Bejelentkezés

x
Search & Filters

Dream Theater - A Rockbook Rockmagazin lett a hivatalos magyar oldal



Óriási megtiszteltetés érte szerkesztőségünket, a Rockbook Rockmagazint. A mai nappal immár hivatalosan is mi működtetjük a legendás New York-i progresszív metál géniuszok, a Dream Theater zenekar magyar honlapját. A zenekarral kapcsolatos legfrissebb híreket az alábbi linkre kattintva érhetitek el: www.dreamtheater.hu

A Dream Theater honlapján is megtalálhatóak vagyunk itt: http://www.dreamtheater.net/, a NEWS menüpont legördülő menüjében 6. országként. A zenekar kérésére kizárólag a hírek menüpont van magyarul, a többi egy átmutató link az anyaoldalra.

 

 

 

A Dream Theaterről:

 

A Dream Theater egy amerikai progresszív metal együttes, amelyet 1985-ben alapított Majesty néven John Myung basszusgitáros, John Petrucci gitáros és Mike Portnoy dobos, a bostoni Berklee College of Music három hallgatója. Az első stabil felállás 1987-re alakult ki Charlie Dominici énekes csatlakozásával, akit 1991-ben James LaBrie váltott fel. 1994-ben a billentyűs hangszereken játszó Kevin Moore hagyta el az együttest, helyére Derek Sherinian került. 1998-ban azonban ő is kilépett, helyére pedig Jordan Rudess érkezett, ezzel kialakult egy stabil, 12 éven át tartó felállás. 2010 őszén a rajongók megdöbbenésére az egyik alapító, a dobos-dalszerző Mike Portnoy jelentette be távozását, akinek utódját fél évvel később jelentették be, Mike Mangini (ex-Annihilator, Extreme és Steve Vai dobos) személyében.

A korábbi és a jelenlegi tagok mindannyian magasan jegyzett zenészek, akik számtalan díjat nyertek különböző zenei szaklapok szavazásain, és számos elismert zenésszel játszottak együtt különböző formációkban.

Korai évek (1985–1988)

Az együttes kezdeti felállásából John Petrucci és John Myung, valamint Kevin Moore már a King’s Park középiskolából ismerték egymást. Több együttesben is játszottak, dzsemmelgettek, az ő nevükhöz fűződött többek között egy Centurion nevű formáció is. Az érettségit követően azonban elváltak útjaik, Myung és Petrucci beiratkozott a neves bostoni Berklee School of Music zeneiskolába. Itt találkoztak Mike Portnoy dobossal, és hárman 1985-ben megalapították a későbbi Dream Theatert. Portnoy nemcsak abban hasonlított John Myunghoz és Petruccihoz, hogy szintén Long Island-i volt, hanem ő is a progresszív hangvételű zenéket kedvelte a legjobban. Petrucci volt osztálytársa, Kevin Moore (billentyűs hangszerek) és az énekes Chris Collins csatlakozásával elkezdtek próbálni a Berklee College of Music falain belül. Collinsra azután esett a választásuk, miután hallották a Queen of the Reich című Queensrÿche dalt az előadásában. Kevin Moore az együttes sűrű próbái miatt elhagyta a State University of New York at Fredonia zeneiskolát, Portnoy, Petrucci és Myung pedig a Berklee-t. Kezdetben Rush- és Iron Maiden-dalokat játszottak, stílusukra pedig többek között olyan előadók gyakoroltak mély hatást, mint a Yes, a Queensrÿche, Steve Morse, Jaco Pastorius, vagy Yngwie J. Malmsteen. A zenekarnak a Majesty nevet választották. A név Mike Portnoytól származott, aki a Bastille Days című Rush-dal gitárszólóját a fenséges (majestic) szóval jellemezte, miközben sorban álltak, hogy bejussanak a Rush koncertjére. A többieknek annyira megtetszett a kifejezés, hogy felhasználták együttesük neveként.

