Bejelentkezés

x
Search & Filters

Iron Maiden - Jövőre ismét a Download fesztiválon



Az Iron Maiden a jövő évben átviharzik Európán, stadiumokban, fesztiválokon és arénákban fellépve a már annyiszor éljenzett showjukkal. Az első megálló az angliai Download fesztivál június 15-én, ahol a Maiden visszatér a legendás Donington Parkba hogy ötödjére is album legyen belőle ( A korábbi albumok: 1988, 1992, 2003 és 2007).

Ez a teljesítmény legalább annyira lenyűgöző, mint a zenekar 2013-ban esedékes 25. évfordulója annak, hogy a Maiden  ’88-ban először dobbantott a fesztiválon, ami akkor még Monsters Of Rock néven volt ismert és 107.000 rajongót vonzott, amit azóta sem tudtak felülmúlni a Doningtonban. Ekkor a zenekar a ’Seventh Son Of A Seventh Son’ turnéján volt, és a mostani is sokat táplálkozik mind zeneileg, mind látványilag, abból, amit a ’88-as koncertfilm, a ’Maiden Englad’ kínál, ezzel még különlegesebbé téve a Download-on való fellépést!

 

„ Oda vagyunk és vissza, hogy megint a Doningtonban lehetünk. Az ötlet, hogy pont 25 év múlva visszatérjünk olyan show-val, amit a jól ismert ’88-as ’Seventh Son’ turné ihletett, egyszerűen túl jó és túl nagy lehetőség volt, hogy kihagyjuk. És hála a modern technológiának, fel tudtuk frissíteni és turbózni az eredeti előadást. Teljesen új és hatalmas fényshow, színpadi díszlet, Eddie többféle megtestesülése, rengeteg tűzeffekt és még sok más izgalmas dolog várja a rajongókat. Továbbá, természetesen azzal háláljuk meg rajongóink kitartását, hogy rengeteget játszunk a kedvenc számaikból, ’88 szellemében.

Az Iron Maiden zenekar profilja:

http://www.rockbook.hu/zenekar/iron-maiden

1988 - Donington - The Clairvoyant: