Bejelentkezés

x
Search & Filters

Hivatalosan is törölték a korábbi Iron Maiden énekes, Paul Di'Anno amerikai turnéját



Az Iron Maiden egykori énekese, Paul Di'Anno korábban bejelentett észak-amerikai turnéját - amelyet eredetileg januárra terveztek, majd elhalasztottak május-júniusra, később pedig az év végére toltak - most végleg eltörölték.

Di'Anno a következőket nyilatkozta az esettel kapcsolatban: "Elnézést kérek amerikai rajongóimtól, akik már lefoglalták helyeiket, és természetesen az esemény különböző támogatóitól is, akiket ily módon csúnyán lejárattak."

Di'Anno a 2010-es év elején fejezte be első észak-amerikai turnéját tizenhét évvel azután, hogy fegyverrel és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt elítélték, majd deportálták.

2011. augusztus 27-én Di'Anno lejátszotta első műsorát azt követően, hogy egy brit börtön vendégszeretetét élvezte, amiért jogosulatlanul használta ki a brit kormány által nyújtott előnyöket azt állítván, hogy idegrendszeri károsodást szenvedett el a hátán, amely megakadályozta őt a munkában.

Számos egészségügyi problémája miatt - ide értve egy olyan térdsérülést is, amelyet hamarosan műteni kell - Di'Anno 2012. júliusában bejelentette, hogy 2013-ban leáll a turnézással.

 

Címkék: 
iron maiden
Paul Di'Anno