Bejelentkezés

x
Search & Filters

Anette Olzon (Nightwish) az egészségügyi állapotáról



A Nightwish énekesnője, Anette Olzon, aki nemrég kórházba került, most a következő üzenetet hozta nyilvánosságra:

„Borzasztóan Sajnálom, hogy nem léphettem színpadra tegnap Denverben. Az azt megelőző este szörnyen éreztem magam, úgyhogy hajnalban bementem az ügyeletre, ahol öt óráig rostokoltam; végül elengedtek némi fájdalomcsillapítóval, mondván, hogy szerintük vesekő. Este hétre még rosszabb lett az állapotom – ekkor már lázam volt, és hánytam is. Beszéltem a kórházzal telefonon, akik azt javasolták, hogy mondjam le a koncertet és haladéktalanul menjek vissza a sürgősségire. Ott töltöttem az éjszakát. Teljesen dehidratálódtam, ezért infúziósan adtak 2 liter folyadékot, aztán vért vettek, megröntgenezték a veséimet, aztán csináltak egy CT-t. A vizsgálatok nem mutatták ki, hogy mitől lettem ilyen rosszul, de a gyomorfájásnak valószínűleg köze van ahhoz, hogy influenzás vagyok és sokat stresszelek. Valami másra azonban sikerült a dokiknak rábukkanniuk, méghozzá egy nagy cisztára a májamban, amit sürgősen ki kell vizsgáltatnom az otthoni kórházamban. Így aztán kicsit örülök, hogy orvoshoz kellett mennem, hiszen egyébként fogalmam se lenne a cisztáról… Ma már jobban vagyok, még van lázam, köhögök, és a torkom is fáj, de reményeim szerint ma már fel fogok tudni lépni, akkor is, ha le kell rövidítenünk a szetlistát. Köszi mindenki, hogy időt szántatok rám és elolvastátok az üzenetet! Legyen szép napotok!”