Bejelentkezés

x
Search & Filters

Adam Clayton (U2)

Születés / Halálozási dátum: 
1960. március 13. vasárnap
Születési hely: 
Chinnor - Anglia
Zenekar: 

Egyéb képek: 

Biográfia: 

Adam Charles Clayton (Chinnor, Egyesült Királyság, 1960. március 13. –) az ír U2 együttes basszusgitárosa. 1965 óta, mióta a családja Malahide-ba költözött, Dublin megyében lakik. Basszusgitár játéka nagyon jellegzetes, amit például a New Year's Day és a With or Without you című dalokban is megcsodálhatunk. Számos szóló projektben is dolgozott, mint például a Mission: Impossible film betétdalán, amit Larry Mullen Jr.-ral, a U2 dobosával közösen szereztek.

Pályafutása

Adam, Brian és Jo Clayton legidősebb gyermeke 1960. március 13-án született az angol Oxford megyében található Chinnorban. 5 éves korában családja elköltözött Oxfordból, a Dublinhoz közel található Malahide-ba, ahol Adam öccse, Sebastian is született. Itt a Clayton család összebarátkozott az Evans családdal és az ő fiukkal, Dave-el, akit legtöbben csak The Edge-nek ismernek.

Először a Dalkey-ban található Castle Park iskolába járt, majd később a dublini Mount Temple-be. Itt megismerkedett a későbbi bandatagokkal, így Paul David Hewson-nal, közismert nevén Bono-val, és Larry Mullen Jr. -ral, s újra felvette a kapcsolatot Dave Evans-el (The Edge).

Clayton iskolájában egy hirdetést adott fel, ami egy együttes megalapításáról szólt. Hosszas munkálatok során 5-en maradtak egy megalapításra váró együttes tagjaiként, (Bono, The Edge, Larry, Dick Evans, Adam) s létrehozták a Feedback nevű bandát. Később ezt a nevet The Hype-ra változtatták, majd Evans kilépése után kialakult a ma is világszerte ismert név, a U2. A banda első menedzsere maga Adam Clayton volt, mielőtt egy tapasztaltabb menedzsert (Paul McGuinness) alkalmaztak volna.

1981-ben, az October című album megjelenése idején egy szakadás jött létre Clayton, McGuinness, és a három másik tag között. Bono, The Edge és Larry sosem titkolták, hogy mélyen keresztények. A három zenész egy Shalom nevű vallásos közösséghez csatlakozott, s rájöttek, hogy nem igazán egyeztethető össze zenei stílusuk, és a vallásuk. Még az együttes feloszlása is szóba került, de végül arra jutottak, hogy tudnak olyan dalokat is írni, amelyek meggyőződésükkel is összhangban vannak. A Claytonnal történő szakadás Bono Neé Stewart-al történő esküvőjén jött helyre, amikor is Adam volt a vőlegény tanúja.

1993-ban Adam eljegyezte Naomi Campbellt, de amint ezt bejelentették, már szinte vége is lett. A szakítás miatt Clayton gyakran fordult az alkoholhoz, aminek csúcspontja az volt, amikor Sydney-ben, másnapossága miatt nem tudott részt venni egy koncerten. A banda nem nézte jó szemmel Clayton gyakori ittasságát, de kiálltak mellette, és Adam végül leszokott az alkoholról.

1994-ben, New York-ban basszusgitár órákra kezdett járni, hogy így tökéletesítse játékát. 1995-ben a The Passangers lemezén ő énekli a Your Blue Room című dalt. 1996-ban Larry-vel együtt megírták a Mission: Impossible című film zenéjének betétdalát.

Gitárjátékának elismeréseként 2000-ben átvehette a Gibson Guitar Awards díjátadóján a Bassist of the Year díjat.

2006-ban eljegyezte Susan "Suzie" Smith-t, de az a kapcsolat sem tartott túl sokáig, hiszen 2007 februárjában szakított a pár.

Adam Clayton jelenleg a Dublinban található Rathfarnham-ban él.

Tovább a U2 oldalára.

 

Forrás: wikipédia