Bejelentkezés

x
Search & Filters

Pennhurst

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2014

További képek

Biográfia: 

Kórlap

Alakulás…

A Pennhurst egy 2014. január elején alakult 5 tagból álló budapesti Nu-metal formáció. Az alakulás nem a megszokott módon történt, Scizo és Maniac egy elmegyógyintézetben ismerkedtek meg, miközben kezelésük folyt….

A hosszas beszélgetések alkalmával bebizonyosodott, hogy mindkettőjük számára a legfontosabb a zenekar alapítás! Sorsuk elválaszthatatlanul egybeforrt.  

Az intézetben sok érdekes egyéniséggel találkoztak, céljuk egy olyan formáció létrehozása volt, melynek kivétel nélkül minden tagját, az intézetben kezelés alatt álló betegek alkotják. Hosszas társkeresés után sikerült társakra lelniük és együtt megszökniük Addicteddel, Panickyvel és Paranoiddal.

A zenekar tagjai a rájuk legjellemzőbb viselkedésformák, tulajdonságok alapján keresztelték át magukat: Scizo, Maniac, Addicted, Paranoid, Panicky.

Illetve a csapat nevét is egy Amerikai elmegyógyintézet ihlette, a Pennhurst!

A banda koncerteken való megjelenése sem mondható átlagosnak, a tagok az intézetben viselt kényszerzubbonyt, különböző maszkokat, illetve gézből készült szemfedőt viselnek…

Azóta sok mindenen keresztülmentek.

Elért eredmények…

2015 -ben kiadták önálló gondozásban első 7 dalos kislemezüket, ami a "Losing Control" nevet viseli. A többségében angol nyelven íródott számok mellé, azért került egy agresszív magyar dal is, az Add Végre Önmagad!

2015 novemberében, Németországban 5 alkalommal kísérték el az Ektomorf legénységét Európai turnéjukon.

A turné állomásai: München (Backstage), Lindau (Vaudeville), Ludwigsburg(Rockfabrik), Frankfurt (11-er) és Nürnberg (Hirsch) voltak.

2016-ban az immár elkötelezett zenekarrá összeforrt együttes, megnyert egy Tankcsapda zenekar által meghírdetett felhívást, melynek eredményeként szerepelhetett a banda a 2016. november 22. -én megjelent "Dolgozzátok fel!" duplalemezes Tankcsapda albumon, a "Köpök rátok" című átiratukkal, melyre videoklip is készült! A klip sikeresen debütált, 2 hét alatt elérte a 20.000 –es nézettséget! Videók terén még 2 koncertklip színesíti a palettát, melyeket a zenekar 2016. őszén tárt a nyilvánosság elé.

És a Pennhurst története még csak most kezdődik...

A zenei stílusról…

A Pennhurst zenéjében sok féle stílus keveredik, mely a Magyar zenei palettán  jelenleg egy hiánypótló, üde színfolt! Megtalálható benne a Nu-metal agresszívitása mélyre hangolt, effektezett gitárokkal, scream betétekkel, tiszta, fülbemászó refrénekkel. Nagy hangsúly helyeződik a rap énekstílusra, valamint az elektronikus zene elemei, főként a dubstep díszítik a dalokat!






 

Videók

  • Pennhurst - Köpök Rátok (Tankcsapda Cover)

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Scizo
ének
Maniac
gitár
Addicted
gitár
Paranoid
basszusgitár
Panicky
dob
Címkék: 
Pennhurst