Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ma ünnepli 49. születésnapját Andi Deris, a Helloween frontembere



Ma ünnepli 49. születésnapját Andreas "Andi" Deris a Helloween énekese és egyik fő dalszövegírója. Deris 1964. augusztus 18án született Karlsruhe-ban.

Andreas Deris először a Paranoid nevű együttesben kezdett el énekelni, tizenöt éves korában. Két évvel később megváltoztatták a nevet Namelessre. A Namelessben Deris, középiskolás barájával Ralph Maisonnal játszott, Ralph egyébként szerepelt Andi mindkét szóló albumán. Később hozzávetőlegesen 19 éves korában megalkották a Kymerát, és készítettek egy albumot is, No Mercy címmel. Ralph azonban főiskolára ment, így nem maradt ideje az együttesre. A dobos helyét Kosta Zaphiriou töltötte be ezután.

1987-ben Andi megalapította következő együttesét, a Pink Cream 69-et, az eredeti felállással, amely a következő volt: Dennis Ward, Kosta Zaphiriou, Alfred Koffler és Andi Deris. Hamar hírnévre tettek szert, több ajánlatot is kaptak különböző lemezcégektől. Aláírtak a CBS vállalatnak (ma Sony Music néven ismert). A Pink Cream járt Európában, Amerikában és Japánban, három albumot rögzítettek Andi Deris énekével.

1993-ban a Helloween felállásbeli változásokon ment át. Deris felváltotta a régi énekest, Michael Kiskét, a dobos, Ingo Schwichenberg helyét pedig Uli Kusch foglalta el. Immár az új felállással rögzítették a Master of the Rings lemezt. Deris hamar elkezdett szerepet vállalni a dalszerzésben, ami néhány olyan klasszikus dallamú dallal végződött mint a Sole Survivor vagy a Where from the Rain Grows. A Time of the Oath című lemez megjelenésével az eladási listák élére kerültek, egy hatalmas koncerturné alkalmával körbejárták a világot és kiadták duplalemezes koncertlemezüket, a High Live-ot, melyet az olaszországi és a spanyolországi koncerteken vettek fel. Míg az együttes pihenőt tartott, Andi felvette első szólólemezét, a Come in from the Raint.

1998-ban a Helloween rögzítette meglehetősen kemény hangzású új albumát, a Better Than Rawot. Ebben Andi sok új énektémával jelentkezett, ezeket leginkább a Push és a Revolution című dalokban lehet érzékelni. Ezeket később a Dark Ride című lemezen hallhattuk viszont. 1999-ben a Helloween egy feldolgozásalbummal, a Metal Jukeboxszal jelentkezett, és Andi második szólóalbuma is megjelent Done by Mirrors címmel Japánban. Andi számára a Dark Ride lemez újabb vokáltechnikák alkalmazását jelentette, többek közt a sikítást és a hörgést a Mirror, Mirrorban. A lemez megjelenése után újabb világturnéra indult a csapat.

A Dark Ride után a Helloween egy e-mail üzenetben megvált két zenészétől, Roland Grapowtól Uli Kuschtól. Az új lemezüket, mely a Rabbit Don't Come Easy nevet kapta, egy újabb turné követte az USA-ban. 1989 óta nem turnéztak az államokban. Itt a sötét hangulatú énektémák visszaszorultak, és helyet adtak az új, boldog stílusnak, mely érezhető a lemezen. Ettől független némely dalban megtartotta ezt a fajta sötét stílust, leginkább a Liarben.

2005-ben megjelent a Keeper of the Seven Keys 3, melyben Andi eddig hallott csaknem összes énektémájával szerepelt. Az első kislemez és videoklip Andi dalából készült (Mrs. God). Első alkalommal a Helloween történetében duettet is énekelt, a Light the Universe című dalban. Ebből a dalból készült a Keeper of the Seven Keys 3 második kislemeze és második videoklipje is. 2007 februárjában duplalemezes DVD-t adtak ki, mely a koncerturnéjukat és egyéb dokumentációkat is tartalmazott. A DVD-k mellett két hanglemezt is kiadtak a csomagban, mely a koncert hangfelvételét tartalmazta.

 


 
Címkék: 
helloween
Andy Deris