Bejelentkezés

x
Search & Filters

Metallica

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1981

További képek

Biográfia: 

A Metallica egy amerikai metal együttes, mely 1981-ben alakult Los Angelesben. Az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb együttese, az 1980-as/90-es évek meghatározó zenekara. A dán származású Lars Ulrich alapította, egy újsághirdetés révén. Az első stabil felállás 1983-ra alakult ki Lars Ulrich dobos, James Hetfield énekes/gitáros, Cliff Burton basszusgitáros, és Kirk Hammett gitáros személyében. Az 1983-ban megjelent Kill 'Em All című első albumuk újszerű, agresszív stílusával lefektették a thrash metal alapjait. Az 1984-ben illetve 1986-ban megjelent Ride the Lightning és Master of Puppets albumaikkal lassabb, epikus hangvételű, összetettebb dalokkal bővítették zenéjük határait. Az egyre népszerűbb zenekar 1986-os turnéján Cliff Burton közlekedési baleset során életét veszítette. A helyére került Jason Newstedel felvett …And Justice for All tovább növelte népszerűségüket, mely révén a "thrash metal nagy négyese" (Metallica, Megadeth, Slayer, Anthrax) közül a legismertebbek lettek.

A mainstream áttörést az 1991-ben megjelent Metallica (Black Album) hozta el számukra, melyen a korábbiakhoz képest rövidebb, slágeresebb dalok foglaltak helyet. A 15x-ös platinalemez máig a legsikeresebb albumuk, mely 2009. decemberében a legkelendőbb album volt a Nielsen SoundScan adatai szerint. Ezzel megelőzték Shania Twain 1997-es Come On Overjét. Kisebb szünet után 1996-ban illetve 1997-ben tértek vissza a Load és ReLoad albumokkal, melyek alternatív hangvétele megosztotta a rajongótábort. Ezt követően egyre jobban kiéleződtek a személyi ellentétek, mely következtében Jason Newsted 2001-ben elhagyta a zenekart. A feloszlás küszöbén álló együttes a St. Anger albummal tért vissza 2003-ban, mely óriási vitákat váltott ki a rajongók és a kritikusok részéről egyaránt. Az ekkori problémákat szemléltette a Some Kind of Monster dokumentumfilm, melyet 2004-ben mutattak be a mozikban. A Robert Trujillo basszusgitárossal kiegészült együttes, következő, egyben utolsó nagylemeze Death Magnetic címmel jelent meg 2008-ban.

Világszerte több mint 100 millió albumot adtak el, ebből több mint 57 milliót az Egyesült Államokban. Pályafutásuk során eddig hétszer nyertek Grammy-díjat és a VH1 100 Greatest Artists of Hard Rock listáján ötször szerepeltek az első helyen. Magyarországon ezidáig ötször koncerteztek: 1988-ban, 1991-ben, 1993-ban, 1999-ben és 2010-ben.

Megalakulás és a kezdeti évek (1981-1983)

A Metallicát 1981-ben alapította a dán származású dobos, Lars Ulrich és az énekes-gitáros James Hetfield Los Angelesben, miután újsághirdetés útján találkoztak. A hirdetést Ulrich adta fel, miszerint "egy dobos zenészeket keres Tygers of Pan Tang, Diamond Head és Iron Maiden dalok eljátszásához". Az apróhirdetésre James Hetfield és Hugh Tanner válaszoltak. A zenekart hivatalosan 1981 októberében alapították, öt hónappal azután, hogy Ulrich és Hetfield először találkoztak. A "Metallica" név egy baráttól, Ron Quintanától származik, aki azon gondolkozott, hogy milyen néven indítsa el heavy metal magazinját. A Metallica egy volt ezen ötletek közül. Ulrich rábeszélte Quintanát a Metal Mania névre, magának pedig megtartotta a Metallicát.

1982 elején vették fel első saját dalukat, a "Hit the Lights"-ot, a Metal Massacre I válogatáshoz. A dal címét a Diamond Head együttes Shoot The Lights dala inspirálta. Brian Slagel (a későbbi Metal Blade kiadó tulaja) válogatásalbumán Ulrich révén szerepelhettek, mivel jó barátja volt az akkor még csak fanzines Slagelnek. A dalban Lloyd Grant volt a szólógitáros, míg a basszusgitáros Ron McGovney lett, aki korábban már játszott együtt Hetfielddel a Leather Charm soraiban. Mivel szükség volt egy állandó gitárosra, a The Recyclerbe egy újsághirdetést adtak fel, amire Dave Mustaine, a Panic zenekar gitárosa jelentkezett. Mustaine nemcsak játékával nyerte meg Ulrichékat, hanem drága gitár és hangfal kollekciójával is. Az együttes első 1982. március 14-én adott koncertjén (Anaheim - Kalifornia Radio City klub) Grant már nem gitározott csak Mustaine és Hetfield. Az első koncertjeiken Diamond Head, Sweet Savage és Savage dalok is a koncertprogram részét képezték. A Metal Massacre I válogatás ezt követően Kanadában is megjelent, melyen a Hit the Lights már újravett verzióban, Mustaine előadásában szerepelt. Első demójuk 1982-ben készült Ron McGovney's '82 Garage demo címmel, melyen öt Diamond Head, egy Sweet Savage és egy Savage dalon kívül két saját szám szerepelt (Hit the Lights, Jump in the Fire). A felvételek McGovney garázsában készültek 1982. március 14-én.

Ezután Power Metal címmel elkészítettek egy négyszámos demót, amit már a Hetfield által rajzolt, mai napig használt logó díszített. A demó címét McGovney adta, de a többiek megkérdezése nélkül, és ezen rendesen össze is vesztek Ulrich-al. Hetfield ekkortájt fontolóra vette, hogy abbahagy a gitározással az éneklés kedvéért, végül néhány balul elsült kísérlet után (egy Sammy Dijon nevű énekessel és egy Jeff Warner nevű énekes/gitárossal is dolgoztak) mégiscsak a négyes felállás mellett döntöttek. Ezenkívül a Tygers of Pan Tang énekesét Jess Coxot, és az Armored Saint énekesét (később Anthrax) John Busht is próbálták megnyerni, ők azonban elutasították az ajánlatokat. Nemsokára egy újabb teljes értékű demót adtak ki No Life 'til Leather címmel, mely egyfajta utalás volt a Motörhead 1981-es, klasszikus No Sleep ’til Hammersmith koncertlemezére. A négy dollár 99 centért árusított kazetta a Hit the Lights egy újabb verziója mellett további hat dalt tartalmazott. Azonban McGovney AOR/rádiórockos ízlése zeneileg nem passzolt a többiek közé, ráadásul emberileg sem jött ki Mustainnel, így a zenekar McGovney tudta nélkül új embert keresett a basszusgitárosi posztra.

