be the Echo, vagy a Yoso. Lengyelországból az Ordinary Brainwash, a Quidam, a Satellite, a Space Avenue, és a Grendel is megemlíthető.

Svédországból a Sagor & Swing vagy a 70-es években indult Kaipa is kiemelhető, de manapság már csaknem minden országnak megvannak a maga minőségi progresszív rock és metal zenekarai.

Progresszív rock Magyarországon

Mint általában a zenei stílusok többsége, úgy a progresszív rock is néhány év késéssel jelent meg Magyarországon. Pedig a 70-es évekbeli legendás brit zenekaroknak Magyarországon is hamar kultusza támadt. Sőt a nehezen beszerezhető albumok, dalszövegek valóságos státusszimbólumnak számítottak. Az első hazai kísérletek többsége anyagi okok miatt vallott kudarcot. A hazai zenészeknek nem volt rá módjuk, hogy olyan mennyiségű és minőségű hangszereket vegyenek, mint nyugati kollégáik.

Az első próbálkozások egyike volt a Theatrum zenekar. 1973-ban felléptek a miskolci popfesztiválon, ahol Kodály Zoltán és Bartók Béla műveiből is idéztek rockzenei köntösbe bújtatva, zajos sikert aratva. Saját dalokat is írtak, köztük a 30 perces Apokalipszis címűt, azonban lemezszerződés híján feloszlottak.

Voltak hivatalos próbálkozások is a komolyzene népszerűsítésére könnyűzenei eszközökkel. A Népművelési Intézet pályázatot írt ki e célból, melyre 80 együttes jelentkezett, köztük olyanok, mint az Astor, az Interbrass, a Mini, az ÉS vagy az Öt-let.

1973-ban alakult meg a V73, mely instrumentális dalaik mellett Csajkovszkij adaptációkkal is próbálkozott. Ők a TV-ben is kaptak lehetőséget, de végül mégis a feloszlás mellett döntöttek. Romjaiból jött létre a lényegesen populárisabb V’Moto-Rock.

1975-re a hazai progresszív rockzenekarok már több lehetőséget kaptak. A Phanta Rei egyike volt azon esélyeseknek, akik már a lemezkészítésig jutottak. Zenéjükben az elektronikus hatások ugyanúgy jelen voltak, mint Bartók világa. A lemez végül nem jelent meg, mert ifj. Bartók Béla betiltatta, még mielőtt meg jelenhetett volna. Ezt követően a zenekar tagjai nem is próbálkoztak többször, inkább diszkó, folk és pop felvételeket készítettek.

A Color 1978-ban adta ki nagylemezét. Azonban vidéki létükre olyannyira lemaradtak a fősodrástól, hogy ez okozta vesztüket is. A lemez nem keltett különösebb visszhangot, a nagytömegek számára túl igényes volt.

Az első komolyabb sikereket elért hazai progresszív rockzenekar az East volt. 1975-ben alakultak, a 70-es évek végén pedig már kislemezt adhattak ki. A 80-as évek elején kiadott két nagylemezük révén Kelet-Európa egyik legsikeresebb progresszív együttesévé váltak. Az együttes egészen az 1990-es évek közepéig együtt volt. Az állandó tagcserék révén 1996-ra az az érdekes helyzet alakult ki, hogy egyszerre működött két East zenekar egy rövid ideig.

Nagyban hozzájárult a színtérhez a Kérdőjel is. Az első lemezük a zenekar nevét viselte és 1982-ben jelent meg. Zeneileg a Yes, és Bartók Béla hatott rájuk, míg a szövegeiket Ady Endre inspirálta. Ugyan a 80-as évekbeli diszkóláz őket is elsőpörte, ennek ellenére egészen a 2000-es évekig dolgoztak együtt.

Fontos megnevezni a 70-es évek elejéről a Syrius nevet is. Ugyan a zenekar már 1962-ben is együtt volt, de ekkor még nem sok közük volt a progresszív rockhoz. Zenéjüket jazzes hangvétel jellemezte, valamint figyelemre méltó albumokat jelentettek meg (Az ördög álarcosbálja -1971). 1973-ban csatlakozott hozzájuk Tátrai Tibor gitáros.

A Solaris is figyelemre méltó konceptalbumokat készített. Itt gitározott a 80-as évek legelején Bogdán Csaba is. Lemezeiket sci-fi témák inspirálták.

A 90-es évek prog hulláma hazánkat is elérte. 1992-ben alakult meg az Emerson, Lake & Palmer számokat játszó Tasso. Néhány emlékezetes koncert után eltűntek a süllyesztőben.

A Yes munkásságát pedig a You and I formáció interpretálta Völgyessy Szomor Fanni énekesnővel. Emellett saját dalok is születtek a nagy példakép nyomdokain. Három nagylemez után az érdeklődés hiánya miatt feloszlottak, Fanni pedig szólólemezek készítésébe fogott.

A progresszív rock népszerűsítése céljából jött létre 1993-ban a Yes-Klub Egyesület. Céljuk az volt, hogy az érdeklődőkkel megismertessék a progresszív rockzene előadóit, valamint, hogy fórumot biztosítsanak a hazai zenekaroknak. Saját fanzine-t is kiadtak "Közel a peremhez" címmel, azonban az egyesület hamarosan feloszlatta magát.

Böszörményi Gergely a Periferic Records és a budapesti Stereo Shop vezetője rengeteget tett a magyar progresszív rockért. Ő jelenteti meg például az After Crying lemezeit is. A zenekar még 1986-ban alakult, lemezeiken pedig a King Crimson és az Emerson, Lake & Palmer hatások keverednek elmélyült, spirituális dalszövegekkel.

