Bejelentkezés

x
Search & Filters

Boom Boom Karácsonyi Koncert a Barba Negra Music Clubban



A zenekar alkalmi formációnak indult. 1998 karácsonya előtt felszabadult egy nap az Old Man's Pubban. Szappanos György akkoriban több csapattal is fellépett a helyen, és kitalálta, hogy jam-et csinál erre az estére. Meghívta aktuális barátait, hogy muzsikáljanak egy jót. Olyan remekül érezték magukat, hogy kedvük támadt folytatni. Nem valamiféle tervezés hozta létre a zenekart, egyszerűen csak megszületett. A név kiötlésén sem gyötrődtek sokat. Feltették maguknak a kérdést, hogyan nevezzék a bandát. Valaki azt mondta: bumm. Egy másik rávágta: bumm-bumm. Ebből lett a Boom Boom.

Nagyon gyorsan kiderült, hogy a kedvenc dalait (Jimi Hendrixet, Stevie Wondert, Beatlest és még sok más külföldi nótát) játszó társulat valami olyasmit tud, amit mások nem. Olyan minőség jött létre, amilyennel ritkán találkozhatnak a koncertre járók.

A zenekar intenzitását és erejét az garantálja, hogy tagjai a hazai szakma legelismertebb zenészei közé tartoznak, akik együtt elképesztő energiát szabadítanak fel a színpadon. Jamie Winchester dalszerzői, produceri, énekes szólókarrierje mellett számos zenekarban megfordul, Mohai Tamás az egyik leguniverzálisabb és legeredetibb gitáros, Szappanos Györgyöt az egyik legtechnikásabb magyar basszusgitárosként tartják számon, a már nemzetközileg is elismert Borlai Gergő elképesztő tudását már sok hazai zenekarban megmutatta, Tátrai Tibor pedig több mint 30 éve Magyarország legismertebb gitárosa.

A Boom Boom zenei stílusa egyedi zenei stílusa saját számaik mellett olyan neves előadók számainak feldolgozásában is megmutatkozik, mint például Jimi Hendrix, Lennon-McCartney, Stevie Wonder vagy éppen Robben Ford, amelyeket egy sajátos blues-rock-jazz fúziós formában értelmeznek.

A koncert után rockbuli hajnalig Dj. Gondával!

2012. december 23. Barba Negra Music Club

Kapunyitás: 20.00, koncertkezdés: 21.00

Belépőjegy elővételben: 2.100 Ft, a helyszínen: 2.500 Ft

 

 

 

 

Címkék: 
Boom Boom