Miután Joey Vera az Armored Saint basszusgitárosa visszautasította az ajánlatot, a Trauma basszusgitárosára Cliff Burtonre esett a választásuk. Hetfield és Ulrich korábban már látta Burtont a Hollywood-i Whisky a Go Goban játszani, ahol wah-wah pedált is használt a basszusgitáros. Ulrichnak négy hónapba telt míg meggyőzte Burtont, hogy csatlakozzon zenekarához. Az elődjénél jóval nagyobb technikai tudással rendelkező basszusgitáros azonban kikötötte, hogy csak akkor csatlakozik hozzájuk ha elhagyják Los Angelest, így az együttes 1983. februárjában áttette székhelyét San Franciscóba. McGovneynek nem mondták el, hogy elköltöztek, ezért haragos lett rájuk és elhagyta a zenekart. Utolsó Metallica koncertjét 1982. november 30-án adta. Az 1982. november 29-én rögzített Metal Up Your Ass (Live) demón még az ő játéka volt hallható. Cliff Burtonnel 1983. márciusában adták első koncertjüket, az első hangfelvétel pedig a kétszámos ("Whiplash", "No Remorse" ) Megaforce demó volt. Ezt követően egyre többet koncerteztek, felléptek a Steeler, a Ratt és a Stryper előtt is.

Kill 'Em All (1983-84)

1983. tavaszán New York-ba utaztak Jon Zazula hívására. Zazula egy "Rock and Roll" nevű lemezbolt tulajdonosa volt, aki Marsha nevű feleségével egyetemben felajánlott az együttes számára 1500 dollárt, hogy felvehessék a demók révén már sokak által követelt első nagylemezt. 1983. áprilisában a The Rods társaságában bonyolítottak le egy miniturnét. Az ekkor már egyre jobban tisztelt gitáros Dave Mustainet, azonban április 11-én kirúgták az együttesből. Mustainetől főleg nehezen elviselhető természete miatt váltak meg, melyet tovább súlyosbított rendszeres drog és alkoholfogyasztása is. Ilyenkor állandóan kötekedett, sőt verekedett is társaival, de egy Brooklyni koncert előtt súlyosan inzultálta a későbbi Whitesnake gitárost Adrian Vandenberget. Helyére egy Joe Satriani tanítvány, az Exodus akkori gitárosa Kirk Hammett került. Mustaine a mai napig nem tudta túltenni magát kirúgásán, így a későbbiekben is gyakran tett negatív megjegyzéseket egykori társaira. Főleg Hammettre volt dühös, mivel elmondása szerint olyan számok által lett népszerű gitáros, melyeket még ő írt. Mustaine 1983-ban megalapította saját zenekarát a Megadethet, mely a Metallica után a thrash metal legsikeresebb zenekara lett. Az együttes 1985-ben megjelent debütáló albumán (Killing Is My Business... and Business Is Good!) hallható Mechanix számot Mustaine elmondása szerint a Metallica "ellopta" tőle, mely The Four Horsemen címmel előbb jelent meg a Metallica első albumán, de Mustaine még akkor mutatta meg a zenekarnak, amikor még tag volt. Hetfield elmondása szerint mielőtt lemezre vették volna Mustaine egykori dalát, előtte alaposan megváltoztatták. A Metallica első koncertjét Hammettel 1983. április 16-án adta a Dover-i The Showplace klubban.

Közel egy hónappal később május 10-én bevonultak a Rochester-i Music America stúdióba, hogy felvegyék az első lemezüket. Egy 1982-es San Francisco-i koncertfelvételük után a Metal Up Your Ass címet tervezték a készülődő lemeznek, a borítóját pedig egy vécékagylóból kilógó kézbe helyezett machete díszítette volna. Egy ilyen borítójú és című albumot azonban minden terjesztő visszautasított. Mire Burton ezt meghalotta, annyit mondott, hogy: Ezek a kibaszott szemetek, öljük meg mind! A mondat nyomán Kill 'Em All lett az album címe, a borítót pedig egy vértócsában heverő kalapács díszítette. Az album 1983. július 16-án jelent meg, Johny Zazula Megaforce kiadójánál. Európában a Music For Nations terjesztette az albumot. Az első körben mindössze 1500 példány készült a lemezből, melyek percek alatt elfogytak, de a következő 3500 darab is elkelt pár nap leforgása alatt.

A Kill 'Em All kereskedelmileg nem aratott kiugró sikert, az undergroundban viszont hatalmas feltűnést keltett. A dalok a punk lendületét és a brit heavy metal hatását egyaránt magukon viselték, az agresszív stílus, a gyors tempók és a kemény hangzás viszont új iskolát teremtett. Kritikusok és rajongók részéről is egyöntetű a vélemény, hogy a Kill 'Em All a legkorábbi thrash metal album. A lemez megjelenése után tucatjával bukkantak fel a hasonló stílusú zenekarok, a thrash metal pedig a legnépszerűbb underground metal stílus lett.

Ride the Lightning (1984-1986)

1984. februárjában hozzáláttak a második album munkálatainak. A felvételekre a Koppenhágai Sweet Silence Studios-ban került sor, február 20-án. A próbákat már előbb elkezdték a Mercyful Fate heavy metal együttes próbatermében. A készülödő lemez felvételei március 14-én fejeződtek be, a zenekar és Flemming Rasmussen producer irányításával. A lemez Ride the Lightning címmel jelent meg 1984. július 27-én továbbra is a Megaforce és a Music for Nations gondozásában. Egy francia nyomdai hiba következményeként az albumnak egy kis példányszámú, zöld színezetű borítója is megjelent, mely ma a gyűjtők féltett darabjai közé tartozik.

A lemez komoly fejlődést mutatott a hangszerelést és a dalszerkezeteket illetően. A zúzós thrash metal témák, akusztikus dolgokkal keveredtek, sőt klasszikus zenére hajazó megoldások is felbukkantak. Továbbá direktebb, hagyományosabb rocktémák is felbukkantak a változatos tempójú számokban. Az albumon hosszabb számok kaptak helyet, sokkal kifinomultabb volt zeneileg, mint a Kill 'Em All.

A lemezt a rajongók és a kritikusok lelkesen fogadták, kereskedelmileg pedig messze túlszárnyalta a Kill 'Em Allt. Az album főleg Európában fogyott, mely révén az Elektra felfigyelt rájuk és szerződést ajánlott. A zenekar elfogadta a nyolc albumra szóló, komoly anyagiakat ígérő szerződést. Így az év novemberétől már az Elektra terjesztette az albumot. A Ride the Lightning mára 5 millió példányban kelt el az Egyesült Államokban, és 1987-ben lett aranylemez.