A progresszív metalnak is megvannak a hazai képviselői. Az egykori Unicum States eleinte progresszív rockkal kezdte, majd egyre inkább besúlyosodott. A székesfehérvári formáció egyetlen 1994-es albuma Különleges állapotok címmel jelent meg. Itt kezdte pályafutását Thorday Ákos is, aki később a Nemesis tagja volt, egészen 2004-ben bekövetkezett haláláig. A Nemesis kíváló albumokkal külföldön is hírhedté vált underground körökben, majd Age of Nemesisre változtatták nevüket. A Stonehenge is nemzetközi színvonalú lemezekkel örvendeztette meg a hazai rajongókat, csakúgy mint a szentgotthárdi Da Capo, akik a 2000-es évek elején gyakran megkapták a "hazai Dream Theater" jelzőt. A zenekar a 2000-es évek első felében feloszlott, hogy létrejöhessen a modernebb, súlyosabb hangzással operáló Wendigo.

A Perfect Symmetry már a 90-es évek eleje óta garancia a minőségre, de az Everwood is egyre ismertebb európa szerte. A fiatalabb generációnak már több esélye van mint a 70-es vagy 80-as évekbeli elődjeiknek, de ennek ellenére csak mérsékelt sikerekre számíthatnak az olyan hazai előadók mint az Aquarius, Aebsence, Android, AlarmSystem, Babylon, Chromatica, CodeX, Color, Deadwing, Dreyelands, Eclipse, Fugato, Khan Abyss, Kövi Szabolcs, Lake of Mind, Melody Maze, Mindflowers, Nofertum, Pandagod, Perfect Unity, Rusty Gold, Station X, Tomistars, Yesterday, stb.

A progresszív rock más zenei stílusokban

A progresszív rock az évtizedek során szinte minden stílussal érintkezett már. Hard rock/heavy metal: A Deep Purple már 1969-ben a progresszív rock kezdetén szimfonikus zenekarral adott koncertet. A Led Zeppelin az 1970-es évek első felétől is egyre inkább elmozdult a hagyományos blues-rock felől. Nagyobb szerepet kapott zenélyükben John Paul Jones billentyűjátéka, új hangszereket vonultattak fel, Jimmy Page pedig egyre több keleti zenei hatást szőtt gitárjátékába. Robert Plant pedig misztikus, fantázia szövegeket kezdett írni.

A Kansas korai lemezein még nagyon csak érezhető volt a progresszív rock hatása, de ez helytálló a korai Journey lemezekre is. A Queen pedig hangszerelési megoldásaiban alkalmazott a progresszív rockra jellemző megoldásokat, csakúgy mint a Toto, akik szintén merítettek a progresszív rockból is, főleg hosszabb dalaikban, de Meat Loaf szimfonikus hatású lemezei is ide sorolhatóak.

A Guns n' Roses pedig a 90-es évek elején kezdett el hosszabb, bonyolultabb hangszerelésű dalokat írni.

A heavy metal képviselői között érdemes az Iron Maiden nevét megemlíteni akik szintén operálnak progresszív megoldásokkal hosszabb dalaikban, annak ellenére, hogy a fenti előadókhoz hasonlóan sosem illettek a progresszív zenét játszó együttesek közé. A Helloween zenéjében is felfedezhetőek progresszív törekvések, de a sort akár a végtelenségig lehetne sorolni.

Power Metal: A power metal zenekarok közül a Savatage indult el szimfonikusabb, progosabb irányba, de ide sorolható a thrash és death metalt is a zenéjébe építő Nevermore is, valamint a szimfonikus metalként is számontartott Rhapsody of Fire vagy a német Blind Guardian is, bár egyiküket sem szokás progresszív metalként számon tartani.

Thrash Metal: A Voivod sorolható ide, de a Watchtower is szokatlanul komplex muzsikával rukkolt elő, csakúgy mint a svájci Coroner, vagy a komolyzenei feldozgozásokkal is operáló német Mekong Delta és az amerikai Believer az ismertebb előadók közül.

Death Metal: A Chuck Schuldiner vezette Death 1990-től evezett progreszív vizekre, míg az Atheist, és a Cynic már megalakulásuk idején is progresszív death metalt játszott. Az előbbi inkább a jazzes, komplex vonalat követte, míg utóbbi a technikás részeket elszállósabb, álmodozós részekkel oldotta.

Ide sorolható még a holland Pestilence Spheres albuma is 1993-ból, valamint az amerikai Nocturnus is. A lista nem teljes hiszen rengeteg új death metal banda is dolgozik progresszív dalszerkezetekkel, de ezek ismertségben nem veszik fel a versenyt a fentiekkel.

Black Metal: A legismertebb progresszív megoldásokat alkalmazó black metal zenekar az Emperor. Ide sorolható még a doom, gothic, death, és avantgárd metalként is számon tartott Celtic Frost, akik a 80-as években merész újításokat alkalmaztak az extrém hangzású metal területén belül. A norvég Ulver a kísérleti zenék felé mozdult el, míg az Enslaved a viking metal a black metal és a progresszív metal között kalandozik. A Moonsorrow folk ihletésű black metal dalait a 70-es évek bandáira jellemző módón szerkeszti meg, hosszas dalfolyamokat alkotva.

A norvég Arcturus pedig a szimfonikus és az avantgárd black metal klasszikus lemezeit készíti már a 90-es évek óta. Ide lehetne még sorolni azon megszámlálhatatlanul sok black metal bandát is akik ambient vagy poszt-rock stílusokkal színesítik zenéjüket.
 

Alex Lifeson (Rush)

Születés / Halálozási dátum: 
1953. augusztus 27. csütörtök
Születési hely: 
Fernie (British Columbia) - Kanada
progresszív rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Alex Lifeson (született Aleksandar Živojinović, 1953. augusztus 27.) egy szerb származású kanadai zenész, aki leginkább a Rush, kanadai progresszív rock együttes gitárosaként ismert. A zenekart Lifeson 1968 nyarán alapította az eredeti dobossal, John Rutsey-val. Az alapítók közül egyedül ő maradt a trió tagja a mind mai napig.

A Rush-ban Lifeson főleg elektromos és akusztikus gitáron játszik, de más húros hangszereket, mint a mandolin vagy a buzuki is megszólaltatott már egyes dalokban. A fellépéseken vokálozik is, valamint esetenként billentyűs hangszereken, illetve basszus-lábszintetizátoron játszik. Lifeson zenei munkássága nagy részt a Rush-hoz köthető, habár önállóan is készít lemezeket. Szólóalbuma 1996-ban jelent meg Victor néven, több együttes lemezén működött közre vendégként, illetve ő szerezte az Andromeda című televíziós sci-fi sorozat első évadának filmzenéjét.

