Bejelentkezés

x
Search & Filters

Zord

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2000

További képek

Biográfia: 

A 2000-ben Miskolcon megalakult öttagú Zord esetében furcsán hathat, hogy a magyar zenekari név ellenére angol nyelven íródnak a szövegeik, de ezzel részben az a céljuk, hogy a hazai trendek ellenében saját útjukat járják, részben pedig az, hogy bármilyen külföldi közönség számára is befogadhatóak legyenek. Eddigi külhoni fellépéseik ennek eredményességét bizonyítják. Stílusukat tekintve gitárcentrikus metalban utaznak, melybe próbálnak némi progresszivitást is belecsempészni. Dalaikra elsősorban a nyers erő és lendület, húzós gitárhangzás jellemző, melyet helyenként páratlan ritmusok és egy csipetnyi pszichedelia jellemez.

2002-ben a "The Ghost" című dalukkal felkerültek a 'Rock határock nélkül' c. split koncert CD-re, melynek anyaga a közös Remorse - Friday (SK) - Zord - Flashback turné szlovákiai és magyarországi koncertállomásain készült felvételeket tartalmazza. 2004-ben a rendszeres klubkoncerteket, valamint a nyári fesztivál-fellépéseket követően, promóciós célzattal elkészítették "Little Disasters" c. hatszámos demóanyagukat. 2005 márciusában a Katapult Fest válogatás CD-re rögzítették "Pariah" című, erre az anyagra írt, friss dalukat. Emellett természetesen további új dalok születtek, melyekkel összeállt a csapat bemutatkozó albumának anyaga. Összesen tizenegy dal került rögzítésre, majd 2006. március 20-án ismét stúdióba (Denevér stúdió - Szolnok) vonult a zenekar, és felvette a szolnoki "Szolnok Soldiers" amerikai futball csapat felkérésére írt The Glory Rush (Soldiers of Football) című "futball himnusz"-t, ami a zenekar honlapjáról letölthető. 2006 nyarán többek között felléptek a Hegyalja Fesztiválon, a Szigeten, az immár szintén hagyománnyá érett arlói Tóparty Rockparty-n, és így eredményes fesztiválszezont tudhattak maguk mögött. Az ősz és a tél klubkoncertek, illetve a lemezanyag keverési munkáinak jegyében telt.

2007 első felében lényegében csak „hazai pályán” koncerteztek, majd következtek a nyári fesztivál bulik, ám a fő hangsúly a "Disasters Grind" című első Zord CD borítójának végső simításaira helyezték a srácok, illetve megkezdődtek a ”The Ghost” című dal videóklipjének előkészületei. Szeptember végén kezdődött, Nyíregyházától Paksig terjedő tizenegy állomásos túra, melynek utolsó állomása a 2007. december 27-i miskolci záró buli volt. Az album 2007 novemberében jelent meg a Nail Records gondozásában. Az eddig napvilágot látott recenziók alapvetően kedvező fogadtatásban részesítették az anyagot, és a közönség részéről is pozitív visszajelzések érkeztek, érkeznek. Érdemes elolvasni az USA-beli Heathen Harvest elismerő kritikáját is (2008. április)! A lemezbemutató koncertre 2007. november 22-én, a Rockwell klubban (Miskolci Egyetem) került sor. Ezen az estén a felvidékről, Ipolyságról érkezett Drastic Means volt a vendégzenekar, akik remek hangulatot teremtettek, majd az ő fellépésüket követően került sor a „The Ghost” című Zord dal videóklipjének az „ősbemutatójára”. Többéves munka eredményeként született meg az album, amelyet méltóképpen ünnepeltek meg a srácok. Számos olyan muzsikus is színpadra állt, aki egykoron játszott a Zordban, és tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen ez a lemez.

A zenekar dalai, illetve a "Disasters Grind” album minden számának kb. egyperces részletei letölthetőek a www.zord.hu oldalról, illetve öt teljes dal mellett koncertvideók (Iced és Little Disasters – 2007. július 27-i JMB Fest koncert) hallhatók-láthatók a www.myspace.com/zordmetal web-site-on. Emellett az angol nyelvű szövegek, illetve ezek magyar fordításai is megtalálhatóak a zenekar honlapján. A „The Ghost” című dal videóklipje a hivatalos zenekari honlap mellett a www.youtube.com/zord és a www.myspace.com/zordmetal oldalakon is megtalálható.

2008 februárjában újra hazai klubportyára indult a Zord (Esztergom, Salgótarján, Szeged, Miskolc stb.), valamint megfordultak a Felvidéken (DrasticFest), majd a késő tavasztól megindult fesztiválszezon nyitányaként Erdélyben, a Sepsiszentgyörgy melletti Setétpatakon, a Drak River Rock Fest-en léptek fel május 23-án. ezt követően a JMB Rock Feszt nulladik napján (Nagyszínpad), a miskolctapolcai Rotor Táborban, a szabadszállási Sz.A.R. Fesztiválon játszott a csapat. A nyár második felében többek között felléptek a Saigon Nemzetközi Rocktáborban, a salgótarjáni ÉTER Fesztiválon és Budapesten a Művészbázis nevű klubban. A 2008-as fesztiválszezont az arlói Tóparti Rockparty-n zárta a Zord... November 4-én megjelent a kaliforniai 272 Records gondozásában a „Kill City Twelve” című válogatás album, amelyen a Zord a „The Ghost” című dalával képviseli a magyar színeket. A lemez többek között kapható a www.amazon.com portálon… 2008. december 26-án rögzítették "Christmas Metal Eve" koncert E.P.-jüket, mely anyagon az ünnepi hangulatú úzda legjobb pillanatai hallhatóak.

2010. május 14-e és 22-e között sikeres háromállomásos erdélyi "miniturnét" bonyolított le a zenekar. A nyári fesztiválszezonban a hazai koncertek mellett, többek között fellépett a csapat a Délvidéken, a Zentai Nyári Ifjúsági Játékokon. Tavaly júliusban került sor Miskolctapolcán az első Zord Táborra, illetve bekerült a csapat a budapesti SzeptEmber Feszt 2011 fellépői közé, ahol is az Akela és a Tűzmadár zenekarokkal koncertezett egy színpadon. Jelenleg a második Zord lemez dalainak az írására koncentrál a csapat. Gőzerővel próbál a zenekar, és a tervek szerint hamarosan feldemózzák a friss anyagot, majd stúdióba vonulnak, hogy rögzítsenek tizenegy-tizenkét vadonatúj számot.

2012-ben a banda a hazai klub bulik mellett tavasszal részt vett egy erdélyi miniturnén, ahol az Európa-turnéját bonyolító brazil ItSelf zenekarral közösen léptek fel, illetve 2013-ban több budapesti és vidéki klubfellépés mellett júliusban, Miskolc mellett megrendezésre került a harmadik Zord Tábor, és a nyári fesztiválkoncertek során ismét sikerrel koncertezett a Felvidéken a banda.
 

A Zord zenekar második, „Thorns & Wounds” című stúdióalbuma 2013. december 2-án jelent meg.

Videók

  • Zord - The Ghost

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Soltész-Nagy Krisztián
ének
Kis Róbert
gitár
vokál
Perényi Dénes
gitár
vokál
Rabcsák Péter
basszusgitár
Csibi Attila
dob