Miközben koncerteztek az új albummal a Q-Prime menedzsment emberei látták élőben a zenekart és felajánlották az együttes ügyeinek intézését. Ezt követően nekiláttak első komolyabb európai turnéjuknak (Ride The Lightning Tour) a londoni Tank társaságában, ahol esténként körülbelül 1300 nézőt vonzottak. Az ezt követő amerikai turnén a Wasp és az Armored Saint társaságában koncerteztek, majd 1985. augusztus 17-én felléptek az angol "Monsters of Rock" fesztiválon is. A rendezvényen 70.000 néző előtt játszottak, olyan zenekarokkal, mint a Ratt, a Bon Jovi, a Magnum, Marillion és a főzenekarként fellépő ZZ Top. Nem sokkal ezután a kaliforniai Oaklandben léptek fel a "Day on the Green" fesztiválon 60.000 ember előtt.

Master of Puppets (1986-1988)

A Ride The Lightning turnéjának végeztével nekiláttak a harmadik album munkálatainak. A felvételek 1985. szeptember elsején kezdődtek és december 27-én értek véget, ismét a Koppenhágai Sweet Silence Studios-ban. Az Elektra kiadó felvetette az ötletet, hogy ezentúl egy ismertebb producerrel kéne dolgozniuk, de Ulrich ragaszkodott Flemming Rasmussenhez. A felvételek minden korábbinál hosszabb ideig tartottak, mely során különféle erősítőkkel, eltérő mikrofonozásokkal kísérleteztek a maximális hangzás érdekében. Mivel nem végeztek időben a felvételekkel, a keverést Michael Wagener végezte a hollywoodi Amigo stúdióban. Az album végül Master Of Puppets címmel 1986. március 3-án került a lemezboltok polcaira. Zeneileg az előző albumhoz képest nem jelentett komoly elrugaszkodást, hanem az ott kialakított stílus egyfajta kikristályosodását nyújtotta. Továbbra is az összetettebb, epikus témák keveredtek a thrash metal dinamizmusával, de a végeredmény még érettebb, kidolgozottabb lett.

Az album borítóján látható apokaliptikus katonai temető a sírköveket irányító láthatatlan bábmesterrel arra uralt, hogy az anyag egy szélesebb. átfogóbb látásmódot képvisel. Hammett elmondása szerint a lemez egésze mögött meghúzódó koncepció maga a manipuláció volt, annak minden formája és válfaja. Az album kereskedelmileg messze túlszárnyalta a korábbi anyagokat. Dave Mustaine a lemez megjelenése után, megint botrányt keltett, mivel kijelentette, hogy a Metallica megint az ő zenéjével "villog". A Megadeth vezére a "Leper Messiah" nótát külön megemlítette, mint olyat, amelyben viszont hallja régi ötleteit. Hammett viszont tagadta, hogy Mustainenek valami köze is lett volna a dalhoz. 1986. március 27-én az Egyesült Államokban vette kezdetét az albumot népszerűsítő Damage, Inc. Tour turné. Az együttes Ozzy Osbourne előzenekaraként léphetett fel 55 perces játékidővel. Ennek köszönhetően egy szélesebb tábornak is bemutatkozhattak, hiszen ebben az évben csak az Aerosmith/Ted Nugent turné adott el több jegyet az országban. Az együttes a népszerűsége csúcsán lévő thrash metal hullám vezető zenekara lett. A turné elején Hetfield gördeszkázás közben eltörte az egyik karját, így pár alkalommal csak énekesként lépett fel. A gitárt ilyenkor az egyik road John Marshall kezelte, aki később a Metal Churchben is megfordult.

A Long Beachben adott koncertek egyikén az erkély korlátján egy illuminált állapotban egyensúlyozó személy lezuhant és szörnyethalt. Az amerikai koncertek után öthetes szünetet tartottak, majd Európában folytatódott a körút ahol az Anthrax volt a vendégzenekar. Szeptember 26-án a svédországi Solnahalléban léptek fel, aztán elindultak Koppenhága felé, mely végül egy szörnyű tragédiába torkollott. A turnébuszt vezető sofőr elveszítette uralmát a jármű felett és belefordult az útszéli árokba. Cliff Burton kizuhant az ablakon, de olyan szerencsétlenül esett, hogy a busz alá került. Mire leemelték róla a járművet már csak a halálát tudták megállapítani. A többiek kisebb törésekkel, zúzódásokkal megúszták lelkileg azonban ők is összezuhantak. Tulajdonképpen a mai napig nem tudták feldolgozni a 24 éves basszusgitáros halálát. Érdekesség, hogy a Burton által használt ágyat korábban általában mindig Hammett használta, kivétel ezen az estén. A basszusgitáros halála hatalmas űrt hagyott maga után. Az együttesben aktív dalszerzőként is közreműködött, ezenkívül ő volt a legképzettebb és legmuzikálisabb mindnyájuk közül. A Ride The Lightning és Master of Puppets albumokon végbement fejlődés, kiérlelt zeneiség nagyrészt neki volt köszönhető. Ebben közrejátszott klasszikus képzettségű zenei háttere is, mely révén a dalok hangszerelésében is otthonosan érezte magát. Hammet elmondása szerint nemcsak egy közeli barátot, hanem egy erős zenei szövetségest veszítettek el, aki nemcsak basszerként volt rájuk komoly hatással, hanem muzsikusként is. Ezenkívül bölcsebb, felelősségteljesebb volt társainál. Burton búcsúszertartására 10 nappal később került sor kaliforniai szülővárosában Castro Valley-ben. A tragédia következtében kérdésessé vált a zenekar jövője, a hírek pedig a feloszlásról cikkeztek.

Az együttes azonban a folytatás mellett döntött, és körülbelül 40 basszusgitáros közül Jason Newstedre esett a választásuk, aki korábban a Flotsam and Jetsam speed/thrash metal együttes tagja volt. Ezt követően egy feldolgozás EP-t terveztek megjelentetni, melynek a felvételei 1987. júliusában kezdődtek a Santa Monica-i A&M Studios-ban, és a Los Angeles-i Conway Studios-ban. Ezen kívül Ulrich garázsában is készültek felvételek. A 25 perces EP Garage Days Re-Revisited címmel jelent meg 1987. augusztus 21-én és öt feldolgozást tartalmazott, olyan előadóktól, mint a The Misfits, Holocaust, Killing Joke, Budgie, és a Diamond Head. Az EP-t azért készítették el, hogy kihasználják újonnan épített stúdiójukat, továbbá kipróbálják Newstedet, és valamelyest enyhítsék bánatukat Burton iránt.

A basszusgitáros emlékére 1987-ben kiadtak egy Cliff 'Em All című videofelvételt, melyen interjúk, basszusszólók, és jobbára a közönség soraiból rögzített koncertfelvételek kaptak helyet. Az anyag forradalmi változást jelentett az akkori VHS piacon, ugyanis itt fordult elő először, hogy a koncertfelvételek mellett családias hangulatú képsorok, interjúk is helyet kaptak.

