Bejelentkezés

x
Search & Filters

Green Path

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2004

További képek

Biográfia: 

A zenekar 2004-ben alakult, Püsi és Imi voltak az alapító tagok, akik már két korábbi zenekarban is játszottak együtt. A cél az volt, hogy a banda hazánkban egy új, akkor még kevésbé elterjedt irányzatot képviseljen. Ez az irányzat a nu metal és a modern rock jegyeit viselte, fűszerezve húzós verse témákkal és dallamos, elszállós refrénekkel. Kocka (bass), 2004 őszén került a csapatba, majd pár gitáros csere után, 2008 elején Dave belépésével kialakult a végleges felállás.

Az első koncert 2005 májusában történt, a visszajelzés minden várakozást felülmúlt, a közönségnek nagyon tetszett az egyedi ízű muzsika. A csapat meggyőző produkciójával számos tehetségkutatón jó eredményeket ért el: országos 2. hely, nemzetközi tehetségkutató magyarországi döntőjének második napján első helyezés, összetettben országos második hely. Emellett Püsi a legjobb énekes, Imi pedig a legjobb dobos címet tudhatja magáénak.

2007 elején a banda stúdióba vonult, hogy felvegye 3 számos demoját, ami a vártnál jobban sikerült, és változatos zenének köszönhetően a szaksajtó elismerően nyilatkozott: „Ez a három nóta az egyik legizgalmasabb demó, ami az utóbbi sok hónapban elém került - még úgy a tizedik hallgatás után is élvezetes!” (HammerWorld, 2007/10). Ez új lendületet adott a srácoknak, és majd 60 koncerten túl, rengeteg tapasztalattal a hátuk mögött egyre kiforrottabb számokat írtak.

2008 nyarán a Green Path zenéje elég érett lett egy erős hanganyaghoz, és a banda nekifogott első nagylemezének felvételéhez, ami a No More Lies címet kapta. A stúdiómunkák a MusicArt stúdióban zajlottak Farkas Csongor vezetésével, aki a banda producere is lett egyben. Az album elkészítése 2008 augusztustól 2009 februárig tartott, a hosszú aprólékos munka meghozta gyümölcsét: a No More Lies világszínvonalú megszólalást kapott, a változatos és energikus zenének köszönhetően a lemez izgalmas és könnyen befogadható. A gazdag hangulatvilág a húzós metal riffek és dallamos, pop-os refrének harmonikus kontrasztja mellett, a rap és scratch témák lüktetésének és zongora betétek finom dallamainak köszönhető.

Videók

  • Green Path - Only

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Püspöki Péter
ének
gitár
Laczházi Dávid
gitár
Ördög Gergely
basszusgitár
Dudás Imre
dob