1986-ban rendszeresen koncerteztek, elsősorban New York City környékén. Ez idő alatt elkészítették első demójukat, amely 1986. június 1-jén jelent meg The Majesty Demos címmel. A demót az akkor készült bootlegekkel (Dream Theater : While Performing as Majesty) egyetemben a rajongók a mai napig másolják, terjesztik, így ezeket ma is könnyedén be lehet szerezni. A siker ellenére azonban az extrém magas hangokra képes Collins 1986 novemberében kilépett a zenekarból. Új énekest egy évig nem találtak, így instrumentális koncerteket adtak. Ekkor született meg számos későbbi dal hangszeres verziója. 1987 novemberében Charlie Dominici személyében találták meg az új énekest, aki sokkal idősebb, ezáltal tapasztaltabb is volt a többieknél. Röviddel Dominici csatlakozása után kiderült, hogy létezik még egy Majesty nevű Las Vegas-i formáció, ezért névváltoztatásra kényszerültek, majd Portnoy apjának javaslatára felvették a Dream Theater nevet.

When Dream and Day Unite (1988–1990)

Az immáron Dream Theater névvel koncertező formáció teljesítményére felfigyelt az MCA-hoz tartozó Mechanic Records, és szerződést ajánlott. A debütáló album When Dream and Day Unite címmel jelent meg 1989. március 6-án. A lemez az Amerikai Egyesült Államokban nem keltett feltűnést, és a kritikai visszhangok is nagyrészt negatívak voltak. A holland Aardschock magazin szintén negatívan vélekedett az anyagról: „Sajnos a zenekar nem talál majd széles körben sok rajongóra, mivel kevesen szeretik az efféle zenei kaméleonokat”. Európa többi részén és Japánban viszont lelkesen fogadták az albumot. A ma már klasszikusnak számító albummal lefektették a progresszív metal és saját stílusuk alapjait.

A When Dream and Day Unite a mai napig megosztja a rajongókat. Van, aki tökéletes produkciónak tartja, míg egyesek Dominici hangja miatt nem tudják beilleszteni a későbbi albumok sorába. Az album kereskedelmileg nem lett sikeres. Ennek oka az volt, hogy a Mechanic Records meglehetősen szerény költségvetéssel bírt, így a megfelelő promóció és a turné is elmaradt. Az album promóciós turnéja csak öt koncertet foglalt magában, és a negyedik koncert után Charlie Dominicit kirúgták, zenei nézetkülönbségekre és a magas korkülönbségre hivatkozva. A When Dream and Day Unite ugyan nem aratott sikert, de Európában széles körben elterjedt elsősorban a progresszív zenéket hallgatók körében.

 



Images and Words (1990–1993)

Dominici kirúgása után nekiláttak új énekest keresni, valamint megváltak a pénzügyi gondokkal küszködő Mechanic Recordstól. A zenekar több mint 200 énekes jelöltet hallgatott meg, de a jelöltek közül egyedül John Arch teljesítményével voltak elégedettek, a Fates Warning egykori énekese viszont hosszas rágódás után visszautasította az ajánlatot. Ezt követően hónapokig énekes nélkül léptek fel.

1991 januárjában Kevin James LaBrie, a kanadai Winter Rose glam metal együttes énekese egy kazettát küldött a zenekarnak. Portnoynak megtetszett a hang, ezért New Yorkban felénekeltette vele a Learning to Live, a To Live Forever és a Take the Time dalokat. Kevin LaBrie személyében megtalálták az elvárásaiknak megfelelő személyt, így ő lett az együttes új énekese. Az új énekessel elkezdtek koncertezni (először 1992. június 8-án) majd hét albumra szóló szerződést írtak alá az Atlantichoz tartozó Atco Recordsszal (ma már East West). Második albumuk munkálatait 1991. október 14-én kezdték meg David Prater producer közreműködésével.

A teljes nagylemez Images and Words címmel 1992. július 7-én jelent meg, és a Billboard 200 listáján a 61. helyre került. Az albumon elhagyták az első lemezt jellemző borongós-misztikus atmoszférát, és modern életérzésekkel helyettesítették a próféciákon, középkori vagy sci-fi sztorikon alapuló szövegvilágot. Az album zeneileg is változásokat hozott magával, a korábbi heavy metalos felhangok helyét súlyosabb, modernebb metal vette át, keveredve a progresszív rock jellegzetességeivel. A lemezzel új iskolát teremtettek, amely új fejezetet nyitott a progresszív rock és a metal történetében. Az album kiváló kritikákban részesült, minden idők 100 legjobb progresszív metal albumának listáján a második lett.

