Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ann My Guard

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2007

További képek

Biográfia: 

Az Ann My Guard zenekar 2007 novemberében alakult Budapesten. Ezt megelőzően, az év júniusában Baumann-Tóth Eszter Anna, a zenekar énekes-basszusgitárosa egy négy számos demót rögzített Békéscsabán, melyen,- a dob kivételével- minden hangszeren őt hallhatjuk. Ehhez az anyaghoz keresett magához zenészeket és így alakult meg maga a zenekar is, akik segítségével a koncerteken is megszólaltak a dalok. Budapesten kívül vidéken is volt szerencséje az AmG-nek fellépni, melyek, - kivétel nélkül- nagy sikert arattak a közönség köreiben.

2008-ban érkezett a második demócédé, melyen öt dal kapott szerepet: ezek közül a különösen népszerű Dark sea blue és a My lullaby még több hallgatót szerzett a zenekarnak. Rövid tagcserés, formálódási időszak után végre profi körülmények közt is alkalma nyílt az Ann my Guard-nak stúdiózni s így a 2010-es Cinderella’s Syndrome EP-n már komolyabb, profin megszólaltatott dalok szerepeltek, melyek közül a Gone című szám egy amerikai válogatáslemezre is felkerült. Ez volt az az időszak, amikor már külföldről is elismerő visszajelzéseket kapott a zenekar.

A Magyarországon való szélesebb körű népszerűséget viszont az Rtl Klub X faktor című műsor Dalverseny rovatában feltűnő riport hozta meg; a kis összeállításban a Morgana’s song című szám csengett fel. Nyáron az ország egyik legszínvonalasabb stúdiójába, a Super Size Recording-ba vonult a zenekar, ahol Varga Zoli producer segítségével rögzítésre került két szám, melyek a 2011-es Doll metal című EP-n szerepelnek.

A My sky trackhez 2011 őszén forgattuk promóciós klipet, a Preparation számhoz pedig 2012 nyarán jöttünk ki az első profi videó anyaggal, amelyet a Mihaszna film stábja (Road-Embertemető, Darkest Hour - Severed into Separates) készített el nekünk. Külföldre is küldözgetjük a dalokat és az eddigi visszajelzések abszolút pozitívak voltak. A prágai székhelyű SB productions koncert- és fesztiválszervező iroda egyetlen magyar bandája vagyunk, úgyhogy nyáron végre a külföldön is volt lehetőségünk koncertezni különböző európai zenekarokkal.

Stílusunk: babametál

Videók

  • Ann My Guard - Preparation

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Baumann - Tóth Eszter
ének
basszusgitár
László Balázs
gitár
Tagscherer István
gitár
Vadász Joci
dob