…And Justice for All (1988–1990)

1988. január 28-án kezdődtek meg a következő album stúdiómunkálatai, a Los Angeles-i One On One stúdióban. A felvételek május elsejéig tartottak Flemming Rasmussen és a zenekar produceri irányításával. Negyedik nagylemezük …And Justice for All címmel jelent meg 1988. augusztus 25-én, továbbra is az Elektra gondozásában. Zeneileg megmaradt a Ride The Lightning és a Master of Puppets albumokkal lefektetett irányvonal, ezentúl minden korábbinál komplexebb formában. A hosszú dalokban történő témahalmozás során gyakran nevezik az együttes "progresszív metal albumaként". Az albumról több olyan dal is akadt, amit nem játszottak koncerteken bonyolultságuk miatt. A hangzás meglehetősen szárazra sikeredett, aminek oka, hogy a keverésnél valamiért nagyon háttérbe helyezték a basszusgitárt. Egyes vélemények szerint szándékosan nem hallható Newsted, mivel a többiek rendszeresen bántalmazták, megalázó helyzetekbe hozták, és zenei ötleteit figyelmen kívül hagyták. (Cliff Burton tragédiájának feldolgozása nyomán). Szövegileg "valóságosabb" témák születtek, olyan témákkal, mint a politikai és jogi igazságtalanságok, a háborúk, a társadalomkritikai felhangok. A lemezt az előző album és turné révén már óriási várakozás előzte meg, mely révén hatalmas sikert aratott. Korábban elzárkóztak a klipek készítésétől, de a Justice lemeznél megtört a jég. Az One videóját egy elhagyatott raktárban forgatták, melyben helyet kaptak a Johnny Got His Gun című film betétrészletei is, miután a zenekar megvásárolta a jogokat. Az MTV rendszeresen játszotta a hosszú és komor hangulatú klipet, amely a hét klipje címet is elnyerte. 1999-ben az MTV sugározta a "minden idők 100 legjobb klipje" című műsorát, ahol az "One" a 38. helyet szerezte meg.

Az album önálló turnéja 1988. szeptember 11-én indult a budapesti Hidegkuti Nándor Stadionban. A Damaged Justice nevezetű turné 1989. október 8-án ért véget São Pauloban. A körút során bejárták Amerikát, Kanadát, Japánt, Ausztráliát és Európát. A turné gyakorlatilag 20 hónapon át folyt, 251 koncerttel, nagyságrendileg négymillió ember előtt. A fellépések immáron nagyobb arénákban zajlottak le, olyan együttesek társaságában, mint a Queensryche, Danzig, The Cult, vagy a Faith No More. A fellépések mindenhol óriási sikert arattak, a zenekar ekkora már a heavy metal színtér egyik legsikeresebb csapata lett. A turné utolsó szakaszán már saját repülőgéppel járták a világot. A zenekar fellépett az 1989-es Grammy díjkiosztón, ahol jelölést is kaptak a legjobb Metal/Hard rock kategóriában. Sokan a Metallicát várták győztesnek, de az "1989 legjobb hard rock/heavy metal bandája címet a Jethro Tull nyerte. Ez a rajongók felháborodását váltotta ki, főleg annak fényében, hogy a Jethro Tullnak semmi köze a heavy metalhoz.

Metallica (1991–1994)

Ötödik nagylemezük stúdiómunkálatai 1990. október 6-án kezdődtek a Los Angeles-i One on One stúdióban, majd a Little Mountain Sound Studios-ban folytatódtak Vancouverben. A felvételek egészen 1991. június 16-ig tartottak Lars Ulrich, James Hetfield, és Bob Rock producer vezényletével. Bob Rock többek között olyan együttesek révén szerzett magának nevet, mint az Aerosmith, a Bon Jovi, és a Mötley Crüe. Bob Rock később elmagyarázta, hogy csupán a "sors keze" játszott közre abban, hogy a Metallicával dolgozott. Egyszer a családjával kirándult egy puszta közepén az USA területén, majd a semmi közepén egy Metallica póló került a szeme elé. Ezt követően tovább haladt, majd megállt egy benzinkútnál tankolni, ahol egy helyi rádióállomás éppen Metallica dalt adott le. Akkoriban egyáltalán nem játszották a rádiók őket, így ezeket egyértelmű jelnek vette, és ahogy visszatért a városba hívta a vezetőit, hogy a Metallica-val akar dolgozni. Az album összköltségvetése minden korábbinál drágább volt, meghaladta az egymillió dollárt (körülbelül 220 millió forint). A felvételek során Bob Rock és az Ulrich/Hetfield duó között több alkalommal is heves vita bontakozott ki. Hetfield és Lars meglévő munkametodikát alakítottak ki az évek alatt, így nem minden alkalommal fogadták örömmel Bob Rock elképzeléseit. Hetfieldnek a felvételek közben elment a hangja, így elküldték énektanárhoz, mely révén a korábbiaknál kiérleltebb énektémák kerültek fel a lemezre. A készülődő album végül 1991. augusztus 13-án került a boltok polcaira Metallica címmel. A lemezt gyakran "Fekete Album"-ként is emlegetík a borítója miatt, amely teljesen fekete kivéve egy halvány Metallica logót, és egy kígyót. Az anyag egy új korszak kezdetét nyitotta meg az együttes történetében. A zene csak nyomokban hasonlított a korábbi lemezekre, a dalok egyszerűbbek, slágeresebbek lettek. Míg korábban gyakran írtak 7-8 perces dalokat, addig a fekete lemezen már rövidebb dalok szerepeltek.

A korábbi thrash metal szinte teljes mértékben eltűnt, helyette egy könnyen emészthető, de azért továbbra is kellően súlyos, groove alapú, modern metal album született. A szövegvilág terén is változások következtek be. Az eddigi komor, depresszív halálközpontú szövegeket, általánosabb, az élet kérdéseivel foglalkozó sorok váltották fel. Ezek szélesebb tábort vonzottak, többen tudtak azonosulni ezekkel a mondanivalókkal. Az előző albumhoz képest előrelépést jelentett, a tiszta, dinamikus hangzás. A kritikusok rendkívül jól fogadták az albumot, a rajongókat viszont alaposan megosztotta az új irány. A régi thrash rajongók egyértelműen elutasították, és kommersznek titulálták a zenekart. Mások viszont pályafutásuk egyik legjobb albumának tartják. A lemezre felkerült két ballada is, a Nothing Else Matters, és a The Unforgiven képében, melyeket az Enter Sandmanel együtt a rádiók és az MTV is rendszeresen műsorára tűzött.