Zenei karrierje mellett társtulajdonosa a The Orbit Room nevű torontói étteremnek, illetve utasszállító repülőgép vezetői jogosítvánnyal is rendelkezik. A Rush másik két tagjával egyetemben 1996-ban megkapta az Order of Canada kanadai állami kitüntetés tiszti fokozatát. A trió volt az első rock zenekar a kitüntetés történetében, aki megkapta ezt az elismerést.

Tovább a Rush oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Címkék: 
Rush - Tom Sawyer
http://www.youtube.com/watch?v=JFGVDWc_5Q8
Rush - Subdivisions
http://www.youtube.com/watch?v=JPiNc2lGuxQ
Rush - Roll the Bones
http://www.youtube.com/watch?v=9VzAKpPJTqQ
Rush - Bravado
http://www.youtube.com/watch?v=0Ka_oevW2sc
Rush - Marathon
http://www.youtube.com/watch?v=rP58U_R3gK0
Rush - Time Stand Still
http://www.youtube.com/watch?v=UTFHwTKWawU
Rush - Xanadu
http://www.youtube.com/watch?v=1I2gmT3rarY
Rush - Big Money
http://www.youtube.com/watch?v=BAvEiLpboqk
Rush - Circumstances
http://www.youtube.com/watch?v=49q59A8OhM8
Rush - Working Man
http://www.youtube.com/watch?v=ul0qlHHvELU
Rush - Animate
http://www.youtube.com/watch?v=zG_Rxq6vEqY
Rush - YYZ
http://www.youtube.com/watch?v=_P7x7e19j-8
Rush - Stick It Out
http://www.youtube.com/watch?v=dxm_jqfYgJY
Rush - Closer To The Heart
http://www.youtube.com/watch?v=DDRPtg0kmJU
Rush - Leave That Thing Alone
http://www.youtube.com/watch?v=WbsC_fGArVc

Neil Peart (Rush)

Születés / Halálozási dátum: 
1952. szeptember 12. péntek
Születési hely: 
Hamilton (Ontario) - Kanada
progresszív rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Neil Ellwood Peart (1952. szeptember 12., Hamilton, Ontario, Kanada – ) kanadai zenész, a Rush nevű progresszív rock együttes dobosaként, és szövegírójaként vált ismertté. A modern rockdobolásra tett hatása megkérdőjelezhetetlen, zenei körökben a "Professzor"-nak hívják.

Peart Port Delhousie-ban, Ontario-ban nőtt fel, átlagos családban nőtt fel, hétköznapi munkával. Álma az volt, hogy egyszer profi dobos legyen. Útkeresése közben először a legkülönbözőbb helyi kis zenekarokban játszott, majd később otthagyta a középiskolát, hogy zenei karrierjére koncentráljon, és hivatásos dobos legyen. A tengerentúlon, Angliában próbált szerencsét, de egy szerencsétlen munkája miatt elbátortalanodott, és hazautazott Torontoba, hogy csatlakozzon az épp dobost kereső Rush-hoz, 1974 nyarán.

Karrierje kezdetén Peart játéka a hard rockban gyökeredzett, nagy hatással voltak rá a brit rock olyan dobosai mint Keith Moon (The Who), vagy John Bonham (Led Zeppelin). Később Peart stílusa változott, ahogy beleépítette a jazz, szving, és a big band stílusok jellemzőit is. Ebben az időben a kedvenc dobosai, és példaképei közé tartozott Gene Krupa és Buddy Rich. A jazz dobolást annyira komolyan vette, hogy később a legendás Freddie Gruber (a Moeller-technika kifejlesztője) magántanítványa lett, és még a dobverő hagyományos tartására (bal kéz fordítva, jobbkezeseknél) is átállt, ami nem jellemző a rock dobolásra. Ebben az időben, hagyományos fogással, és Moeller-technikával vette fel a Test for Echo nevű 1996-os Rush albumot, de később visszatért a keményebb játékhoz.

Peart sok díjat kapott előadásaiért, ez betudható technikai jártasságának és kitartásának.

Neil Peart sikeres zenei karrierje mellett író, és szövegíró. Főleg útikönyvei ismertek, amiket motorkerékpáros túrái során átélt élményei ihlettek, ezek a The Masked Rider: Cycling in West Africa, Ghost Rider, Traveling Music: The Soundtrack of My Life and Times, Roadshow: Landscape With Drums és a A Concert Tour By Motorcycle.

Korai évek

Peart, szülei farmján született, Hagersville-ben, Hamilton külvárosában. Ő az első gyerek a négy közül, öccse, Danny, valamint hugai, Judy és Nancy akkor születtek, amikor szülei elköltöztek St. Catharines-be; ekkor Peart két éves volt. Apja egy "Dalziel Equipment" nevű, mezőgazdasági beszállító cég menedzsere lett. 1956-ban, szülei Port Dalhousie külvárosába költöztek. Peart a Gracefield School-ba járt iskolába, gyerekkorát boldogan töltötte, jó családi háttérrel. Kamaszkorának korai szakaszában kezdte érdekelni őt a zene, beszerzett egy tranzisztoros rádiót, amivel pop csatornákat fogott Torontoból, Hamiltonból, Wellandból, Ontarioból, és Buffaloból.

Első találkozása hangszerrel egy zongora lecke volt, és elmondása szerint nem hagyott nagy nyomott benne. Előszeretettel dobolt a házában található tárgyakon pálcikákkal, ezért a szülei vettek neki egy pár dobverőt 13. születésnapjára, és azt mondták neki, hogyha egy év múlva még érdekelni fogja őt a dobolás, akkor vesznek neki egy dobfelszerelést.

