A Dio egy amerikai heavy metal együttes volt, melyet a korábbi Elf, Rainbow és Black Sabbath énekes Ronnie James Dio alapított 1982-ben. Dio az együttes Holy Diver című lemez második kiadásán hallható interjúban azt állítja, hogy nem volt szándéka szólókarrierbe kezdeni, hanem egy új együttest akart alapítani a szintén Black Sabbathban játszó Vinny Appice-szel. A Dio nevet csak azért választották, mert ismert volt, és jól hangzik. Az együttes 2010-ig, az énekes haláláig működött, pályafutása során 10 nagylemezt adott ki és számtalan tagcserén esett át a csaknem három évtized alatt. Csak Ronnie James Dio számított az egyetlen állandó tagnak, mellette pedig olyan gitárosok fordultak meg és váltak ismertté, mint Craig Goldy, Doug Aldrich, Vivian Campbell, Tracy G., Jake E. Lee és Rowan Robertson. Kereskedelmi szempontból az 1980-as években volt a legsikeresebb az együttes, az évtizedben készült albumaik pedig a heavy metal klasszikusaivá váltak. Az 1990-es években keményebb és kísérletezősebb hangvételű albumok is születtek, melyek nagyrészt negatív visszhangban részesültek. A korábbi hangzáshoz való visszatérést a 2002-es Killing the Dragon album jelentette, utolsó lemezük Master of the Moon címmel 2004-ben jelent meg.

Holy Diver (1982-1983)

Ronnie James Dio az 1980-as évek elején két lemezt készített a Black Sabbath énekeseként, mígnem az 1982-es Live Evil koncertalbum munkálatai közben össze nem veszett az együttes gitárosával Tony Iommival. Iommi azt állította, hogy Dio és az együttes akkori dobosa Vinny Appice éjszakánként bevonul a stúdióba, hogy hangsúlyosabbra keverjék Dio énektémáit a közeljövőben megjelenő koncertlemezen. Dio és Appice ezt követően távoztak és egy új együttes létrehozatala mellett döntöttek. A Dio névre keresztelt zenekar 1982 októberében az Amerikai Egyesült Államokban jött létre, miután csatlakozott hozzájuk Jimmy Bain (ex-Rainbow) basszusgitáros és az ír származású Vivian Campbell gitáros. Campbell csatlakozása előtt egy rövid ideig az a Jake E. Lee is gitározott az együttesben, aki később Ozzy Osbourne mellett vált ismertté. 1983-ban a kaliforniai Sound City stúdióban vette kezdetét a debütáló album rögzítése, mely 1983. május 25-én a Warner kiadásában jelent meg Holy Diver címmel. Az album a Rainbow dallamosságát vegyítette a Black Sabbath súlyával, valamint Dio technikás dallamaival.

A pozitív kritikákban részesült album ma már Dio pályafutásának egyik legkiemelkedőbb darabjának számít, mely egyben az 1980-as évek egyik legklasszikusabb heavy metal albuma is. A korong révén vált szakmai körökben ismertté Vivian Campbell is, aki korábban a Sweet Savage heavy metal zenekarban játszott. Ugyan a dalokon érezni lehetett, hogy azok egy része még a Black Sabbath számára íródott, de Campbell modernebb felfogásban játszott, mint Tony Iommi, így a zene is egy másféle irányt vett. Az album kereskedelmileg is sikeresnek bizonyult.

Kisebb botrányt okozott a lemezborító, melyen az együttes „Murray” nevű kabalafigurája, egy papot gyilkol meg, de a zenekari logo is feltűnést keltett, mely egyesek szerint fejjel lefelé fordítva a Devil szót adja ki. A megjelenést követően az együttes eleget tett a koncertfelkéréseknek, bemutatkozásuk a donningtoni Monsters of Rock fesztiválon történt, ahol viharos sikert arattak. A lemezen hallható billentyűs hangszereket Dio és a basszusgitáros Bain játszotta fel, így a koncerteken már Claude Schnell is csatlakozott a zenekarhoz, mint billentyűs.