Az album rengeteg új rajongót szerzett a zenekarnak, és végül elképesztő kasszasikert hozott.

1991. augusztusában a Monsters of Rock fesztiválturné keretében koncerteztek a Black Crowes, a Queensryche, a Mötley Crüe és az AC/DC társaságában. A körút csúcspontja a moszkvai koncert volt, ahol több mint másfél millió ember előtt léphettek fel. Itt a Pantera is fellépett, a rajongók és a biztonságiak között pedig sérüléseket is okozó összecsapásra került sor. Az albumot népszerűsítő turné Wherever We May Roam Tour néven vette kezdetét 1991. október 29-én és egészen 1992. december 18-ig tartott. A körút folyamán Amerikában, Európában, Japánban és Kanadában koncerteztek.

1992. április 20-án felléptek az angliai Wembley Stadionban megrendezett Freddie Mercury emlékkoncerten. Saját blokkjukban az Enter Sandman, Sad But True, Nothing Else Matters dalokat adták elő, majd a Queen tagjaival és Tony Iommival kiegészülve a Stone Cold Crazyt. 1992-ben elnyerték a Grammy (Fekete Lemez után) és az MTV/American Music Awards díjakat (legjobb metal klipp -Enter Sandman). 1992. július 17-én kezdetét vette egy újabb, Guns N' Roses/Metallica Stadium Tour elnevezésű turné, mely október 6-ig tartott. Augusztus 8-án a Montreali Olimpiai Stadionban tartott koncerten James Hetfieldnek, a színpadi pirotechnika miatt megsérült a keze. A frontember véletlenül belelépett egy lángoszlop útjába, miközben a "Fade to Black"-et játszották. Hetfield gitárja nagyrészt felfogta a lángnyelvet, de így is megperzselte a karját, szemöldökét, arcát és haját. Másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A következő négy hétben John Marshall (Metal Church) vette át a gitárt.

A Fekete Lemez harmadik, egyben utolsó turnéja Nowhere Else to Roam címkével 1993. január 22-én vette kezdetét és július 4-én ért véget. A körút során felléptek USA szerte, továbbá Dél-Amerikában, Japánban, Ausztráliában, Kanadában, valamint Európában. Pár alkalommal a Megadeth lépett fel előttük. A turné folyamán hazánkban már harmadszorra léptek fel, ezúttal június 9-én az MTK Stadionban.

1993. november 23-án megjelent egy három VHSből álló boxszett Live Shit: Binge & Purge címmel. A média támogatása és a sikeres turnék révén korábbi albumaik eladásai is megsokszorozódtak, az együttes pedig a legnagyobb mainstream sztárok közé emelkedett.

Load, ReLoad, Garage Inc., és S&M (1994–2000)

A Fekete Lemez hosszú turnéja után kisebb pihenőt tartottak, majd 1994. május 30-án kezdetét vette a Shit Hits the Sheds Tour elnevezésű turné, mely augusztus 21-én zárult Miamiban. A turné egyik csúcspontja a Woodstock '94 fesztiválon való fellépés volt 350.000 ember előtt.

A következő stúdióalbum munkálatai 1995. májusában kezdődtek a Sausalito-i Record Plant Studios-ban. A producer Bob Rock, Hetfield, és Ulrich voltak, a felvételek pedig 1996. februárjáig tartottak. A dalokat Ulrich "Dungeon" névre keresztelt házi stúdiójában írták meg.

A Load névre keresztelt album 1996. június 4-én jelent meg az Elektra Records kiadásában. A borító Andres Serrano Blood and Semen című alkotássorozatából készült el. A sorozat üveglapok közé nyomott ondó és vér keverékből készített alkotásokból áll. Ez első látásra egyáltalán nem észrevehető, sokan egész mást látnak a képeken. Zeneileg egy teljesen új irányba indultak el, mint a korábbi albumokon. A tempókból visszavettek, helyette egyszerűbb, bluesos hangvételű dalok születtek. Az albumon érezhető az akkori alternatív rock befolyása, mely egyfajta modern hangvételű rádiórock irányba terelte a zenekart. A korábbi metalhangzás már csak elvétve bukkant fel. A lemez igen megosztotta a rajongótábort, dicsérő kritikákkal inkább csak azok illették, akik ezzel az anyaggal ismerték meg az együttest. A régi metalrajongók számára teljes kiábrándulást okoztak, a kommersz, alternatív hangulatú rockdalok. Sokan megjegyezték, hogy a számok indokolatlanul hosszúra vannak elnyújtva. Azok a rajongók viszont akik nem a korábbi albumok folytatását várták pozítivan viszonyulnak a lemezhez. Az album minden dalát D#-re hangolva játszották, Newsted pedig egyáltalán nem vett részt a dalok megírásában. A dalszövegekben erősebben megjelentek Hetfield személyes problémái, érzései, eltávolodva ezzel a korábban jellemző társadalmi és politikai témáktól. A Load a leghosszabb albumuk lett 78 perces játékidejével.

A Load fordulópont volt a zenekar megjelenésében is. Levágatták a hajukat, az albumok borítóira Anton Corbijn készített vitatott fényképeket: megbotránkoztató ruhákat viseltek, dohányoztak, konyakoztak, néha erőteljesen kisminkelve. A régi rajongók felháborodását tovább fokozta az a híres fotó, melyen Hammett és Ulrich csókolózik egymással. Az új stílus és a hozzá tartozó körítés Hammett és Ulrich elképzeléseit tükrözte, ugyanis Hetfield kettejükkel szemben nem tudta érvényesíteni elképzeléseit, Newsted ötleteit pedig már korábban is figyelmen kívül hagyták. Hetfield elmondása szerint Newstedet és saját magát is idegesítette a sminkes, boás image, de a csapatjáték és viták elkerülése érdekében eltűrték társaik javaslatait.

A Load stúdiómunkálatai során dupla albumnyi daluk született, így már 1997. november 18-án megjelent a következő albumuk a ReLoad. A 75 perces album felvételei ugyanúgy 1995. májusában kezdődtek a Record Plant Studios-ban. A Load felvételei és annak turnéja miatt azonban kénytelenek voltak szünetet tartani és csak 1996. júniusában, majd 1997. októberében befejezni a munkálatokat. A szintén Bob Rock producerrel készült albumot a Load egyenes folytatásának szánták, így az irányvonal továbbra is maradt az alteres, modern rockzene, ezúttal viszont több hard rock és metal témával. Ennek megfelelően a fogadtatása megint vegyes lett. Az Allmusic három, míg a Rolling Stone csak kettő csillagot adott rá. A régi rajongók többségének ugyanúgy csalódást okozott, mint az elődje. A csapat thrash metal rajongótáborát ezzel sikerült végképp elriasztani. A Metallica szerintük már nem metalt játszott és "eladták" magukat. A régi rajongók helyébe újak léptek, egyesek szerint a Load/Reload a legjobb albumuk. A borító szintén Andres Serrano Blood and Semen sorozatából származott. Ezentúl a sorozatból egy üveglapok közé nyomott vizelet és vér keverékből álló alkotást választottak, de sokan forgószélnek nézik a lemezen látható képet.

