Bejelentkezés

x
Search & Filters

Feltörekvő zenekarok a Mustárházban

Folytatódik az amatőr zenekarokat felkaroló koncertsorozat a nyíregyházi Mustárház falai között.

Röviden, az egésznek az a célja, hogy a helyi és környékbeli fiatal zenészek, rockerek, lehetőséget kapjanak arra, hogy megmutassák, hogy nekik mi is az elképzelésük erről a kibaszott rock and roll-ról. Az újabb áldozat az Én és a Többiek névre hallgató együttes volt, akik március 28-án léptek fel.

A kezdés 20 órára volt kitűzve, amit többé-kevésbé sikerült is betartani. A stílusos késés persze itt is megvolt, de én személy szerint örültem neki, mert különben lemaradtam volna az elejéről.

Az első benyomásom felettébb pozitív volt, ugyanis mikor az ajtóhoz értünk, már elég sok ember lézengett a teremben, illetve az udvaron. Volt fiataltól az öregig mindenki.

Egyenesen a koncertterembe mentem, ahol már a hangbeállást tartotta a zenekar. Kisebb nagyobb problémák adódtak a hangosítással, koncert közben is, de ez szerencsére nem vett el sokat az este fényéből.

Hamar a húrok közé csaptak. Az rögtön bizonyossá vált, hogy ők egy lágyabb ágát képviselik a rockzenének. Számaik között szerepeltek például a Smash Mouth I’m a Believer című dala, csak egy kicsit metálosabb hangzásban, mint az eredeti (ami szerintem egészen feldobta) és az Edda Egy irányú út című száma is.

Meglepően jól játszottak a srácok. A saját stílusukban egész jól „csinálják amit csinálnak.”

Sajnos a hangulat az most nem vágott a tetőfokára úgy, mint az első alkalommal. A közönség majd fele a koncert vége előtt elszivárgott, és bár minden adott volt egy jó bulihoz (jó zene, társaság, stb…) valahogy az istennek se akart beállni az a bizonyos koncert hangulat, amit elvárnánk egy szórakozóhelyen.

Ettől eltekintve, szerintem mindenkinek megérte aki elment, hogy megismerhette ezt a bandát, hiszen ők egy jó példája annak, hogy miből lesz a cserebogár!