The Last in Line, Sacred Heart (1984-1986)

Miután Claude Schnell teljes értékű zenekari taggá vált, a zenekar Coloradoba ment, hogy rögzítse második nagylemezét. A Ronnie James Dio producerkedésével készült album 1984. július 13-án The Last in Line címmel jelent meg a Vertigo kiadásában. Ismét egy kiérlelt produkció született, melyen nagyobb hangsúlyt kapott a már korábban is meglévő epikus hangulat. Az olyan dalok, mint a címadó The Last in Line, a We Rock, az Evil Eyes vagy az Egypt (The Chains Are On) a zenekar közkedvelt darabjaivá váltak, melyek közül a címadó és a We Rock kislemezen is megjelent csakúgy, mint a Mystery című szerzemény. A színpadokon egy hidraulikus sárkány és egy várkastély is megjelent, a drága fény és pirotechnikai elemek mellett. A zenekar hiába adott teltházas koncerteket, a látványelemek olyan drágának bizonyultak, hogy a lemezt népszerűsítő turné veszteséggel zárult.

A turné végeztével ismét stúdióba vonult a zenekar, ezennel a Los Angelesben található Rumbo stúdióban folytak a felvételek. Az 1985 augusztusában a Warner és a Vertigo gondozásában megjelent Sacred Heart tovább folytatta elődjei irányvonalát. Ugyan az anyag hozta az együttestől elvárható formát, előrelépést azonban nem jelentett. A korábbi epikus hangvételű heavy metal dalok mellett, hard rockosabb, slágeresebb szerzemények is felkerültek a lemezre, így az anyag fogadtatása nem volt annyira pozitív, mint elődjeié. Kereskedelmileg sikeresnek bizonyult az album, mely a megjelenést követően hamar aranylemezzé vált.

Ezt követően az együttes rögzítette a Hide In The Rainbow című dalt, mely a Vasmadarak című film albumán jelent meg. A felvétel egyben Campbell búcsúzását is jelentette, aki ezt követően zenei nézetkülönbségekre hivatkozva elhagyta az együttest. Campbell ezt követően a Whitesnake felkérésének tett eleget, és később a Def Leppard tagja lett. Campbell későbbi nyilatkozataiban negatív jelzőkkel illette a heavy metalt, illetve korábbi zenekarát, ezért többször is összeszólalkozott a sajtóban Dio-val.

Az együttes tervei között szerepelt egy dupla koncertlemez kiadása is. A terv azonban nem valósult meg, az 1986-ban megjelent Intermission mindösssze 34 percnyi zenét tartalmazott. A korongon egy 1985 december 6-án adott koncert volt hallható, melyen egyesek szerint szándékosan minimalizálták Campbell szerepét. A kiadvány egy Time To Burn című új dalt is tartalmazott, mely az új gitáros Craig Goldy bemutatkozása is volt egyben. Goldy korábban a Giuffria és a Rough Cutt zenekarokban fordult meg, de már az Intermission ritmusgitárjait is vele rögzítette az együttes.

Dream Evil, Lock Up the Wolves (1987-1992)

1987 július 21-én jelent meg az együttes negyedik nagylemeze, a Ronnie James Dio producerkedésével készült Dream Evil. A Warner által kiadott album nagy részt pozitív kritikákban részesült, melyre ismét felkerültek slágeresebb hangvételű dalok is. A kislemezen is kiadott I Could Have Been a Dreamer, All the Fools Sailed Away dalok továbbra is biztosították az együttes helyét a legnépszerűbb heavy metal zenekarok között, de ezen a lemezen hallható a Sunset Superman és a Dream Evil című dalok is, melyek az együttes legismertebb és legkedveltebb dalai közé tartoznak. Ugyan az album fogadtatása kedvező volt, de a rajongók többsége szerint mégsem éri el elődjei színvonalát, melyért legtöbben Craig Goldy gitárost okolják. Goldy technikai szempontból kiválóan pótolta elődjét, de saját témáin azonnal leszűrhetővé vált, hogy nem rendelkezik akkora egyéniséggel, mint Vivian Campbell.

