Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ma 62. éves Joe Lynn Turner, a Rainbow korábbi énekese

Ma ünnepli 62. születésnapját Joe Lynn Turner,  olasz származású amerikai zenész, kiváló képességű énekes. Turner - eredeti nevén Joseph Arthur Mark Linquito - 1951 augusztus 2-án született Hackensack-ban, New Jersey-ben.

A kis Joseph korán elkezdett érdeklődni a zene iránt. Első hangszere a harmonika volt, aztán szülei kérésére accordionon kezdett játszani, a hetvenes évek legelején csente el apja akusztikus gitárját, és azt kezdte nyüstölni. Zenei hatások főleg a rhytm’n’blues előadóktól érték. Első koncertélménye egy parkban volt, ahol egy fekete énekegyüttes adott acapella, vagyis hangszerek nélküli koncertet. A 70-es évek végén pedig olyan rocklegendákat fedezett fel magának, mint mint a Free vagy Jimi Hendrix. Zenei karrierje a 70-es évek második felében kezdődött a Fandango együttessel, akikkel többek között az Allman Brothers társaságában turnézott, egyik példaképe pedig a legendás Bad Company.

1981-ben került a Rainbow zenekarba. Széles hangterjedelmével, magabiztos színpadi munkájával azonnal világsztár lett. A Rainbowból való távozása után folytatódott a sikerszéria: előbb Yngwie Malmsteen, majd a Deep Purple tagjaként. A 90-es évektől rengeteg zenésszel adott ki közös albumot, pl. Glenn Hughes-zal is. Szorgalmasan gyártja szólólemezeit, melyeken főleg hard-rock és blues szól. Joe Lynn Turner hangja utánozhatatlan és egyéni. Óriási hangereje és csiszolt technikája társul azzal a nyers őserővel, amit nem lehet megtanulni. Minden zenei stílusban óriásit alkot, koncertjein is tökéletesen énekli a legnehezebb dallamokat. Született rockerhang - éppen ezért tökéletesen nyomja a bluest. Játszik a hangjával, ha kell, kiüvölti a tömeget a szabadba, de olyan édesen is tud dalolni, mint a lépesméz. Nagyon sok lemeze jelent meg, és mindegyiken hozza a formáját. JLT rockosabb, mint Eric Clapton, nyersebb, mint Gary Moore, talán nincs akkora hangja, mint David Coverdale-nek, de nagyon ott van minden, amit csinál.

Joe Lynn Turner egyike a legkeresettebb énekeseknek jelenleg is. A legnagyobbak kérik fel vendégénekesnek, lemezein pedig fiatal tehetségek épp úgy szerepelnek, mint a szakma rutinos öreg rókái. Szimpatikus egyénisége és kiváló színpadi munkája révén szívósan tartja a közönség és a szakma elismerését.

 

 

 

 

Címkék: 
Joe Lynn Turner