A lemez kiadása után hosszú világ körüli turnéra indultak, amely során több alkalommal is felléphettek a Fear of the Dark albumával turnézó Iron Maiden előtt. A Pull Me Under és az Another Day dalok médiasikerének és a sok koncertezésnek köszönhetően az Images and Words meghozta az áttörést a zenekar számára. A mai napig ez a legkelendőbb albumuk, amely az Amerikai Egyesült Államokban aranylemez, Japánban pedig platinalemez minősítést szerzett. Az 1993. április 23-án, a londoni Marquee Clubban adott koncertjüket a Live at the Marquee koncert EP örökítette meg, amely szeptember 3-án került a boltok polcaira.

 



Awake, A Change of Seasons (1994–1996)

Az Images and Words album 194 előadásból álló turnéja után 1994 májusában nekiláttak a harmadik album munkálatainak. Az anyag munkálatai júliusban fejeződtek be, és 1994. október 4-én Awake címmel jelent meg. Az előzőnél komorabb hangulatú, súlyosabb hangzású album született, amely a kritikusok és a rajongók tetszését is elnyerte, mára pedig az együttes egyik klasszikusaként tartják számon. Sok internetes áruház kritikája szerint ez „a progresszív metal album”. A lemez kereskedelmileg is sikeres lett, a Billboard 200 listáján a 32. helyet érte el. Kevin Moore még a lemez keverése előtt úgy döntött, hogy nem folytatja tovább. Döntésének hátterében a progresszív metal iránti érdektelensége állt, de turnézni sem kívánt többet. A zenei nézeteltéréseit jól tükrözi az általa írt Space-Dye Vest, amely elkanyarodás a progresszív zenétől.

Átmeneti megoldásként Derek Sherinian lett az együttes billentyűse, aki korábban Alice Cooper és a Kiss turnéin játszott. Az Awake lemezt népszerűsítő Waking Up the World Tour turnén már Sherinian lépett fel velük, de a zenekar továbbra is kereste az állandó billentyűst. A meghallgatásokon részt vett Jens Johansson, aki Yngwie J. Malmsteen és a Stratovarius billentyűseként lett ismert. A zenekar viszont Jordan Rudesst szerette volna megnyerni magának, aki a Keyboard Magazine szavazásán „a legjobb új tehetség” kategóriában első lett. Rudess 1994. szeptember 9-én fellépett az együttessel a kaliforniai Burbankben, azonban családi okokból inkább a Dixie Dregs turnéját választotta. Ezt követően úgy döntöttek, hogy hivatalosan is a Berklee College of Musicon végzett Derek Sheriniant választják Kevin Moore utódjaként. A Waking Up the World Tour mindenhol telt házas sikerrel zajlott, az előzenekar a Fates Warning volt. Az együttest több magazin az év legjobb zenekarának választotta. Ezenkívül John Petruccit választották meg az év gitárosának, egy másik magazin által pedig minden idők harmadik legjobb gitárosa lett (Jimi Hendrix és Eddie Van Halen mögött).

1995 májusában, félbeszakítva a turnét, ismét a BearTracks stúdióba vonultak, hogy felvegyék a rajongók által már évek óta követelt A Change of Seasons darabot. Ezt a dalt 1989 óta többször is előadták a koncerteken, de hosszúsága miatt (23:06) hanganyagon még nem jelent meg. Az A Change of Seasons névre keresztelt EP 1995. szeptember 19-én jelent meg, David Prater és a zenekar produceri munkájával. Az anyagra a címadó eposz mellett bónusz feldolgozások kerültek fel, amit a hivatalos rajongói klub tagjainak tartott rendezvényen rögzítettek 1995. január 31-én, a londoni Ronnie Scott jazzklubban. A feldolgozásokat Elton John-, Led Zeppelin-, Journey-, Deep Purple-, Queen-, Pink Floyd-, Dixie Dregs-, Genesis- és Kansas-dalok tették ki. Az A Change of Seasonst sokan az együttes és a progresszív metal egyik legjobb szerzeményének tartják.

