Bejelentkezés

x
Search & Filters

Cherokee a Rocktogonban, vendég: RockCorn & Satisfiction



Decemberben játszott utoljára a Cherokee Budapesten, így épp itt van az ideje egy újabb fővárosi bulinak. A zenekar első lemeze, az Egy lapra téve tavaly májusban jelent meg a Nail Records gondozásában. A csapat nemrégiben dobost cserélt, így ezen a buli már Nagy Ákos ül majd a dobok mögé. Mivel a második lemez munkálatait éppen a dobos csere hátráltatta, így most már komoly esély van arra is, hogy akár még az idén a kezünkben tarthassuk a zenekar második lemezét. A Cherokee előtt két fiatal, feltörekvő csapat mutatkozik be, és külön érdekesség, hogy mindkét zenekar frontasszonnyal bír. A budapesti RockCorn 2011 májusában alakult és a feldolgozások mellett saját nótákat is játszanak. A Satisfiction szintén két éve alakult és ők tavaly elkészítettek egy bemutatkozó kislemezt is. A három számból álló demo a Burn The Night címet kapta és meghallgatható a zenekar Soundcloud profilján. A Satisfiction már túl van egy komoly megmérettetésen, hiszen idén márciusban, a Hard Rock Rising tehetségkutató keretében lehetőségük volt a budapesti Hard Rock Café színpadán zenélni. A buli jónak ígérkezik, a hard rock zene szerelmeseinek kihagyhatatlan.

2013.04.26.
Rocktogon, Budapest
Cherokee koncert
Vendégek: RockCorn & Satisfiction
Kezdés: 20 óra
Belépő: 1000HUF

https://www.facebook.com/Cherokee.zenekar
https://www.facebook.com/satisfictionrock
https://www.facebook.com/band.rockcorn

 


 

Címkék: 
cherokee
RockCorn
Satisfiction