1998. szeptemberében és októberében ismét stúdióba vonultak, hogy elkészítsenek egy feldolgozásalbumot. A Record Plant Studios-ban készülödő anyagnak Bob Rock mellett Mark Whitaker volt a producere, továbbá Ulrich és Hetfield. Az album dupla CD formátumban 1998. november 24-én jelent meg Garage Inc. címmel. Az anyagon olyan előadók feldolgozásai hallhatók, melyek nagy befolyást gyakoroltak a zenekarra. Az első CD-n Discharge, Diamond Head, Bob Seger, Nick Cave and the Bad Seeds, Misfits, Black Sabbath, Blue Öyster Cult, Thin Lizzy, Lynyrd Skynyrd dalok és egy 11 perces Mercyful Fate egyveleg kapott helyet. A második lemez 1984-től kezdve a Metallica kislemezek B-oldalain megjelent feldolgozásokat tartalmazza, valamint az addigra ritkasággá vált Garage Days Re-Revisited-et is. Ezenkívül erre is felkerültek újabb feldolgozások, többek között a Diamond Head, a Queen, Killing Joke, Sweet Savage, Motörhead zenekaroktól. Az album jó kritikákban részesült, az Allmusic és a Q magazinok 4 csillagot adtak rá, míg a Rolling Stone 4 és felet. A Whiskey In The Jar feldolgozásáért Grammy díjat kaptak 2000-ben, "Best Hard Rock Performance" kategóriában. A Garage Inc. 2. lett a Billboard 200-as listáján , és 5 millió darab kelt el belőle az USA-ban.

1999. április 21-22-én felvették a San Francisco-i szimfónikusokkal közös 2 éjszakás előadásukat a Berkley Színházban Michael Kamen karmester közreműködésével. Két új dal is íródott az eseményre, a No Leaf Clover és a Human. Kamen korábban már dolgozott a Metallicával a Nothing Else Matters dalon, és akkor (1991-ben) is felvetette az ötletet, hogy dolgozzanak egy szimfónikus zenekarral. A két koncert felvétele S&M címmel 1999. november 23-án látott napvilágot 2 CD-n, videókazettán és DVD-n. A lemez produceri munkálatait Bob Rock, Hetfield, Ulrich és Michael Kamen látta el. Noha az albumon a Metallica számok klasszikus, nagyzenekari átiratai hallhatók, a domináns szerep azért a gitároknak, a dobnak, és természetesen Hetfield énekének jut. A felvételen a zenekar összes lemezéről játszanak, kivéve az elsőt, a Kill 'Em Allt. Az „S&M” rövidítésben az „S” betű a Symphonic szóra, az „M” pedig a zenekar nevére utal. Az albumon felhangzó The Call Of Ktulu dalért később, 2001-ben Grammy díjat nyertek "Best Rock Instrumental Performance" (Legjobb instrumentális előadás) kategóriában. Az album fogadtatása vegyes volt, főleg a kritikusok részéről. A DVD verzió óriási sikert aratott, mely 6x-os platina lett.

Napster botrány, St.Anger, Some Kind of Monster (2000–2005)

2000-ben mutatták be a Mission: Impossible 2 című filmet, amihez a csapat írt egy betétdalt, az I Disappear-t. A számhoz videóklip is társult, ami a Metallica történetében a legdrágább költségvetésű videoklip volt . Még be se fejezték a dalt, amikor annak egy demóváltozata elkezdett terjedni a Napster fájlcserélő hálózaton. Később felfedezték, hogy az összes addig kiadott számukat le lehet tölteni, ezért pert indítottak a Napster ellen, hogy tiltsa ki a hálózatából azt a 300 ezer felhasználót, akik Metallica dalokat cserélgettek egymás között. Végül 2001-ben peren kívüli egyezséget kötöttek és kitiltották a felhasználókat, akik ellen mint magánszemélyek ellen nem lépett fel az együttes.

2000. június 23-án kezdetét vette egy újabb amerikai Summer Sanitarium Tour elnevezésű turné, mely 2000. augusztus 9-én ért véget. Pár hónapnyi pihenő után, 2001. január 17-én Jason Newsted bejelentette távozását. Döntése hátterében, magánéleti, személyi és egészségügyi okokat jelölt meg, de távozásában nagy szerepet kaphattak korábbi sérelmei is. A zenekar többi tagja ugyanis egyáltalán nem vette figyelembe Newsted ötleteit, továbbá gyakran hozták megalázó helyzetekbe, heves vitákba. Ezek hátterében Cliff Burton halálának tragédiája áll, melyet nem tudtak teljes mértékben feldolgozni. Mivel a Metallicában nem élhette ki kreativitását, Newsted már 2000-ben létrehozta az Echobrain zenekart.

Az együttesen belüli hangulat már Newsted távozása előtt is egyre komorabb lett, távozása után viszont az együttes a feloszlás küszöbére került. Ezt követően Hetfield rehabilitációs kezeléseken vett részt, több mint két hónapon át. Ez az időszak az egyik legkritikusabb periódus volt az együttes történetében, melyet gyakorlatilag csak Ulrich és Hammett alkotott. A dobos és szólógitáros ekkor komolyan elgondolkoztak a befejezésről.

2001. decemberében Hetfield visszatért és elkezdtek dolgozni az új ötleteken.

 

2002. májusában vonultak stúdióba rögzíteni következő albumukat. A felvételek 2003. áprilisában fejeződtek be, a lemez producere pedig az együttes mellett továbbra is Bob Rock volt. Még a felvételek kellős közepén nekiláttak megkeresni az új basszusgitárost. A meghallgatásokon részt vett Pepper Keenan (Corrosion of Conformity, Down), Twiggy Ramirez (A Perfect Circle, Marilyn Manson, Nine Inch Nails, Oasis stb), Scott Reeder (Kyuss), Eric Avery (Jane's Addiction), Danny Lohner (Nine Inch Nails), Chris Wyse (The Cult, Ozzy) és Robert Trujillo is. Új basszusgitárosuknak végül Robert Trujillot választották, aki korábban a Suicidal Tendenciesben, és Ozzy Osbourne zenekarában is megfordult. Ő azonban még nem szerepelt a visszatérő lemezen, mivel a basszusrészeket a producer Bob Rock már korábban feljátszotta. A lemez St. Anger címmel, 2003. június 5-én jelent meg az Elektra és a Vertigo gondozásában. A rajongótábor megdöbbenésére visszakanyarodtak az 1980-as éveket jellemző, gyors, agresszív metal stílushoz. Ennek ellenére nem a Master of Puppets vagy a Ride The Ligthtning második része született meg, hanem egy korszerű, modern metal album, itt-ott groove-okkal megvadítva. Az énektémák egyszerűre lettek véve, gitárszólók pedig egyáltalán nem kerültek fel a lemezre. Helyenként a Load/Reload éra is megidézésre került, a végeredmény azonban egyik korábbi albumukra sem hasonlított. Az album hangzása is leegyszerűsödött, a gitárok demósan nyers hangszínen szólnak, a pergődob hangzása pedig erőtlenre sikeredett. Az album ugyanakkor tele van pontatlanságokkal, csúszásokkal, de ezeket szándékosan hagyták így, mivel Ulrich elmondása szerint egy spontán, feelinges, és dühös albumot akartak kiadni, melyben levezethetik az utóbbi évek felgyülemlett feszültségét.