Első dobfelszerelését 14. születésnapjára kapta és elkezdett leckéket venni Don George-tól, a Peninsula Conservatory of Music-nál. Színpadi debütálása már abban az évben megvolt, egy karácsonyi ünnepségen, a St. Johns Anglican Church Hall-ban, Port Dalhousie-ban. Következő szereplése a Lakeport High School-ban volt, ezúttal saját zenekarával, a The Eternal Triangle-el. Ezen az előadáson volt hallható egy saját szerzemény, az "LSD Forever". Ezen az előadáson volt hallható először a dobszólója is.

Peart munkát szerzett a Lakeside Park-ban, egy vásáron az Ontario-tónál, ami később inspirálta a Rush Caress of Steel nevű albumán található azonos című számot. A buborékos és a labdás játéknál dolgozott, de később felmondott. Tinédzser évei végén több helyi zenekarban játszott, mint például a Mumblin’ Sumpthin’, a Majority, és a JR Flood. Ezek a zenekarok garázsokban és pihenőhelyeken gyakoroltak, valamint templomi csarnokokban, középiskolákban, és roller pályákon játszottak, Dél-Ontario környékén, például Mitchell-ben, Seaforth-ban, és Elmirában. Észak-Ontario-ba is ellátogattak, Timmins-ben adtak koncertet. Kedd esténként pedig dzsemmeltek a Niagara Theatre Centre-ben.

A Rush előtt

Tizennyolc éves korában, miután azért küzdött, hogy sikert érjen el Kanadában, mint dobos, Peart Londonba utazott, hogy tovább építse karrierjét. Annak ellenére, hogy több zenekarban játszott és session munkát is vállalt, meg kellett küzdenie a megélhetéséért, ezért munkát vállalt egy "The Great frog" nevű ajándék boltban, a Carnaby Streeten.

Londonban olvasta először a novellista és objektivista Ayn Rand írásait. Rand írásai jelentős filozófiai hatást gyakoroltak Peart-re. Rand filozófiája megtalálható Peart dalszövegeiben, például az "Anthem"-ben, az 1975-ös Fly By Night című albumról, és "2112"-ben a 2112 című albumról.

Tizennyolc hónap zsákutcába vezető koncertezés után, Peart kiábrándult abból, hogy előrébb haladjon a zeneiparban, ezért visszament Kanadába, de álmát nem adta fel.  Visszatért St. Catharines-ba, és apjával dolgozott a Dalziel Equipment-nél.

Csatlakozás a Rush-hoz

Kanadába való visszatérése után felkérték dobolni St. Catharines-i zenekarhoz, a Hush-hoz; az együttes Dél-Ontario-i bárokban játszott. Nem sokkal később meghallgatásra hívták a Toronto-i Rush-hoz, mert új dobost kerestek John Rutsey helyére. a meghallgatást Geddy Lee és Alex Lifeson felügyelte. Jövőbeni zenekar társai szerint érkezése kissé humoros volt, ugyanis rövidnadrágban jött, egy öreg, kopott kocsit vezetve, dobjait pedig kukákban tárolta. Peart szerint az egész meghallgatás egy katasztrófa volt. Míg Lee és Peart jól kijöttek egymással (hasonló volt az ízlésük a zene és a könyvek terén), addig Lifeson nem volt olyan jó véleménnyel róla. Némi vitát követően Lee meggyőzte Lifeson-t arról, hogy Peart mániákus brit stílusa a The Who dobosára, Keith Moon-ra emlékeztet, és, hogy ők pont ilyen dobost kerestek.

Peart hivatalosan 1974. július 29-én lépett be a zenekarba, két héttel az amerikai turnéjuk előtt. Peart beszerzett Slingerland dobfelszerelést, amivel első koncertjén játszotta a zenekarral, Uriah Heep-nek és Manfred Mann-nak nyitva 11000 ember előtt Civic Arena-ban, Pittsburgh-ben, Pennsylvania-ban, 1974. augusztus 14-én.

Korai karriere a Rush-sal

Peart hamar berendezkedett új pozíciójába, és hamarosan a zenekar fő dalszerzője lett. Mielőtt csatlakozott a Rush-hoz, Peart írt néhány dalt, de korábbi zenekar társai nem mutattak különösebb érdeklődést a szövegírás iránt, ezért sok felhasználatlan van köztük.

Első felvétele a zenekarral a Fly By Night című album volt, amiért Juno-díjat kaptak, de, a következő albumra, a Caress of Steel-re a zenekar nagyobb reménnyel tekintett, mégis negatív kritikákat fogalmaztak meg róla a rajongók és a kritikusok.  Válaszként a negatív kritikára, amelyek nagy része a lemez B oldalán található "The Fountain of Lamneth"-et célozta, Peart azt mondta, hogy vannak vonások benne a "2112" című számból, ami a következő albumról, amit 1976-ban adtak ki. Ez az album - annak ellenére, hogy közönyt váltott ki a lemezcégből - hozta meg az együttesnek az áttörést az Egyesült Államokban. Az albumot támogató turné csúcspontja egy három napon át tartó koncert, a Massey Hall-ben, Toronto-ban; ezen a turnén használta először a "Professzor dobszerkót".

Peart visszatért Angliába, a Rush nyugat-európai turnéjának keretében és a zenekar az Egyesült Királyságban is maradt egy ideig, hogy felvegye az 1977-ben megjelenő A Farewell to Kings-t, a Rockfield Studios-ban, Walesben. Később újra visszatérnek a Rockfield Studios-ba, hogy felvegyék a Hemispheres-t, amit 1978-ban adtak ki. Az öt felvett stúdióalbum négy év alatt, több mint 300 koncertet eredményezett; Peart ezt az időszakot a "sötét alagútnak" nevezte a zenekar történetében.

Családi tragédia és a folytatás

1992-ben, Buddy Rich lányának, Cathy Rich-nek a meghívására fellépett a "Buddy Rich Emlékkoncerten", New York-ban. A fellépés után Peart a producer volt és játszott két Buddy Rich tribute-albumon, a Burning for Buddy: A Tribute to the Music of Buddy Rich-en 1994-ben, majd 1997-ben, annak érdekében, hogy visszanyerje higgadtságát.