 



Falling Into Infinity, projektezés (1997–1999)

A következő album előtt a zenekar váratlan falakba ütközött a kiadó részéről: az EastWest megpróbálta a csapatot zeneileg egy fogyaszthatóbb, eladhatóbb irányba terelni, rövidebb és kevésbé komplex dalok segítségével, többek közt Desmond Child rockproducer bevonásával. Eredetileg több mint 140 percnyi anyag állt össze, a kiadó azonban elvetette egy dupla CD-s kiadás ötletét, csakúgy mint LaBrie, aki szintén úgy érezte, hogy csak egy korongot kellene kiadniuk. A fel nem használt dalok később a The Falling into Infinity Demos kiadványon jelentek meg. Az album Falling into Infinity címmel jelent meg 1997. szeptember 23-án. A lemez a korábbiaknál populárisabb, könnyebben befogadható alkotás lett, de továbbra is megtartva a rájuk jellemző progresszivitást. A You Not Me című pop rock dal az Amerikai Egyesült Államokban igen sikeres lett, a rajongókat viszont elidegenítette. Sok rajongó úgy vélte, hogy az olyan dalok, mint a You Not Me vagy a Hollow Years egy új, mainstream hangzású Dream Theatert mutat. Az album mind kritikailag, mind kereskedelmileg megbukott. Megítélése az évek múlásával azonban fokozatosan nagyobb megbecsülésnek örvendett a fanatikus rajongók körében.

A lemezt újabb hosszú turné követte (Touring Into Infinity), melynek során a zenekar először látogatott el Magyarországra. A monumentális turné 1998. szeptember 26-áig tartott, és egy 19 állomásos amerikai fellépéssorozat keretében a Deep Purple és az Emerson, Lake & Palmer előtt léphettek színpadra. Az együttes az album fogadtatását csalódásként élte meg, és elhatározták, hogy többé nem engednek semmilyen külső kiadói nyomásnak. A csapat frusztráltságát jól jelzi, hogy Portnoy ekkor már az együttes feloszlatásán gondolkodott, bár ezt csak évekkel később ismerte be.

A turné után Petrucci és Portnoy a Magna Carta Records felkérésének eleget téve a King Crimsonból jól ismert Tony Levinhez és a Dregsszel azóta már nem turnézó Jordan Rudesshez csatlakozva megalapította a Liquid Tension Experiment nevű instrumentális progresszív formációt. Az albumok lelkes fogadtatásban részesültek a rajongók körében, egyúttal fontos meghatározói is a Rudess-szel megerősített későbbi Dream Theater albumoknak. A projekt sikerét látva Rudess végül meghívást kapott a Dream Theater billentyűs posztjára – ez azonban Sherinian kényszerű távozásával járt. Rudess elfogadta az ajánlatot, így kialakult egy stabil, több mint tíz évig működő felállás.

 



Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory (1999–2001)

A csapat ismét stúdióba vonult, de ezúttal zeneileg szabad kezet kapott a kiadótól, amit az Images and Words egyik dalának, a Metropolis Part 1: The Miracle and the Sleeper folytatásával használtak ki. Ezt a folytatást a zenekar már a Falling Into Infinity idejében megírta, azonban a kiadó túl hosszúnak ítélte. A zenekar a 20 perces dalt végül egy komplett konceptalbummá fejlesztette, amelynek története a reinkarnáció és egy tragikus szerelmi háromszög körül forog. Az album végül 1999. október 26-án jelent meg Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory címmel, és hatalmas sikert aratott. Zeneileg egy változatos, dalközpontú, progresszív album született, melyet a kritikusok és a rajongók is kitörő lelkesedéssel fogadtak. Több kritikus a 20. századi rockzene egyik legjobb alkotásának tartja, ezenkívül a Queensrÿche Operation: Mindcrime és a Pink Floyd The Wall című albumai mellett a legjelentősebb konceptalbumnak nevezik.

