Bejelentkezés

x
Search & Filters

Dillinger Escape Plan – Jeff Tuttle gitáros kilép



Jeff Tuttle, a math metál mestereinek, a ”Dillinger Escape Plan”-nek a ritmusgitárosa kilépett a zenekarból, derül ki több forrásból is. A zenekar és Tuttle Facebook-on megjelent bejegyzéseiben, illetve az együttes frontemberének, Greg Puciato személyes blogján is ez olvasható. Tuttle közel hat évig volt tagja a DEP-nek, és azért lép ki az együttesből, hogy tanulhasson.

Úgy tűnik, hogy barátságosan váltak meg egymástól. Tuttle a saját céljait szeretné megvalósítani, Puciato szavaival élve „követnie kell a belső iránytűjét”. A bejelentésében Tuttle azt is megírta, hogy a filmszakmát szeretné kitanulni.

Puciato arra is rámutatott, hogy nem mindig könnyű a Dillinger tagjának lenni, és nem csak azért az agydaráló, komplikált és komplex zenéért, amilyet a New Jersey-i bandák játszanak. Megköszönte egykori társának, aki egyúttal a barátja is lett.