Az albumot langyos fogadtatás érte, mind a rajongók, mind a kritikusok részéről. Főleg a gitárszólók hiánya, és a pergődob hangzása váltott ki negatív reakciókat, de a rajongók nagy részének maga a zene sem jött be. A St.Anger albumért 2004-ben Grammy díjat kaptak a "Legjobb metal teljesítmény" kategóriában. Ezenkívül a World Wrestling Entertainment SummerSlam 2003 hivatalos betétdalaként szerepelt a címadó szám, melyhez videóklippet is forgattak.

A St.Anger album 417.000 példányban kelt el megjelenése hetében, ennek ellenére nem tudta a korábbi sikereket megismételni, az Egyesült Államokban csak 2 millió példányt adtak el belőle. Ez nagyrészt annak is volt köszönhető, hogy az albumon nincsenek slágerdalok, vagy rádióba illő balladák.

Az album kiadását egy nyári stadionturné követett, mely 2003. június 1-jén vette kezdetét a brit Download Festival-on. A Rolling Stone magazin tudósításai szerint a nyári turné bevétele 50 millió dollár volt.
 

Miközben zajlott a turné, 2004. január 21-én megjelent DVD-n, az amerikai mozikban is bemutatott Some Kind of Monster című Metallica dokumentumfilm. A kimerítő turnék után 2005 nagy részét pihenéssel töltötte a zenekar.

Death Magnetic (2006–2010)

2006. elején már nekiláttak az új album megírásának, majd március 13-án kezdetét vette az Escape from the Studio '06 elnevezésű újabb turné. A körút a New York-i Madison Square Gardenben vette kezdetét, majd három Dél-Afrika-i fesztiválon léptek fel főzenekarként. A június 13-án az Észtország-i Tallinn-ban adott koncerten 78.000 rajongó előtt léptek fel, mellyel megdöntötték Michael Jackson 1997-es rekordját.

2006. február 16-án, 15 éves partnerség után Bob Rock bejelentette, hogy nem vesz részt a következő stúdióalbum felvételében.
 

2007. februárjában megjelent egy We All Love Ennio Morricone című Ennio Morricone feldolgozásalbum, melyen a Metallica is szerepelt a The Ecstasy of Gold átiratával. 2007. február 9-én bejelentették, hogy az új stúdióalbumuk felvétele március 12-én kezdődik. A tavasz az új dalok foglalatoskodásával telt, majd június 28-án a Portugál Super Bock Super Rock Festival-on kezdetét vette a Sick of the Studio '07 turné.

A 2008-as év eleje és a tavasz nagyrészt az album felvételeivel telt. 2008. május 14-én egy újabb, 2008 European Vacation Tour elnevezésű körút vette kezdetét Los Angelesben. A turné hat amerikai és egy török koncert kivételével Európát érintette, egészen Nagy-Britanniától Romániáig. 2008. június 14-én a hivatalos honlapon megjelent, hogy a kilencedik nagylemez címe Death Magnetic lesz. Augusztus 1-jén a hivatalos honlapon megjelent a nagylemez megjelenési dátuma, amely szeptember.

Szeptember 2-án egy francia lemezbolt tévedésből 10 nappal korábban kezdte el árusítani az új albumot, amely így felkerül a fájlcserélő hálózatokra. A nagy várakozást megelőző album Death Magnetic címmel 2008. szeptember 12-én került a boltok polcaira, ezúttal már a Warner Bros. Records kiadásában. Az album címe Hetfield elmondása szerint egyfajta tisztelgés az olyan elhunyt rockzenészek előtt, mint Layne Staley, Phil Lynott vagy Bon Scott. A címnek megfelelően az album dalszövegei olyan témákat járnak körbe, mint a halál, öngyilkosság, fájdalom, frusztráció. A 74 perces hosszúságú album zeneileg visszakanyarodás lett a Ride The Lightning, Master of Puppets, ...And Justice For All lemezek által lefektetett gyors, zúzós metalhoz. A komplex felépítésű dalok átlaghossza 7 perc körüli lett, de a 80-as évek irányára utalt a hosszas, instrumentális Suicide & Redemption című dal is. Ez lett az első olyan Metallica album, mely nem hozott radikális változást a korábbi anyagokhoz képest. A lemez megosztotta a rajongótábort, de a fogadtatása többnyire igen pozitív volt. A rajongók kitörő lelkesedéssel fogadták a 80-as éveket idéző, kemény thrash metal dalokat, egyesek viszont "erőltetett múltidézésként" tekintenek az anyagra. A megjelenést követően számos kritika érte a lemez hangzását és Rick Rubin producer munkáját: többnyire túlvezéreltnek tartják az albumot. A túl hangosra kevert felvételből eltűnt a dinamika, és jól hallhatóan torz a hangzás. Ennek oka az 1990-es években kezdődött "loudness war" nevű folyamat; a hangmérnökök egyre hangosabbra keverték a lemezeket, hogy nehogy alulmaradjanak a hangerőversenyben - ez történt a Metallica lemezével is. Emiatt a rajongók online petíciót kezdeményeztek, hogy keverjék újra az albumot.

A rajongókhoz hasonlóan a kritikusok is pozitívan fogadták az albumot, ennél jobban csak a Load teljesített a Metallica történetében a megjelenést követő napokban.
 

2009. március 29-én megjelent a Guitar Hero: Metallica című videójáték. Miközben folyt a turné, 2009. április 4.-én az együttes bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be. Az ünnepségen a korábbi basszusgitáros Jason Newsted is megjelent, így Robert Trujilloval egyetemben két basszusgitárossal álltak színpadra. A zenekar az Enter Sandman, és a Master of Puppets dalokat adta elő. Az egykori basszsugitáros Cliff Burton nevében az édesapja Ray Burton volt jelen. Az együttes Dave Mustaine-t is meghívta az eseményre, ő azonban a Megadeth európai turnéjára hivatkozva visszautasította az ajánlatot. A Metallica Joe Perry, Ron Wood, Flea, Jimmy Page és Jeff Beck társaságában előadta a Train Kept A Rollin című rock and roll örökzöldet.