A zenekar ezután világ körüli turnéba kezdett, amelynek első koncertje Hamburgban volt 1999. november 8-án. A körút során, 2000. július 19-én, újra felléptek Magyarországon. A turnén előadták a teljes Metropolis, Pt.2: Scenes from a Memory albumot, s a koncerteken egy kivetítő segítségével nyomon lehetett követni az album történetét. A koncertek második felében improvizációk és a régebbi dalok kaptak helyet. A turné során a New York-i Roseland Ballroomban egy gigantikus, közel négy órás koncertet adtak (a koncert után Portnoy a színfalak mögött a kimerültségtől összeesett, és kis híján kórházba került). A speciális előadáson színészek és egy gospelkórus is színpadra lépett. A felvételt rögzítették, amely Metropolis 2000: Scenes from New York címmel 2001. április 21-én jelent meg DVD formátumban.

A DVD kiadását egy három CD-ből álló, némileg eltérő tartalmú koncertlemez megjelenése követte. A Live Scenes from New York című anyag a World Trade Center elleni merénylet napján, 2001. szeptember 11-én jelent meg. Az album borítóján egy almára módosított „drótos szív” logó volt látható, amelynek tetején New York felhőkarcolói lángokban álltak (köztük a WTC tornyai is). Az ismert tragédia után a kiadó kénytelen volt a borítót újratervezni, az albumot pedig újra kiadni. Ennek ellenére elenyésző számban az eredeti borítóval megjelent példányok is maradtak, amelyek ma már a gyűjtők kincsei közé tartoznak.

 



Six Degrees of Inner Turbulence, Train of Thought (2002–2004)

A Metropolis Pt. 2: Scenes from a Memory album és a lemezbemutató turné hatalmas sikere után a zenekar végül engedélyt kapott egy dupla album kiadására. A 2002. január 29-én Six Degrees of Inner Turbulence címmel megjelenő album egy két CD-ből álló konceptlemez lett. A második korongon egyetlen 42 perces dal szerepel, a Six Degrees of Inner Turbulence, amely hat lelki sérültön keresztül taglalja a belső zűrzavar hat fokozatát. Az album zeneileg az egyik legváltozatosabb alkotásuk lett, melyen nagy hangsúly helyeződött a kísérletező, borult hangulatú témákra. Egyes rajongóknak ezért nem nyerte el teljes mértékben a tetszését, a többség azonban igen pozitív fogadtatásban részesítette. Egyesek egyenesen a legjobb Dream Theater-albumnak kiáltották ki, és a kritikusok szintén jól fogadták az albumot.

A lemezt a World Turbulence Tour elnevezésű turné népszerűsítette, amelynek során 2002. június 29-én hazánkban is felléptek, a Petőfi Csarnokban.

 



A nagy sikerű turné végeztével visszatértek a stúdióba, és szeptemberre be is fejezték a készülődő albumot. A Train of Thought címet kapott lemez 2003. november 11-én került a boltok polcaira. Az album stílusa szokatlan fordulatot vett: a Train of Thought egy karcos, súlyos, sötét és kevésbé dallamos, klasszikus metal felépítésű album lett. A lemez az együttes legkeményebb alkotása, ugyanakkor a rájuk jellemző progresszív megközelítés és epikusság továbbra is megmaradt. A zenekar állítása szerint csupán három hét alatt írták meg az egész albumot, és bár sok rajongó tiltakozott a radikális váltás ellen, a rajongótábor jelentősen kibővült, hiszen sok olyan metalrajongó kapta fel a fejét az album hallatán, akiknek a korábbi Dream Theater munkák túl bonyolultak voltak. Csakúgy, mint a rajongók többsége, a kritikusok is pozitívan fogadták a lemezt. Az album kiszélesítette híveik táborát, így kereskedelmileg sikeres lett.

A Train of Thought lemez nagy sikerű turnéját a három CD-ből álló Live at Budokan koncertlemez örökítette meg. A felvételek 2004. április 26-án a tokiói Budokan Hallban kerültek rögzítésre. A Live at Budokant az egyik legjobb progresszív metal koncertalbumként szokás számon tartani.

