Bejelentkezés

x
Search & Filters

Junkies - Interjú Barbaró Attilával



Elkészült a Junkies új lemeze, melynek több dalát a Papp László Budapest Sportarénában mutatják be december 22-én a Tankcsapda vendégeként. Ráadásul a rajongók ott már meg is vehetik a Mi van veled? Semmi? című albumot. A dalokból is kiderül, hogy a 18 éves banda új lendületet kapott. Ezt bizonyítja az is, hogy a Nincs pardon című számuk a Petőfi Rádió TOP 30-as listáját vezeti. Boltsek Andrea a Junkies gitárosát, Barbaró Attilát faggatta a zenekarral kapcsolatos történésekről.

Rockbook - Tavaly a zenekar bejelentett egy rövid szünetet. A lemezkészítés volt a cél, vagy voltak egyéb okok is a háttérben? – kérdeztük Barbaró Attilát, a Junkies gitárosát.


Barbaró Attila - Úgy éreztük, hogy változásokra van szükségünk, mind zeneileg, mind a zenekar menedzselését illetően, és egy kis erőt kellett gyűjtenünk, hiszen 18 éve gyakorlatilag szünet nélkül dolgoztunk. Szükségét éreztük egy kis vérfrissítésnek is, ezért bevettünk még egy gitárost, Sajti Levit. Az új lemezzel ki szeretnénk lépni a magunk által állított korlátaink közül, nem akarjuk az előző nyolc albumon elhangzott témákat ismételgetni. Ezért döntöttünk a szünet mellett, a háttérben azonban dolgoztunk az új témákon, és kitaláltuk, hogyan szeretnénk működni a továbbiakban.

RB. - Milyen visszajelzéseket kaptatok ezzel kapcsolatban a rajongóktól?

B.A. - Jöttek az ilyenkor szokásos pletykák, hogy feloszlunk, meg minden, de a visszatérő koncertünk még a vártnál is fergetegesebbre sikerült, ilyen lelkes fogadtatásban rég volt részünk.

RB. - A szeptember 20-i visszatérő koncerten dugig töltöttétek a ZP-t, ezzel egyidejűleg megszületett a Nincs pardon című sláger is. Miért pont a Zöld Pardonos balhéról írtátok a dalt?

B.A. - A dal még tavasszal született, amikor még nem lehetett tudni, hogy lesz-e egyáltalán ZP. Mindannyian nagyon szerettük, nem csak fellépni, de szórakozni is jártunk oda, és szerintünk felháborító, hogy egy ilyen helyet csak úgy bezáratnak mindenféle mondvacsinált indokkal. Úgyhogy kikívánkozott belőlünk ez a téma, ebből lett a Nincs pardon, és mivel újra lett ZP, egyértelmű volt, hogy elkészítjük rá a klippet.

RB. - Szerintem az év nótája ez a dal. Gondoltátok volna, hogy ekkora sikere lesz?

B.A. - Nem, az ilyesmit nem lehet előre tervezni, csodálkozunk is rajta, de nagyon örülünk neki.

RB. - Október eleje óta tart a Rómeó Vérzik & Junkies közös turné. Milyen sikerrel?

B.A. - Sikeres volt a turné, ketten, egyesített erővel sokkal jobb nézőszámokat produkáltunk, mint külön-külön, a tervek szerint tavasszal folytatjuk is a közös koncertezést.

RB. - Készül az új album. Mit lehet erről tudni? Lesz-e valami változás a korábbi lemezekhez képest?

B.A. - Gyakorlatilag elkészült, mint említettem, kicsit más lett, mint az eddigi lemezeink. Picit visszavettünk a tempókból, a dallamosság megmaradt. Szerintem olyan értelemben lett populárisabb, mint mondjuk a Foo Fighters lemezei, de azért egyértelműen Junkies-os. A szövegek terén is történt némi változás, hanyagoljuk a direkten társadalomkritikus témákat, mert túl sok újat mondani már nem tudunk ezzel kapcsolatban, újrafogalmazni pedig nem akarjuk a már megírt dolgokat. A humor azért most is megmaradt, de kicsit személyesebb jellegű témákról írtunk. Addig csiszoltuk a dalokat, amíg mindannyian elégedettek nem lettünk velük. Kíváncsian várjuk a reakciókat.

RB. - Mikor és hol juthatnak hozzá először a rajongók?

B.A. - December 18-án, kedden 16 órakor az Almássy téren a Musicland lemezboltban rendezünk egy kis akusztikus zenéléssel egybekötött dedikálást, ahol kedvezményes áron kapható lesz az új lemez. A hivatalos megjelenés pedig december 22.-én lesz az Arénában, ahol a Tankcsapda vendégeként fel is lépünk. Mindenkit szeretettel várunk!

Boltsek Andrea

 

Címkék: 
junkies
tankcsapda