A Kék Yukban lépett fel április 13-án, szombaton a Bleeding Through, a This Or The Apocalypse, a Hands Of Mercy és a The Southern Oracle társaságában.

Nem voltam még a Yukban ezelőtt. Nem voltam még egyik banda koncertjén sem, sőt a két külhoni előzenekart nem is ismertem. Mondhatni, prekoncepciók nélkül érkeztünk a Yuk elé a hét óra körüli  kapunyitásra. Vagy csak hozzá nem értő vagyok, döntse el ki-ki maga. Itt tartozom egy vallomással, a The Southern Oracle fellépéséről lecsúsztunk az elhúzódó dumaparti miatt. (Tőlük elnézést kérek, amint lehet, pótolni fogom ezt a hiányosságot.)

Nyitáskor mintegy 30-40 ember várakozott lelkesen sörözgetve a bejárat előtt, ami bennem egy kis aggodalmat ébresztett a végső létszámmal kapcsolatban. Belépve még egy adag felemás érzés öntött el, tekintettel a hely méretére. Aztán úgy gondoltam majd csak kialakul, voltam én már 30 emberes felejthetetlen koncerten.

Ennyit a „nem” szekcióról, amint a Hands Of Mercys srácok belecsaptak a húrokba/bőrökbe elszállt minden kétely ami addig gyötört. Ami már az első számnál tudatosult bennem, az a kiváló hangosítás. Ilyen súlyos zenét egy viszonylag kis helyen nem a legegyszerűbb feladat rendesen eljuttatni a fülekbe. Itt viszont nem csak a fülekbe, hanem az egész testbe jutott a muzsikából. Dübörgött a dob és a basszus, karcolt a gitár, ahogy azt kell, ebben azonnal megállapodtunk a koncertlátogató-társammal.

Ekkor még csak reméltük, hogy ez a szép hangzás kitart az este végéig. Szerencsére igazunk lett.

Előzenekarnak lenni soha nem könnyű feladat, főleg ha eleve kis létszámú közönség várható a bulin. Ám a hallgatóság műértő emberekből állt, akik már a HOM alatt is elkezdtek mozgolódni. Hozzátenném, hogy a zenekar is láthatóan nagy kedvvel játszott, volt interakció a közönséggel, állítólag a budapesti a legjobb hallgatóság a turnén. Bő fél órát játszott a csapat, és azt hiszem a végén a színpad mindkét oldalán elégedettek voltak.

A This Or The Apocalypse szintén nem túl hosszú, viszont nagyon jó koncertet adott. A közönség is egyre jobban beindult, olyannyira, hogy egy Tamás nevű srácnak is jutott tizenöt másodperc hírnév. A színpadra mászás és a ’Who the fuck are you?’ tisztázása utána lelkesen vetette magát a hallgatóság közé, természetesen a zenekar teljes együttértésével. Itt is látszott, hogy örülnek a fiúk, hogy játszhatnak, remekül sikerült bemutatkozás volt a Magyarországon először fellépő zenekartól.

Az este főattrakciója, a Bleeding Through hozta a kötelezőt, a kifejezés pozitív értelmében. Pörgős, feszes műsort adtak az est végére teltházas Yuk műértő közönségének.

Természetesen az ő programjuk volt a leghosszabb, talán kétszer annyi, mint a többieknek. Számlistával most nem bajlódnék, régi és új nóták is terítékre kerültek a bulin. Ekkor már igazi tombolás volt, a helyhez méretarányos circle pit kezdeményben nekem is részem lehetett. (Köszi a srácoknak akik segítettek felállni esés után.) Még egyszer megjegyezném a kiváló hangosítást, ami sokat adott a buli hangulatához, erre egyébként általában kényes vagyok.

Összegzésképpen megjegyezném, hogy három (4) kiváló zenekart láthattunk szombat este, akik szerintem Magyarországon is sokkal nagyobb színpadot, és sokkal nagyobb létszámú közönséget érdemelnének. Persze aki ott volt, az nem véletlenül keveredett oda, de többen is lehettünk volna, hiszen színvonalas, kifogástalan (jó a kábelcsere menet közben belefér) show-t láthattunk. Emellett a hallgatni való/ha-játszanak-még-itthon-akkor-meg-kell-néznem-őket listám is bővült két zenekarral, ami már önmagában megérte a bulit.