 

 

Octavarium, Score (2005–2006)

A turnézás befejezése után, 2005-ben, az együttes a New York-i The Hit Factory stúdióba vonult rögzíteni következő albumát. Az Octavarium névre keresztelt album 2005. június 7-én jelent meg. Az album az elődjénél rockosabb megközelítést tükrözött, továbbá a progresszív rock is dominánsabb szerepet kapott. Az album igen megosztotta a rajongótábort, sokaknak csalódást okozott. Egyesek azt kifogásolták, hogy nem hozott jelentős újdonságot korábbi lemezeikhez képest. További kritikák érték az anyagot azzal kapcsolatban is, hogy egyes dalok túlzottan hasonlítottak más előadók stílusára.

A turné során immár negyedszer látogattak Magyarországra (2005. június 14.), nagy sikerű koncertet adva a Petőfi Csarnokban.

A 2006-os észak-amerikai turné végállomása április 1-jén a New York-i Radio City Music Hall koncerttermében tartott nagyszabású finálé volt, amelyen 20 éves fennállását ünnepelve, szimfonikus zenekarral kibővülve játszott az együttes. Az előadás felvétele 2006. augusztus 29-én Score címmel jelent meg három CD-n és két DVD-n. A DVD változat rögtön a DVD eladási listák élére ugrott, és hamar platinalemez lett.

 



Systematic Chaos (2007–2008)

2007-ben kiadót váltott a zenekar, és átszerződtek a Roadrunner Recordshoz. Következő albumuk Systematic Chaos címmel jelent meg 2007. június 4-én. A lemez ismét egy súlyos, metalos zenekart mutatott, hosszas epikus dalokkal. Az album fogadtatása vegyes volt, sok kritikus és rajongó szerint a számok jellegtelenek és ötlettelenek lettek. A Constant Motion című darabot sokan Metallica-utánérzésnek tartják, ám ezt megcáfolja az a korábban már említett tény, hogy a zenekar előszeretettel merít mindenféle rétegből, és ebből alakul ki sajátos zenéje. A szakértők szerint Rudess játéka is kiüresedett, és úgy vélekedtek, hogy a zenekarnak 2–3 éves pihenőt kellene tartania, amíg feltöltődnek ötletekkel.

Az együttes a CD megjelenésének másnapján viszonylag rövid, alig 2 órás koncertet adott a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Ötödször léptek fel Magyarországon, az előzenekar pedig a Dream Theater korábbi énekesének Dominici nevű saját csapata volt.

2008. április 1-jén megjelent a Greatest Hit (...and 21 Other Pretty Cool Songs) című válogatásalbum, amelyet a zenekar korábbi kiadója, az Atlantic Records dobott piacra. A kiadvány így értelemszerűen az 1991 és 2005 között megjelent stúdióalbumokról válogat. A dupla CD első részén a keményebb dalok hallhatók, míg a másodikon a balladák sorakoznak időrendben.

Miután a turné véget ért 2008. szeptember 30-án megjelent egy Chaos in Motion 2007–2008 című, két DVD-t tartalmazó kiadvány.

 



Black Clouds & Silver Linings, A Dramatic Turn Of Events (2009-től napjainkig)

A következő albumuk Black Clouds & Silver Linings címmel 2009. június 23-án jelent meg a Roadrunner gondozásában. A The Shattered Fortress című dal három tételében lezárásra kerül az a „12-lépéses szvit”, amely a Six Degrees of Inner Turbulence albumon kezdődött el, és Portnoy alkoholizmushoz fűződő viszonyát dolgozza fel. A dobos a The Best of Times című dalt apja emlékére írta, aki a felvételek közben rákban hunyt el. A Black Clouds & Silver Linings sötét hangulatú, súlyos és monumentális dalai a kritika és a rajongók tetszését is elnyerték.

A koncertek alkalmával gyakran felhangzott a Solitary Shell 13 perces változata, melyet szólókkal kibővítve adtak elő. A Chaos in Motion turnén a Surrounded dalt adták elő hasonló felfogásban, a torontói koncerten pedig a Rush Camera Eye című dalát adták elő, ráadásként. A lemezbemutató turnéval 2009. július 1-jén ellátogattak hazánkba is, de a korábbi magyarországi fellépéseikkel ellentétben ezúttal nem a Petőfi Csarnokban, hanem a jóval nagyobb befogadóképességű Papp László Budapest Sportarénában koncerteztek.

