Bejelentkezés

x
Search & Filters

Interjú a Mors Silens zenekarral



A Thunder fesztivál egyik fellépője a Mors Silens zenekar volt.  A death metal műfajban mozgó csapat basszusgitárosával, Simon Attilával és az énekes Schupkégel Tamással beszélgetett Bodzilla kolléga, a koncert előtt.

Rockbook: - Mióta létezik a zenekar?


Simon Attila: - Már 7 éve meg van ez a formáció. Rengeteg tagcsere után most ez a Mors Silens-nek az a stabil felállása, amivel koncert képesek vagyunk, felvételeket készítünk, videoklipet készítünk. Most itt ezen a koncerten is jó néhány snitt fog elkészülni, ami majd viszont látható lesz a zenekar következő 3 klipjében.

Rockbook: - Hová való a zenekar?

Simon Attila: - Mezőberényből jöttünk ez Békés megyében van, 220 km-t utaztunk.

Schupkégel Tamás: - Bízunk benne, hogy idén is sikerül olyan jó bulit csinálni, mint tavaly. Jó volt itt a közönség és reméljük, hogy legalább úgy sikerül idén is a koncert.

Rockbook: - Van valamilyen hangzóanyagotok?

Simon Attila: - Két anyagot készítettünk idáig, mind a kettőn 4 dal szerepel. Nagyon jó kritikákat kaptunk a Metal Hammertől is és az internetes visszajelzések is nagyon kedvezőek voltak. Külföldről, rengeteg országból ránk írtak.

Rockbook: - Ezek magán kiadásban jelentek meg?

Simon Attila: - Így van. Rengeteget kilincseltünk rengeteg kiadónál. Mindenki tudja azt, hogy Magyarországon ez a műfaj, milyen betegségekkel küszködik, tehát nem hiszem, hogy ezt különösebben taglalnom kellene. Mindent magunk csinálunk, nem támaszkodunk senkire, nem is nagyon tudnánk, hisz nincsenek kapcsolataink .

Rockbook: - Említetted a videoklippeket, az érdeklődők hol tekinthetik meg?

Simon Attila: - Eddig két videoklipet készítettünk, mindkettő fent van a Youtube-on, bárki számára elérhető.

Rockbook: - Merre láthat titeket a közönség?

Simon Attila: - Az a helyzet, hogy most az új anyagunkra koncentrálunk, de az ilyen felkéréseket és helyszíneket, mint Kazincbarcika nem hagyjuk ki, nagyon szeretünk ide jönni a tavalyi buli után meg még inkább. Szóval a felvételek miatt turnét nem tervezünk, de az ilyen felkéréseknek eleget teszünk.

Schupkégel Tamás: - Reményeink szerint, ha ez az új anyag elkészült, akkor el tudunk majd vele valamerre indulni.

Rockbook: - Hol szerezhetőek be az anyagaitok?

Simon Attila: -Teljesen ingyenesen letölthetők a zenekar elérhetőségein, de a Youtube-on fent van mind a 2 EP anyaga plusz a videoklipek. Mi ebből nem akarunk hasznot húzni, inkább töltsék le az anyagot, ismerjék meg a zenekart, jöjjenek a koncertekre.

Rockbook: - Akkor legyen ez a végszó. Töltsétek, hallgassátok a Mors Silens-t és látogassatok el a koncertjeikre. A zenekar elérhetőségei:

Facebook: https://www.facebook.com/silenszenekar.mors?fref=ts
My space: http://www.myspace.com/morssilens

Bodzilla

 

Címkék: 
Mors Silens