Bejelentkezés

x
Search & Filters

Gr3nade

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2008

További képek

Biográfia: 

Dallamos rockzenét játszik a négytagú pápai együttes, a Gr3nade. Zenei stílusuk leginkább az 1990-es évek amerikai rockbandáihoz hasonlítható. A srácok már felléptek a debreceni Campus fesztiválon, valamint dobogósak lettek a kecskeméti AmZe fesztiválon.

Bár a Gr3nade tagjai a Veszprém megyei pápáról származnak, a csapat története mégis külföldön indult. 2008-ban  Cyprus szigetén találta ki három jó barát, hogy mi lenne, ha rockzenekart alapítanának? Elhatározásukat tett követte, és miután Gergely Magyarországra költözött, 2010-ben hivatalosan is megalakult a csapat. A Gr3nade jelenlegi felállása: Gergely György (ének, gitár), Rőth Richárd (basszusgitár), Szűcs Dániel (gitár), Tóth Barnabás (dob).

Az első bulit május 17-én tartották Debrecenben, a Kerozin együttessel közösen. A cívisváros fontos szerepet játszik a banda életében, hiszen a második koncertjüket is itt tartották, méghozzá a Campus fesztiválon. Ezt követően a Kecskeméten a TEKA-ban is színpadra léptek, majd végre sikerült szűkebb városukban, Pápán is összehozniuk a bemutatkozó fellépésüket. A csapat a 2012-es kecskeméti AmZe fesztiválon is megmutatta magát, ahol megszerezték a harmadik helyet ezzel a produkcióval:

Videók

  • Gr3nade - 90's Kid
  • Gr3nade - nWo (new World order)

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
György Gergely
ének
gitár
Szűcs Dániel
gitár
Rőth Richárd
basszusgitár
Tóth Barnabás
dobok