 



2009. november 12-én Mike Portnoy bejelentette, hogy stúdióba vonulnak, felvenni egy instrumentális dalt a God of War III videojáték EP-jéhez, a God of War: Blood & Metalhoz. A dal a Raw Dog címet kapta, melyet 2010. január 8-án kislemezen is kiadott a Roadrunner. Ez volt az első olyan alkalom, hogy az együttes egy külső projekt számára írt és adott ki dalt. A Raw Dogban Jordan Rudess egy különleges harpejji nevű hangszeren játszik, amit először ő szólaltatott meg kereskedelmi forgalomba került hanghordozón. James LaBrie egy 2010 júniusában adott interjúban kifejtette, hogy rövidebb pihenőidőszak után stúdióba vonulnak egy új lemez elkészítése céljából.

2010. szeptember 8-án Mike Portnoy bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból. Döntése hátterében az állt, hogy a többiekkel ellentétben több hónapos pihenőt akart tartani, az együttes azonban visszautasította a dobos javaslatát. Ezenkívül a személyes kapcsolatok megromlása is a kilépését erősítették, ugyanis Portnoy elmondása szerint már rég nem az az összetartás és csapatmunka jellemezte az együttest, mint korábban. Elmondása szerint az egyéb projektjeivel való közreműködést jobban élvezte, mint a Dream Theaterrel való munkát. James LaBrie 2010. október 8-án bejelentette, hogy már folynak a meghallgatások, és hét „világklasszis” dobost már le is teszteltek.

Portnoy kilépése megdöbbentette a metalrajongókat, hiszen nemcsak az együttes dobosa volt, hanem az egyik fő dalszerzője, a zenekar vezetője, producere is többek között. Több rajongó is kételkedik abban, hogy majd valaki is hűen tudja interpretálni Portnoy legendásan komplex és egyéni dobstílusát.

2010 decemberében Mike Portnoy bejelentette, hogy ki akar békülni egykori társaival, és szívesen visszamenne zenekarába. A zenekar tagjai viszont ügyvédeiken keresztül visszautasították Portnoy javaslatát. Még ebben a hónapban kiderült, hogy a Dream Theater főzenekarként fog fellépni (a Judas Priest mellett) a nyáron megrendezésre kerülő londoni High Voltage Festivalon.

2011. március 3-án John Petrucci Facebook-oldalán közzétette, hogy már megírták az új album dalait, és hamarosan stúdióba vonulnak, hogy rögzítsék őket.

Április 29-én bejelentették, hogy a zenekar új dobosa Mike Mangini lett, aki korábban olyan zenekarokban dobolt, mint az Annihilator, az Extreme, vagy Steve Vai zenekara, illetve James LaBrie szólócsapatának is tagja. Emellett azon a Berklee College of Music zenei főiskolán oktat, ahonnan a Dream Theater 1985-ben elindult.

2011 szeptember 13.-án megjelent legújabb nagylemezük, az A Dramatic Turn Of Events, amely ismét megosztotta a rajongókat, és a kritikusokat egyaránt. Portnoy kiválásával a banda visszább vett a zúzásból, és a könnyedebb hangvételű, de ugyanolyan komplex, és dallamos irányt célozta meg.

2011. augusztus 4.-én a székesfehérvári Fezen Fesztiválon ismét nagysikerű koncertet adtak a hetedik fellépésükön, a legmagasabb nézőszámot felvonultatva a banda magyarországi koncertjeinek történelme során, mintegy kb. 12.000 lelkes rajongó örömére. James LaBrie énekes a koncert végén közölte, hogy: „Hamarosan találkozunk….”. Szavát betartva, nem is kellet sokáig várni a jó hírre, ugyanis egy hónappal a székesfehérvári koncert után publikussá vált, hogy 2012 február 17.-én ismét Magyarországon koncertezik a Dream Theater, mégpedig a Papp László Budapest Sportarénában.

 

 

 

Címkék: 
Dream Theater