A megjelenést követően a Donningtonban megrendezésre kerülő Monsters of Rock fesztiválon a Bon Jovi meghívottjaiként léptek fel, a Metallica és az Anthrax után. Ezt saját turné is követte, mely során ismét látványos színpadképpel örvendeztették meg a rajongókat. Acélpókok, lovagok és tűzokádó sárkány is látható volt a koncerteken a pirotechnikai elemek mellett. Európában az együttes felszerélését szállító autó lerobbant az autópályán, aminek következményeként több kocsi is belehajtott. A zenekar felszerélésében komoly károk következtek, dobverőket pedig a Helloweentől kellett kölcsönkérni. A glam és hair metal bandák népszerűsége miatt a zenekar fokozatosan veszített korábbi népszerűségéből. Ez belső problámákhoz vezetett, így Goldy hamarosan elhagyta a zenekart, hogy saját projektjeire koncentrálhasson. A rajongók a Rainbow újjáalakulásáról suttogtak, de olyan hírek is szárnyra keltek, hogy Vivian Campbell visszatér a zenekarba, míg mások szerint Dio Yngwie Malmsteen társaságában képzeli el az együttes jövőjét.

Hamarosan Apppice, Schnell, és Bain is elhagyta a zenekart, így Ronnie James Dio magára maradt. Gitárosként az akkor 18 éves Rowan Robertsont szerződtette, miután hiába próbálta megnyerni magának Doug Aldrich-ot, a Lion egykori gitárosát. A rajongók és a szakma nem nézték jó szemmel, hogy Dio egy kevésbé tapasztalt, fiatal gitárossal vonul stúdióba, hogy rögzítse az 1990-es Lock Up the Wolves albumot. Az anyag modern és kísérletezős dalai csalódást okoztak a rajongóknak, mely kereskedelmi szempontból is megbukott. Az albumot sokan az énekes leggyengébb teljesítményeként emlegetik, melyről egy Hey Angel című kislemez is megjelent, ami azonban az albumhoz hasonlóan nem aratott jelentősebb sikereket. A kritikusok nagy része is gyengének minősítette a lemezt, melyért elsősorban Rowan Robertsont tették felelőssé, aki technikailag meggyőzően játszott, de egyéni karakterrel nem rendelkezett. A koncertek látogatottsága meg sem közelítette a korábbi turnék nézőszámait, ekkoriban a zenekar dicső napjai már egyértelműen a múltban voltak keresendők.

Strange Highways, Angry Machines (1993-1999)

Ronnie James Dio 1993-ban szervezte újjá a zenekart. Elsőként a mexikói származású Tracy G. gitárost szerződtette, aki korábban a World War III power metal zenekarban játszott. Dobosként ismét Vinny Appice lett a zenekar tagja, míg a basszusgitárt a korábbi Dokken muzsikus Jeff Pilson kezelte. A négyes 1993-ban vonult be a Los Angelesben található Rumbo stúdióba, hogy rögzítse a Strange Highways lemezt. Ismét egy komor, modern és súlyos hangzású album született, melyet mind a rajongók, mind a kritikusok előszeretettel illettek negatív jelzőkkel. Az album rideg és kemény hangzását nagymértékben befolyásolta a Black Sabbath Dehumanizer albuma is. A Strange Highways máig megosztja a zenekar rajongóit, melyben nagy szerepe van Tracy G. gitárosnak is. Egyéni és modern, bizarr effektekkel teli játéka egyik elődjéhez sem hasonlítható, miáltal a lemezen hallható zenei világ is az újdonság erejével hatott.

1995 augusztusában Jeff Pilson elhagyta a zenekart, de mire megkezdődtek az Angry Machines album felvételei, már ismét zenekari tag volt. Az 1996. október 15-én megjelenő albumot a Mayhem Records adta ki, mely tovább folytatta az elődje által megkezdett irányvonalat. Megjelenésükkor sok rajongó vélekedett úgy a Strange Highways és az Angry Machines lemezekről, mint a zenekar leggyengébb teljesítményeiről, egyesek azonban dicsérték a zenekar naprakész, modern felfogását. 1996-ban ismét turnéra indult a zenekar, mely során első ízben léptek fel Magyarországon a Petőfi Csarnokban. 1998-ban újabb pletykákat lehetett hallani a Rainbow újjáalakulásáról, ami végül Cozy Powell halála miatt nem valósult meg. 1999-ben a zenekar menedzsmentje azt kérte az együttestől, hogy a heavy metal újbóli megerősödése kapcsán térjen vissza a korai lemezek stílusához. Dio engedett a rajongói oldalról is érkező nyomásnak, így megvált Tracy G. gitárostól.

