Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sexepil

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1982

További képek

Biográfia: 

A Sexepil egy magyar, alternatív zenét játszó együttes. A zenekart 1982-ben alapította Hegyi Zoltán, László Viktor, Kocsis Tamás és Vangel Tibor Sex-E-Pil néven. Az együttes nevének ötletét a Sex Pistols, illetve az annak feloszlása után Johnny Rotten (John Lydon) által alapított Public Image Ltd. (PiL) nevének összevonása adta. A Sexepil 1984-től kezdve folyamatosan koncertezett. Egy időben szinte a Ráday Klub házizenekarának számítottak. Gyakran zenéltek együtt a kor „élő legendáival”, a Balaton, az Európa Kiadó és a Sziámi zenészeivel.

Az zenekar tagjai 1986-ban rövid időre kidobták Hegyi Zoltánt, a Sexepil frontemberét. Egy-két koncert - Petőfi Csarnok, Zsámbéki Tanítóképző Főiskola, utóbbi a Kampec Doloresszel közösen Bihari Balázs szervezésében - erejéig Kocsis Tamás, az együttes gitárosa vette át az énekesi szerepet, akit Csala Miklós (korábban Ági és a fiúk, később Kőnigh Péter és a Ciklámen, Aranyláz, Hering, Hi-Fi Szteroid, legutóbb Hippikiller) szólógitáros segített ki: készítettek egy négyszámos demót, majd 1986 decemberében (tévedésüket belátva) visszavették Hegyit, Csala pedig távozott.

„Ti lesztek a következők” – mondta a zenekarnak Menyhárt Jenő az Európa Kiadó első lemezének megjelenése után. Nem is kellett sokáig várni, hogy jóslata beteljesedjen. Bálint Péter, a Ring Kiadó igazgatója 1987-ben lemezszerződést ajánlott a Sexepilnek. Az Egyesült Álmok című albumot alig 150 óra alatt vették fel 1988 januárjában az LGM stúdióban. Októberben megjelent a lemez, és rövid idő alatt tízezer darab fogyott el belőle. A debütáló lemezen hallható anyag a sok éves csiszolgatás eredményeképp kiforrott hangzást nyújtott, egyszerre finom és erőteljes zenével, intelligens, frappáns szövegekkel („viszonylag jó itt, csak a viszony kevés”, „a realitás határain bolyong az új idő”, „ne légy senkié, őrizd magad a jobb napokra”).

1988 novemberében az Almássy Téri Szabadidőközpontban adtak egy vendégzenészekkel (egyebek közt Menyhárt Jenő, Kistamás László, Lehoczky Károly) megspékelt telt házas lemezbemutató koncertet. 1989 elején zenei és politikai ellentétek miatt a zenekar ismét (ezúttal véglegesen) megvált Hegyi Zoltántól. Az énekesi posztra Hegyi Zoltán távozása után a holland Mick Ness került. 1989 márciusában, a HungaroCarrot fesztiválon léptek fel először az új énekessel a közönség nem kis megdöbbenésére. 1990-ben jelent meg a WeAST kiadónál a bi… című kazetta, amelyen nagyrészt a Szovjetunióban (a mai Észtország területén) és Ausztriában felvett koncertfelvételek hallhatóak. Egy felvételen (Oh, Darling) Hegyi Zoltán is megjelenik. Külön említést érdemel még az ETA című dal 8 perces élő változata, melyet egy mezőtúri koncerten rögzítettek körülbelül nyolc lelkes néző jelenlétében. A korlátozott példányszámban kiadott, példányonként dedikált kazettát közvetlenül a zenakartól lehetett megvásárolni postai megrendelés útján és a koncerteken. Az együttes eredetileg egy trilógiát tervezett: …bi, …sex, …epilepsy lett volna a három album címe, mely összeolvasva a roppant szellemes bisexepilepsy címet adta volna ki.1990 második felében látott napvilágot a Sexepil második nagylemeze, a Love Jealousy Hate. A felvételek Budapesten, Hollandiában és Észtországban készültek. 1991-ben a lemezt újra kiadta a német Metronome/PolyGram kiadó CD formájában. Hollandiában a Semaphore forgalmazta az album bakelit változatát.

1991-ben csatlakozott a zenekarhoz Varga Gábor (sampler és billentyűs hangszerek). Ugyanebben az évben György Péter, a Sexepil menedzsere megalapította a Human Telex kiadót, amely egyebek között a Kispál és a Borz, az Andersen és a The Perfect Name lemezeit is gondozta.1992-ben már a Human Telexnél jelent meg az együttes új anyaga, az Against Nature. A kiadvány dupla kazettaként, a korábbi Love Jealousy Hate-tel együtt került forgalomba. Az Eroding Europe című dal videoklipje Paul King műsorvezető személyes kedvenceként gyakran volt látható az MTV 120 Minutes című alternatív zenei műsorában.

Björk együttesének, a Sugarcubesnak 1992-es európai turnéján előzenekarként vettek részt. A Nap-Nap Fesztiválon is felléptek ebben az évben. A fesztiválhoz kiadott válogatáskazettán a Sexepil és Mick Ness is szerepel egy-egy felvétellel.

1993-ban a T3 Records (a Human Telex utódja) kiadta az Against Nature CD változatát, rajta két bónusz felvétellel, melyek egyike az Eroding Europe Varga Gábor által készített elektronikus alapú remixe volt. Az új lemez felvételét hosszas huzavona előzte meg, jó ideig még az is kérdéses volt, elkészül-e egyáltalán. Több nagy lemezcég is elutasította a zenekart, míg végül 1994-ben a Warner Music nemzetközi szerződést ajánlott nekik. Az együttes szerette volna megnyerni Butch Viget az új album producerének, ezért felvették a kapcsolatot az amerikai Brian Andersonnal, Butch egy közeli munkatársával. Az anyagot Magyarországon, a Főnix Stúdióban vették fel Anderson irányításával.

A lemezt 1995 márciusában Madisonben, a legendás Smart Studiosban keverték. A munkálatok befejezése után a zenekar fellépett a texasi South by Southwest fesztiválon. A Jerusalem című dalhoz Kovács Péter készített videoklipet, melynek az MTV Alternative Nation című műsorában volt a világpremierje. Májusban megjelent a Jerusalem című kislemez, majd augusztusban a Sugar for the Soul című új nagylemez is. A Faith No More 1995-ös budapesti koncertjén a Sexepil volt az előzenekar.

1996-ban az együttest három kategóriában jelölték az Arany Zsiráf díjra. Mindhárom kategóriában nyertek is: az év magyar videoklipje a Jerusalem lett, a Sugar for the Soul pedig „az év hazai albuma” és „az év hazai lemezborítója” díjakat nyerte el.

2005-ben a zenekar újra rendszeresen próbálni kezdett. 2006-ban felléptek a VOLT Fesztiválon és a Szigeten.
 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Mick Ness
ének
gitár
Kocsis Tamás
gitár
vokál
Deák Endre
gitár
László Viktor
basszusgitár
vokál
Vangel Tibor
dob