Később ugyanis a Rush Test For Echo turnéja után 1997. augusztus 10-én az első lánya, az akkor 19 éves Selena Taylor meghalt egy autóbalesetben. Peart felesége, Jacqueline Taylor pedig rákban halt meg, 1998. június 20-án. Peart azonban azt állítja, hogy a halál oka a "megtört szív", és "lassú öngyilkosság volt apátia miatt. Őt egyszerűen csak nem érdekelte". Peart 2000. szeptember 9-én újra házasodott, Carrie Nuttall fotóssal.

2001 elején, Peart elmondta zenekar társainak, hogy készen áll egy új felvételre és a turnézásra. A zenekar "visszatérése" a 2002-es Vapor Trails volt. Az albumot népszerűsítő turné elején bejelentették, hogy Peart nem vesz részt a sajtó értekezleteken. Peart mindig megriadt az ilyen típusú találkozásoktól, és az akkori helyzetének tudatában a zenekar tagjai nem akarták, hogy az újságírók folyamatosan kérdésekkel "bombázzák" őt.

A Vapor Trails óta a Rush egy feldolgozás EP-t, a Feedback-et, és egy stúdióalbumot, a Snakes & Arrows-t adott ki; ezeket 2004-ben, 2007-ben, illetve 2008-ban népszerűsítették turnékkal.

Egy 2009 júniusi kiadásában, a News, Weather, and Sports-nak, Peart bejelentette, hogy Nuttall gyereket vár tőle. Peart és Nuttall első gyereke, Olivia Louise Peart 2009. augusztus 12-én született meg.

2010. október 17-én ért véget Santiagoban a dél-amerikai Time Machine Tour.

Stílus és hatások

Peart-öt a szakma és a rajongók is egyaránt a műfaj egyik legnagyobb dobosának tartják. Peart-re az alábbi dobosok voltak hatással: John Bonham, Keith Moon, Michael Giles, Phil Collins, Steve Gadd, Billy Cobham, Buddy Rich, Bill Bruford, és Gene Krupa. A The Who volt az első zenekar, akik miatt elkezdett dalokat írni és dobolni. Peart játéka attól különbözik a "butt-end out"-tól, hogy az "irányt váltott" dobverő a nagyobb hatás és a rimshot kapacitására orientálódik.

Peart hosszú ideig kézhez illeszkedő markolással (dobverő tartásának egy formája, a rockdobosok fogják így a dobverőt) fogta a dobverőt, azonban átállt a tradicionálisra (a jazz dobosok tartják így) a '90-es évek közepén, stílusának megújítása érdekében; ekkoriban járt Freddie Gruberhez tanulni. Röviddel első oktató DVD-je, a Work in Progress leforgatása után, Peart visszaállt a kézhez illeszkedő dobverő markoláshoz, és csak a Test for Echo számainál és az olyan pillanatokban áll vissza a tradicionális markoláshoz, amikor a legmegfelelőbbnek érzi, például a pergődobos szakasznál a dobszólóiban. Erről részletesebben is beszél a Anatomy of Drum Solo című DVD-jében.

Felszerelése

A Rush-ban Peart a Slingerland, a Tama, a Ludwig, és a Drum Workshop dobjain is játszott.

Peart Zildjian A-sorozatú cintányérokat használt, Wuhan kínai cintányérokkal. A 2000-es évek elején otthagyta a Zildjiant, és a Wuhant. Azóta egyedi, Sabian Paragon cintányérokat használ. A koncerteken 360°-os dobfelszerelést is használ, elektromos dobbal.

Az 1970-es évek végén, Peart tovább bővítette dobfelszerelése repertoárját egy kolomppal, triangulummal, üstdobbal, gonggal, és egyéb kellékekkel. Az 1980-as évek közepén lecserélte ezeket egy hangmodulra. Ez azért történt, hogy az akusztikus ütőhangszerek ne foglaljanak sok helyet a színpadon. Az 1984-es Grace Under Pressure óta elektromos dobot használ, digitális mintavevővel. Peart szólóira jellemző, hogy elsősorban az elektromos részét használja a felszerelésnek.

Peart egyik védjegye az emelkedő, forgó dobfelszerelés. A Rush élő műsorai közben forogva emelkedni kezd a dobfelszerelés, közben cserélgeti a felszereléseit: elöl az akusztikus dob, hátul az elektromos dob áll.

Tovább a Rush oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Címkék: 
Rush - Tom Sawyer
http://www.youtube.com/watch?v=JFGVDWc_5Q8
Rush - Subdivisions
http://www.youtube.com/watch?v=JPiNc2lGuxQ
Rush - Roll the Bones
http://www.youtube.com/watch?v=9VzAKpPJTqQ
Rush - Bravado
http://www.youtube.com/watch?v=0Ka_oevW2sc
Rush - Marathon
http://www.youtube.com/watch?v=rP58U_R3gK0
Rush - Time Stand Still
http://www.youtube.com/watch?v=UTFHwTKWawU
Rush - Xanadu
http://www.youtube.com/watch?v=1I2gmT3rarY
Rush - Big Money
http://www.youtube.com/watch?v=BAvEiLpboqk
Rush - Circumstances
http://www.youtube.com/watch?v=49q59A8OhM8
Rush - Working Man
http://www.youtube.com/watch?v=ul0qlHHvELU
Rush - Animate
http://www.youtube.com/watch?v=zG_Rxq6vEqY
Rush - YYZ
http://www.youtube.com/watch?v=_P7x7e19j-8
Rush - Stick It Out
http://www.youtube.com/watch?v=dxm_jqfYgJY
Rush - Closer To The Heart
http://www.youtube.com/watch?v=DDRPtg0kmJU
Rush - Leave That Thing Alone
http://www.youtube.com/watch?v=WbsC_fGArVc

Geoff Tate (ex-Queensryche, Operaton: Mindcrime)

Születés / Halálozási dátum: 
1959. január 14. szerda
Születési hely: 
Stuttgart - Németország
progresszív metal
progresszív rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Geoff Tate amerikai énekes és dalszerző, aki a Queensrÿche volt énekeseként ismert. Hangja a zenekar egyik védjegye, mely óriási hatással volt a stílusra. Az áriázós, széles hangterjedelmet igénylő, heroikus ének stílus egyik vezéralakja. Legfőbb hatásaiként Bruce Dickinsont és Rob Halfordot említi. Hangterjedelme 4 oktáv. A Hit Parader magazin Minden idők 100 legnagyobb metal énekesének listáján a 14. helyre rangsorolták, míg a That Metal Show nevű talk-show Minden idők 5 legjobb metal énekese listáján a 2. lett. A ragerecords.net weboldal szerint pedig Tate minden idők legnagyobb metal énekese.

