A Nuclear együttest 1989-ben három gyerekkori barát - Szántó Tamás ,Pintér Tamás és Rutmayer Zoltán alapította Jánossomorján. Később Gagát Istók László váltotta. Aztán 1990-ben feloszlottak.
20 év szünet után 2010-ben felvetődött, hogy egy buli erejéig ismét összeáll a csapat. Ez így is történt, de az egy buliból több alkalom lett.Több tagcserét követően 2012 csatlakozott a zenekarhoz Fehér Tamás énekes és az egykori Casketgardenből Őri Gábor.
Ekkor a zenekar neve mögé a V. G. rövidítés került,innentől új időszámítás kezdődött az együttes életében .2013 ismét egy tagcsere,megérkezett a szintén Casketgardenes Musitz Péter.2014 elején a Stay Young együttes fiatal dobosa Horváth Zoltán lett a banda dobosa.
A zenekar először népszerű együttesek feldolgozásait játszotta,de mára többnyire már a saját technikás dalaik szólalnak meg a koncerteken.Hamar a rajongók kedvence lett az "Emlékezetkiesés " és a "Kard ki! Kard!" című dalok amelyek vérbeli kőkemény thrash metál nóták.
A közeljövő tervei között szerepel egy hanghordozó elkészítése, valamint minél több koncerten kiszolgálni a lelkes rajongók táborát.
Bővebb információt a zenekarról a www.facebook.com/nuclearzenekar.hu vagy a www.nuclear.hu oldalon találtok.
Koncertszervezés: info@nuclear.hu és a nuclearvg1@gmail.com címen