Bejelentkezés

x
Search & Filters

Anagramma

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2005

További képek

Biográfia: 

Gyurika és András közreműködésével 2005-ben alakult meg a zenekar. Az első igazi ANAGRAMMA dalok az “Őrült”,valamint a “Természetellenes szelekció” című szerzemények voltak, ez utóbbi a Tazmánia “Jelek” című válogatásalbumon is helyet kapott.

Érdekes módon az esztergomi Hídlapnak adott interjúnak köszönheti a zenekar a nevét. Az interjú idejében még nem volt név ötletünk, és amikor ez a kérdés felmerült a cikkben azt válaszoltuk, hogy a LE PANIC (András és Gyurika előző zenekara) is egy anagramma volt – a PELICAN szó keveredése – lehet, hogy ismét egy anagrammát használunk majd. Aztán rájöttük, hogy ennél frappánsabb nem is lehetne, mint maga az anagramma szó, hiszen ezt minden nyelven értik, és nem is hallottunk még hasonló nevű csapatról.

2006 januárjában stúdióztunk az esztergomi Genezáretben. Nagyon büszkék voltunk az elkészült felvételekre, hiszen két napunk volt a négy dal rögzítésére és keverésére. Ráadásul ekkor még ketten voltunk, így mindketten énekeltünk, valamint Gyurikának kellett a gitár mellett, a basszusgitár témákat is feljátszani.

Bár még nem volt annyi dalunk, de elkezdtünk gondolkodni azon, hogy a későbbiekben mikor tudunk élőben fellépni. Kapóra jött, hogy a Longbow zenekarból kiszállt Parák Tamás basszusgitáros, úgyhogy gyorsan “elcsábítottuk”…

A koncerteken kényszermegoldásként Gyurika vállalta a frontemberi feladatokat, de gitározás mellett ez elég nehéz dolog. Folyamatosan kerestük a lehetséges embereket, és jelenleg két énekesnőnk van, Vivien és Lilla, akik mellesleg felváltva kezelik a szintit is. Szokatlan, hogy két frontember van, de működik, és ez a lényeg. Tamást, hosszú külföldi kiküldetése miatt Horváth Attila váltotta basszus poszton, majd miután visszatért a zenekarba, Atti átnyergelt eredeti hangszerére, így immár két gitárral szól az Anagramma.

Törekszünk a dallamosságra, refréncentrikusságra, attól függetlenül, hogy maga a zene köszönhetően a “H” hangolású gitároknak, mélyebb, sötétebb. Koncertrepertoárunk főleg a saját dalokból áll, de megtalálható még néhány Evanescence, Within Temptation Lacuna Coil, Nighwish feldogozás, valamint érdekességképpen Shakespeare’s Sisters, KT Tunstall és Anastacia átdolgozás is.

Eddigi három felvételünk, köztük a fent említett “ős-Anagramma” demó, és a már a lányokkal (sajnos csak próbatermi körülmények között) fölvett két demó meghallgatható és letölthető a honlapunkról, a Zenék menüpontban.

Videók

  • Anagramma - Félelem az ismeretlentől
  • Anagramma - Miss Perfection
  • Anagramma - Teljes földfogyatkozás
  • Anagramma - The Howling (Within temptation cover)
  • Anagramma - Mindig hazatérsz
  • Anagramma - Örökkévalóság
  • Anagramma - Spellbound (Lacuna Coil cover)
  • Anagramma - To The Edge (Lacuna Coil cover)
  • Anagramma - Bring me to life (Evanescence cover)

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Komáromi Vivien
ének
szintetizátor
Németh Lilla
ének
szintetizátor
Horváth Attila
gitár
Kozák György
gitár
Molnár András
dob
Parák Tamás
basszusgitár