Pályafutása

Zenei karrierja a Myth nevezetű progresszív rock zenekarral kezdődött, ahol énekelt és billentyűzött. Már itt megismerkedett Kelly Gray-jel, aki a bandánál producerkedett. 1981-ben lett a Queensrÿche énekese, és azóta is a banda tagja (2002-ben saját neve alatt, egy szólólemezt is kiadott). 1986-ban ő is részt vett a Hear 'n Aid segélyrendezvényen, ahol a bevételeket az afrikai éhezők számára fordították. 2008-ban színészként is debütált, méghozzá a House of Eternity című horrorfilmben. Geoff nős, és négy utódja van: Miranda, Sabra, Bella és Emily. Miranda férje az a Parker Lundgren, aki 2009 óta a Queensryche másodgitárosa. Felesége Susan Tate, aki az együttes menedzselését végzi, és férjéhez hasonlóan ő is vegetáriánus.

Tate ezenkívül nagy rajongója a boroknak, így már több alkalommal is adott interjút a Wine Spectator magazin számára. Ezt követően saját neve alatt is elindított egy bor márkát. 2012 tavaszán kiéleződtek az ellentétek Tate és a Queensryche többi tagja között. A viszály odáig fajult, hogy egy koncert előtti beállás alkalmával kést rántott Scott Rockenfieldre, míg Michael Wiltont pedig fellökte. A hangszeres szekció ezután Rising West néven alapított zenekart, míg Tate Mitch Doran hangmérnökkel a szólódolgaira kezdett összpontosítani, továbbá akusztikus koncerteket is adott. 2012. június 20-án a Queensryche bejelentette, hogy Geoff Tate nélkül kívánják folytatni a továbbiakban. Az együttes stílusát kezdettől meghatározó, egyéni hangú énekes utódja Todd La Torre lett, aki a Crimson Glory mellett a Rising Westben is énekelt.

Tovább a Queensryche oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Queensryche - Silent Lucidity
http://www.youtube.com/watch?v=jhat-xUQ6dw
Queensryche - I Don't Believe In Love
http://www.youtube.com/watch?v=2c3g6tTYoxM
Queensryche - Empire
http://www.youtube.com/watch?v=NSTct2FFamw
Queensryche - Jet City Woman
http://www.youtube.com/watch?v=EHapAsmvGEU
Queensryche - Eyes Of A Stranger
http://www.youtube.com/watch?v=A4duZjxusGM
Queensryche - Operation: Mindcrime
http://www.youtube.com/watch?v=vAI2QOBMlTA
Queensryche - Anybody Listening?
http://www.youtube.com/watch?v=T_3P8yffABE
Queensryche - Another Rainy Night
http://www.youtube.com/watch?v=V5fuP3teihg
Queensryche - Revolution Calling
http://www.youtube.com/watch?v=CNdOsL4Xe7Q
Queensryche - Suite Sister Mary
http://www.youtube.com/watch?v=8CZGion20E4
Queensryche - Speak
http://www.youtube.com/watch?v=nXQjMqhORzw
Queensryche - Bridge
http://www.youtube.com/watch?v=DxxrKSUkPQc
Queensryche - Walk In The Shadows
http://www.youtube.com/watch?v=zilmYuinQm0
Queensryche - Best I Can
http://www.youtube.com/watch?v=PTD6773wA58
Queensryche - The Lady Wore Black
http://www.youtube.com/watch?v=MXo0pnX6kkw
Queensryche - If I Were King
http://www.youtube.com/watch?v=aocVh5uH_Mc
Queensryche - Spreading The Disease
http://www.youtube.com/watch?v=R7xtYIJgPjg
Queensryche - Queen Of The Reich
http://www.youtube.com/watch?v=i0_THrxYs1w
Queensryche - Disconnected
http://www.youtube.com/watch?v=-_2ctgP1IaY
Queensryche - I Am I
http://www.youtube.com/watch?v=u6se8D4JQ1Y
Queensryche - Fallout
http://www.youtube.com/watch?v=fcGYjLLXIG8
Queensrÿche - Redemption
http://www.youtube.com/watch?v=O_Eer13yWrU

Michael Wilton (Queensryche)

Születés / Halálozási dátum: 
1962. február 23. péntek
Születési hely: 
San Francisco - USA
progresszív metal
progresszív rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Michael Wilton amerikai gitáros, aki a kezdetektől a mai napig a Queensrÿche zenekar tagja. 1981-ben alapította meg a zenekart Scott Rockenfield dobossal. A Guitar World magazin minden idők 100 legjobb heavy metal gitárosa szavazásán Chris DeGarmo-val együtt a 33. lett.

Pályafutás

Nyolcéves korában kezdett el zenélni, de eleinte még basszusgitáron. Ugyancsak nagy szenvedélye volt ekkoriban a motorozás. Fő zenei hatásai ekkortájt a Beatles, a Rolling Stones, Jimi Hendrix és Bob Dylan voltak.

Ezt követően váltott elektromos gitárra, első darabja egy Les Paul másolat volt. Az iskolájában találkozott Chris DeGarmo-val és elkezdtek az épület garázsában zenélni/próbálni. Legfőbb hatásai ekkortájt már a Van Halen, az Iron Maiden, a Judas Priest és a UFO voltak.

Az iskola után Michael klasszikus és jazz leckéket vett, valamint ekkoriban kezdett komolyabban ismerkedni a progresszív zenékkel is. Ezután már a Queensrÿche soraiban kezdett gitározni, amellyel az utóbbi két és fél évtizedben 10 nagylemezt adott ki. Jellemző rá, hogy az utóbbi albumokból nem nagyon vette ki a részét, dalszerzés terén.

