Bejelentkezés

x
Search & Filters

27 éve lépett újra színpadra a Def Leppard dobosa súlyos balesete után



Az egyetlen dolog, ami félelmetes Rick Allen autóbalesete utáni fizikai felépülésében, hogy sajnos egyik karját elvesztette. Azonban a Def Leppard dobosa legyőzte ezt a mérhetetlen lelki kínt és 1986. augusztus 16-án visszatért a színpadra.

Allen sohasem sajnáltatta magát, sőt manapság hasonló sorsú embereknek, háborús veteránoknak segít feldolgozni ezt a lelki traumát.

Az egész 1984 szilveszterén történt. Allen gyorsan hajtott, egy Sheffield-hez közeli országúton.  A közeledő kanyarban kicsúszott Corvette-jével és egy kőfalnak ütközött. Az autó többször megpördült, és maga Allen ki is esett a vezetői székből. Az autóban Allen mellett utazott barátnője is, mind a ketten be voltak kötve, de az utólagos információk szerint a kocsiban nem volt megfelelően rögzítve a biztonsági öv.

„Kirepültem a kocsiból, és egy mezőn tértem magamhoz. Akkor eszméltem, hogy a karom a kocsiban maradt. Nem emlékszem sokra az utána történtekből, mert nagyon sokkos állapotban voltam.” Szerencsére egy bába talált rájuk először, aki a közelben élt, így a vérveszteség elkerüléséért jégbe csomagolta a dobos karját.

Az orvosok újra helyre tették a bal karját azonban, üszkösödés miatt le kellett amputálni. Allen azt mondta: „ A tudat, hogy nem tudok többé dobolni jobban fájt, mint maga a folyamat. Az agyamnak és természetesen a testemnek is bele kellett törődni szép lassan. 2-3 hétig el sem hittem a dolgot.

A testvére hozott neki egy hifit a kórterembe, gondolván hogy a zene majd megnyugtatja a dobost, azonban ez balul sült el, mert arra emlékeztette, hogy valaha képes volt dobolni. Allen 15 évesen csatlakozott a Def Leppard-hoz és 6 évvel később szembesült vele hogy egy karja eltűnt, a másik pedig elég komolyan eltört. Az önálló kishitűség azonban nem tartott sokáig.

„Annak érdekében, hogy ne forduljak le az ágyról, körberakták az egészet szivaccsal, amit a lábammal bárhova el tudtam helyezni. ” Ekkor eszméltem, hogy elég sok dalt el tudnék még játszani, hiszen a lábaim épek, és a másik kezem is meg fog gyógyulni. Azt hiszem az segített a lelki gyógyulásban, hogy ezek után nem gondolkoztam sokat azon mi is történt velem. A másik nagyon fontos dolog a zenésztársaim bátorítása volt. bármi probléma lépett fel azt mondták „Gyerünk Töki meg tudod csinálni!!”

Húsz hónappal később Rick Allen újra színpadra lépett, először balesete óta. Nem volt könnyű újra felvennie a rutint. Az előadás a Monsters of Rock’ fesztiválon Donington-ban volt. A tömeg őrjöngő lelkesedéssel fogadta, és valószínűleg ez is nagyban segített a dobosnak, hogy ma is el tudja fogadni a történteket.

 

Íme az 1986-os Donongton-i visszatérő koncert hanganyaga:

 

 

 

Def Leppard - Pour Some Sugar On Me

 


 
Címkék: 
Def Leppard
Rick Allen