Magica, Killing the Dragon, Master of the Moon (2000-2005)

Az új felállású zenekart olyan régi tagok alkották Dio mellett, mint Craig Goldy, Jimmy Bain és Simon Wright. A négyes visszatérő lemeze 2000. március 21-én jelent meg Magica címmel, a Spitfire kiadásában. Egy több, mint 70 perces konceptalbum született, mely zeneileg az 1980-as években készült klasszikus albumokat idézte, azonban a 90-es évek modernebb hangvétele sem tűnt el nyomtalanul. Ugyan a lemez visszatérést jelentett a korai lemezek stílusához, valamint Dio is visszatért a fantasy dalszövegekhez, ennek ellenére a modernebb elemek is megmaradtak, melyekért főleg Scott Warren billentyűs felelt. Mielőtt a lemezt népszerűsítő turné elindult volna, Bain kilépett, helyére Chuck Garric került. Craig Goldy sem maradt sokáig, ő 2002 januárjában lépett ki, hogy több időt szentelhessen családjának. Jimmy Bain ezt követően visszatért, az új gitáros pedig Doug Aldrich lett.

A következő album felvételei a kaliforniai Total Access stúdióban zajlottak, ismét Ronnie James Dio producerkedésével. A 2002. május 21-én megjelenő anyagot még Craig Goldyval írta a zenekar, de a stúdióban már Doug Aldrich játszotta fel őket. A Killing the Dragon címet kapott album elődjéhez hasonlóan a klasszikus Dio lemezek szellemében fogant, ennek ellenére a Holy Diver vagy a The Last in Line színvonalát már nem tudta megismételni a zenekar. Az albumról a Push című dalra videoklipet is forgattak, a lemez dalszövegeiben pedig a társadalom jövője iránti aggodalmát fejezi ki az együttes énekese. A megjelenést követően Doug Aldrich a jobb lehetőségekkel kecsegtető Whitesnakehez csatlakozott, helyére ismét Craig Goldy került. Ezt követően azonban Jimmy Bain hagyta el a zenekart. 2003-ban a Dio Anthology: Stand Up and Shout és a The Collection válogatásalbumokkal jelentkezett a zenekar, majd nekiláttak a tizedik album munkálatainak.

Jeff Pilson közreműködésével jelent meg a Master of the Moon című album, mely 2004. szeptember 7-én került a lemezboltok polcaira. A Killing the Dragon albumhoz viszonyítva egy haloványabb anyag született, melyről a krtikák többsége úgy nyilatkozott, mint egy erősen közepes albumról. A Master of Monn kereskedelmileg azonban nem aratott jelentősebb sikert, és a lemezt népszerűsítő turnén is nehézségekbe ütközött a zenekar. Pilson elhagyta az együttest, hogy a Foreigner tagja lehessen, helyére Rudy Sarzo került. 2005-ben egy Evil or Divine – Live in New York City című koncertlemez látott napvilágot, mely korábban már egyszer megjelent DVD formátumban.

Ronnie James Dio halála, feloszlás (2006-2010)

2006 áprilisában egy Holy Diver – Live című koncertlemez látott napvilágot, melyre egy 2005-ös londoni koncert felvétele került fel. 2007-ben Heaven and Hell néven újjáalakult a Tony Iommi-Geezer Butler-Vinny Appice-Ronnie James Dio felállású Black Sabbath, ezért a Dio zenekar egy kisebb szünetet tartott. 2008 őszén egy rövidebb turnéra indult a zenekar, amely során 10 koncertet adtak Európában. Az együttes 2009 nyarára újabb európai turnét tervezett, melyeken Goldy egyéb kötelezettségei miatt Doug Aldrich gitározott volna. A turnét azonban le kellett mondani, mert Ronnie James Dionál gyomorrákot diagnosztizáltak.

Wendy Dio az együttes menedzsere és Ronnie James Dio felesége pozitív eredményekről számolt be Ronnie James Dio kemoterápiás kezeléseit illetően, így az énekes 2010 nyarára több európai fellépést is elvállalt a Heaven and Hell zenekarral.

2010. május 16-án bekövetkező halála azonban, mind a Heaven and Hell, mind a Dio jövőbeli terveit meghiúsította.