24 éves karrierje során Gibson és Fender gitárokat használ, de főképp a Fender használata jellemző rá. 2004 óta meghatározó hangszere a ESP Signature Eclipse. Hangfalak tekintetében Marshall, Orange, Roland és Fender márkákat használ.

Tovább a Queensryche oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Queensryche - Silent Lucidity
http://www.youtube.com/watch?v=jhat-xUQ6dw
Queensryche - I Don't Believe In Love
http://www.youtube.com/watch?v=2c3g6tTYoxM
Queensryche - Empire
http://www.youtube.com/watch?v=NSTct2FFamw
Queensryche - Jet City Woman
http://www.youtube.com/watch?v=EHapAsmvGEU
Queensryche - Eyes Of A Stranger
http://www.youtube.com/watch?v=A4duZjxusGM
Queensryche - Operation: Mindcrime
http://www.youtube.com/watch?v=vAI2QOBMlTA
Queensryche - Anybody Listening?
http://www.youtube.com/watch?v=T_3P8yffABE
Queensryche - Another Rainy Night
http://www.youtube.com/watch?v=V5fuP3teihg
Queensryche - Revolution Calling
http://www.youtube.com/watch?v=CNdOsL4Xe7Q
Queensryche - Suite Sister Mary
http://www.youtube.com/watch?v=8CZGion20E4
Queensryche - Speak
http://www.youtube.com/watch?v=nXQjMqhORzw
Queensryche - Bridge
http://www.youtube.com/watch?v=DxxrKSUkPQc
Queensryche - Walk In The Shadows
http://www.youtube.com/watch?v=zilmYuinQm0
Queensryche - Best I Can
http://www.youtube.com/watch?v=PTD6773wA58
Queensryche - The Lady Wore Black
http://www.youtube.com/watch?v=MXo0pnX6kkw
Queensryche - If I Were King
http://www.youtube.com/watch?v=aocVh5uH_Mc
Queensryche - Spreading The Disease
http://www.youtube.com/watch?v=R7xtYIJgPjg
Queensryche - Queen Of The Reich
http://www.youtube.com/watch?v=i0_THrxYs1w
Queensryche - Disconnected
http://www.youtube.com/watch?v=-_2ctgP1IaY
Queensryche - I Am I
http://www.youtube.com/watch?v=u6se8D4JQ1Y
Queensryche - Fallout
http://www.youtube.com/watch?v=fcGYjLLXIG8
Queensrÿche - Redemption
http://www.youtube.com/watch?v=O_Eer13yWrU

Roger Taylor (Queen)

Születés / Halálozási dátum: 
1949. június 26. vasárnap
Születési hely: 
Norfolk - Anglia
progresszív rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Roger Meddows Taylor (King’s Lynn, Norfolk, 1949. július 26. –) a Queen együttes dobosa, zeneszerzője és vokalistája. A zenekar valamennyi lemezén hallható legalább egy dala, melyek többségét ő is énekelte amellett, hogy a felvételeken ritmus- és basszusgitáron is közreműködött. Híresebb művei: I’m in Love with My Car, Radio Ga Ga, A Kind of Magic. Már 1977-től adott ki szólólemezeket, valamint a Queen mellett a The Cross nevű együttesben zenélt. Politikai kérdésekben is aktív rocksztár. 2005-től a Queen + Paul Rodgers formáció részeként újra koncertezik, és a stúdiófelvételeken is részt vesz.

Élete és munkássága

Legismertebb szerzeményei: Radio Ga Ga, A Kind of Magic. A Queen elődzenekarának alapító tagja. Brian May mellett a Queen "rockere", számos lázadó dalt írt és énekelt, nem mindig a klasszikus rock stílusában. A Bohemian Rhapsody mindkét brit kislemez kiadásának "B" oldala az ő szerzeménye volt: 1975-ben az I'm In Love With My Car, 1991-ben a These Are The Days Of Our Lives.

1970 óta tartó, profi karrierje során számos stílust kipróbált, folyamatosan keresve az új és izgalmas hangzásokat, a rock mellett a new wave, a punk és a funk lehetőségeit is felhasználva. A Queen tagok közül elsőként adott ki szólólemezt (1977). Eddig négy szólóalbuma jelent meg. 1987 és 1991 között a The Cross nevű klubzenekar énekeseként három albumot készített és végigturnézta Európát. Számos rocklemez producere. Házában stúdiót működtet, évente 1-2 fiatal csapat készítheti nála lemezét. Friss felfedezettje a Wire Daisies együttes.

Kedvenc zenészei: Jimi Hendrix, John Lennon, Bob Dylan. Autodidakta módon kialakított rock-dobstílusát a drámai hangsúlyok, a fegyelmezett kíséret és a rövid, de utánozhatatlan variációk alkotják. A '80-as évek elejéig a Queen koncerteken két hatalmas üstdobon szólózott 10 percet – ma már gyakran viccelődik azzal, hogy utálja a hosszú dobszólókat és megérti azokat, akik közben kimennek hot dogért. Jelenleg Zildjian cintányérokon és Ludwig, illetve Sleishman dobokon játszik. Régebbi koncerteken használt Gretsch és más dobokat, saját emblémás Vic Firth verőkkel dobol. Komoly gitárgyűjteménye van, a Queen lemezein több alkalommal az ő gyűjteményének darabjai láthatók / hallhatók (például Crazy Little Thing Called Love hangfelvétel, ill. A Kind Of Magic videoklip).

A szeme fényérzékeny, ezért szinte minden fotózáson, koncerten és nyilvános eseményen napszemüveget visel. Ő volt az első brit, aki a királyi család tagjain kívül még életében szerepelt egy angol bélyegen. 1998-ban a házának kertjében állított sátorból közvetített lemezbemutató koncertje bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legnézettebb élő internetes közvetítés. 40. születésnapi buliján a kertjében felállított katonai reflektorokkal világította meg az eget, mire a teljes Surrey grófságban UFO-készültségbe helyezték a rendőrséget és a katonaságot. Korábban a birtokának bejáratánál elhelyezett kőoroszlánok miatt került összetűzésbe a helyi önkormányzattal; válaszul ronda, világító kertitörpéket építtetett. A szóban forgó házának kertjében forgatta a Queen 1977-ben a Spread Your Wings és We Will Rock You című dalaik videoklipjét.