2009. április 14.-én megjelent egy The Metallica Collection című boxszett, melyet az iTunes Store-on keresztül árusítottak. A kiadvány az összes albumukat tartalmazza, bónuszdalokkal kiegészítve. 2010. május 14.-én a Death Magnetic turnéjának keretében Budapest-en is felléptek, immár ötödik alkalommal pályafutásuk során. A koncertre hazánkban is hatalmas volt az érdeklődés, több mint 40.000 rajongó gyűlt össze a Puskás Ferenc Stadionban. 2009. júniusában Lars Ulrich egy olaszországi interjúban kijelentette, hogy még nincsenek konkrét tervek a következő albumra, de a producer továbbra is Rick Rubin lesz.

2009. november 23.-án az Universal Music Group kiadásában megjelent egy Français Pour Une Nuit című DVD, mely egy 2009-es Nîmes-i (Franciaország) koncertfelvételt örökít meg. A 19 dalt tartalmazó kiadványon interjúk is szerepelnek, a produceri teendőkat pedig Ulrich és Hetfield látta el. A DVD-t hivatalosan csak Franciaországban hozták forgalomba (ennek ellenére Magyarországon is kapható), de az együttes webshopjából is megrendelhető.

2009. november 30.-án egy újabb DVD jelent meg Orgullo, Pasión y Gloria: Tres Noches en la Ciudad de México címmel. A teljes verzió két DVD-t és két CD-t tartalmaz, a felvételek pedig a 2009. júniusában adott Mexikó-i koncertekről származnak. Ezt a kiadvány csak Dél-Amerikában hozták kereskedelmi forgalomba, de ez is megrendelhető az együttes webshopjából. A DVD-ken 35 dal koncertfelvétele látható.

2010. tavaszán bejelentették, hogy az 1980-as évek "nagy thrash négyese", azaz a Metallica, a Slayer, a Megadeth és az Anthrax közös koncerteket fog adni. A négy zenekar első fellépésére 2010. június 16.-án Varsóban került sor, majd június 22.-én Szófiában, június 26.-án Bukarestben, június 27.-én pedig Isztambulban koncerteztek. A koncertek fénypontja az Am I Evil? című Diamond Head-dal volt, amit a négy együttes zenészei közösen adtak elő a Metallica műsorának fináléjában. 28 év után először játszott egy színpadon Dave Mustaine és a Metallica. A koncerteket még a World Magnetic Tour keretében adták. A Szófiai Levszki-stadionban adott koncertről egy The Big 4 – Live from Sofia, Bulgaria című DVD kiadvány is napvilágot látott 2010. október 29.-én. A koncert napján 450 amerikai és összesen 350 európai, kanadai és latin-amerikai filmszínházban közvetítették a négy zenekar fellépést.

 

Lulu és a jövő (2011-től napjainkig)

 

2011. január 25-én egy amerikai Big Four fellépésről jelentek meg hírek, amely április 23-án a kaliforniai Indióban került megrendezésre. Ez volt az első eset, hogy a négy zenekar egy színpadon lépett fel az Amerikai Egyesült Államokban.

 

2011. július 8-án az Egyesült Királyságban is felléptek. Ez volt az első alkalom, hogy a négy zenekar együtt lép fel az országban. A koncert helyszíne a hertfordshirei Knebworth House volt. Másnap, július 9-én, Franciaországban tartottak Big Four koncertet. 2011. szeptember 25-én a Rio de Janeiróban megrendezésre kerülő Rock in Rio fesztiválon játszott 100 ezres tömeg előtt a Metallica.

 

A zenekar még 2011 februárjában bejelentette, hogy hamarosan stúdióba vonulnak felvételeket készíteni egy következő albumhoz. Június 15-én a zenekar közzétette honlapján, hogy Lou Reeddel közösen folytak a felvételek. Az áprilisban kezdődött munka során tíz számot rögzítettek. Az együttműködés eredménye az október 31-én megjelent Lulu című dupla album lett, amelyet mind a Metallica-rajongók, mind a kritikusok fanyalogva fogadtak, és mindössze 1 hétig szerepelt a Billboard 200 lemezeladási listán. 2011. október 16-án Robert Trujillo megerősítette a hírt, miszerint a csapat visszatért a stúdióba és új anyagok megírásába kezdett. Eszerint: „Az új Metallica-album írásának folyamata megkezdődött. Rick Rubinnal vagyunk a stúdióban, munkálkodunk pár dolgon, és a jövő év nagy részében a számok felvételén fogunk dolgozni.”

 

December elején a San Francisco-i Fillmore koncertteremben ünnepelte 30 éves fennállását a zenekar négy estén keresztül. Minden egyes koncerten különböző vendégekkel lépett színpadra az együttes, többek között korábbi Metallica-tagokkal, mint Jason Newsted és Ron McGovney basszusgitárosok, Lloyd Gran és Dave Mustaine gitárosok. Az együttes minden estén eljátszott egy-egy addig kiadatlan dalt a Death Magnetic album felvételeinek idejéből. A négy dal stúdióváltozatát december 13-án a Beyond Magnetic című EP-n adták ki digitális formában az iTunes-on keresztül majd fizikai formában is elérhetővé vált 2012. január 30-tól.

 

A Metallica első saját kiadású lemeze – mint ahogy az együttes a napokban is megerősítette – a ’Quebec Magnetic’ című koncert-DVD lesz.

 

A ’Quebec Magnetic’ a 2009-es Death Magnetic turné ideje alatt két egymást követő éjszakán lett felvéve, Kanadában. A megjelenést 2012 december 10-ére ígérték.

 

A vancouveri Roger Arénában tartott 2012. augusztus 24-ei és 25-ei Metallica koncerteket egy profi stáb veszi filmre, hogy kicsivel később 3D-s film készülhessen belőlük. A zenekar már az év elején leszerződtette a többszörösen díjazott Antal Nimródot a feladatra. A film, melynek producere Charlotte Huggins lesz („Journey To The Center of The Earth”, „Journey 2: The Mysterious Island”), valamikor 2013 nyarán fog megjelenni.


2012. októberében bejelentették, hogy hamarosan stúdióba vonulnak dolgozni a következő albumon, amely várhatóan 2014-ben fog megjelenni.

 

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
James Hetfield
ének
ritmusgitár
Kirk Hammett
szólógitár
vokál
Robert Trujillo
basszusgitár
vokál
Lars Ulrich
dob
Címkék: 
metallica