Az amerikai Rolling Stone magazin Queen-t pocskondiázó cikkére a rá jellemző nyers humorral reagált: egy repülőgépes egészségügyi zacskóra írta meg keresetlen szavait a szerkesztőségnek. 1994-ben erős kirohanást intézett a neonácik ellen: Nazis 1994 című kislemezének videoklipjét és magát a dalt is betiltotta a BBC, az indoklás szerint a "náci" kifejezés nem használható a brit médiában. Korábban azt nyilatkozta "Utálom a vallást. Elbassza az embereket". A médiacézár Ruper Murdoch kíváncsi pletykalapjaival igencsak megkeserítette a Queen tagjainak életét, különösen a haldokló Freddie Mercury-ét. Taylor egy dalban állt bosszút, mely a Dear Mr. Murdoch címet viseli és erősen kritizálja a kiadói módszereket és minőséget. Hasonló indíttatásból 10,000 fonttal támogatta a Manchester United focicsapatot, hogy ellen tudjanak állni Rupert Murdoch vásárlói szándékának. 2003-ban nyilatkozatot írt alá a nagyhatalmak iraki háborúja ellen.

Autóbolond hírében áll: kedvence a brit autóipar remeke, az Aston Martin. Első Ferrarija a '70-es években kigyulladt egy francia autópályán. A '80-as években a Status Quo tagjaival részegen randalírozott a Monacoi Formula–1 Nagydíjon, ezért kitiltották a városból. Minden koncertje előtt két pohár skót whiskeyt fogyaszt, se többet, se kevesebbet. A dohányzásról a '80-as évek végén leszokott.

Taylor első feleségét a Queen 1976-os Hyde Park-i koncertjét szervező Richard Branson asszisztenseként ismerte meg – Dominique Beyrand 10 évig volt a partnere, két gyermekük született (Felix Luther: 1980, Rory Elenor: 1986). 1987-ben kötött házasságuk után 2 héttel elváltak. Taylor új barátnője, majd felesége a Cadbury's csokoládék tévéreklámjában szereplő modell, Debbie Leng lett, aki az 1989-es Queen videoklip, a Breakthru főszerepét is megkapta. Három gyermekük született (Rufus Tiger: 1991, Tigerlily: 1994, Lola 2001). 2002 környékén a pár szakított, új partnere Eileen Wright. 2005 óta élettársa Serena Miller.

Taylor szenvedélyes hajós: korábban Ga Ga nevű hajóján, ma Tigerlily nevű vitorlásán szeli a Földközi-tenger és az óceánok hullámait. Kortárs festményeket gyűjt, kedvencei közé tartozik Joan Miró. Sokat síel, 2000-ben pedig kipróbálta az olimpiai bobpályát St Moritz-ban.

Tovább a Queen oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Queen - Bohemian Rhapsody
http://www.youtube.com/watch?v=k-ARuoSFflc
Queen - Somebody To Love
http://www.youtube.com/watch?v=2pMM4iwC-ag
Queen - It's A Hard Life
http://www.youtube.com/watch?v=5XxvtQFpB98
Queen - A Kind Of Magic
http://www.youtube.com/watch?v=YWf5BLUOhNM
Queen - Radio Ga Ga
http://www.youtube.com/watch?v=t63_HRwdAgk
Queen - I Want To Break Free
http://www.youtube.com/watch?v=bRdo7WXTVoM
Queen - Don't Stop Me Now
http://www.youtube.com/watch?v=pDMjgckNlz0
Queen - The Miracle
http://www.youtube.com/watch?v=aHPZkAM4dSM
Queen - We Will Rock You
http://www.youtube.com/watch?v=XMLiqEqMQyQ
Queen - Killer Queen
http://www.youtube.com/watch?v=BAf2S6ij2gk
Queen - Under Pressure
http://www.youtube.com/watch?v=CnTFNsmToHg
Queen - I Want It All
http://www.youtube.com/watch?v=1pm4fQRl72k
Queen - Breakthru
http://www.youtube.com/watch?v=pjU-XVcbX_A
Queen - You're My Best Friend
http://www.youtube.com/watch?v=c2JSUXaY-tw
Queen - Flash
http://www.youtube.com/watch?v=Pv7HNAtCH74
Queen - Another One Bites The Dust
http://www.youtube.com/watch?v=eqyUAtzS_6M
Queen - Who Wants To Live Forever
http://www.youtube.com/watch?v=QohvQH4b7ns
Queen - We Are The Champions
http://www.youtube.com/watch?v=qRlGFXl_e1E
Queen - Scandal
http://www.youtube.com/watch?v=-fhnWpGUOr0
Queen - One Vision
http://www.youtube.com/watch?v=r4UNoECibYk
Queen - Crazy Little Thing Called Love
http://www.youtube.com/watch?v=EE34cSvZCd8
Queen - I'm Going Slightly Mad
http://www.youtube.com/watch?v=Fb-3seZSQ_Q
Queen - Friends Will Be Friends
http://www.youtube.com/watch?v=Klq6CNUcsZw
Queen - Princes Of The Universe
http://www.youtube.com/watch?v=G4RTtcmh5tU
Queen - Too Much Love Will Kill You
http://www.youtube.com/watch?v=JwUR6c8lTE0
Queen - The Show Must Go On
http://www.youtube.com/watch?v=KnVEbHLtp6U
Queen - Play The Game
http://www.youtube.com/watch?v=3TMwz6hIypU
Queen - Tie Your Mother Down
http://www.youtube.com/watch?v=cLHChLq5peQ
Queen - Hammer To Fall
http://www.youtube.com/watch?v=RVdaT3trcrY
Queen - The Invisible Man
http://www.youtube.com/watch?v=7fIrajum1DA

Oldalak