Bejelentkezés

x
Search & Filters

Már jobban van Deák Bill Gyula, műtét után lábadozik



Köszönöm, elvagyok, hála a jó istennek! Szomorú, és kellemetlen, ami történt, de tudom, ez figyelmeztetés volt. Lassítanom kell!  – összegezte Deák Bill Gyula (64), akit családja engedélyével látogattunk meg a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Klinikájának intenzív osztályán, ahol elmesélte, min ment keresztül.

–Három hete kezdődött gyomorégésszerű tünetekkel, de nem akart szűnni, ezért múlt hétfőn bementem a rendelőintézetbe. Sajnos, rossz EKG-t csináltak, utána a kardiológián a hölgy az ultrahangos vizsgálatot is elvégezte, majd közölte, nincsen semmi baj. Ehhez képest vasárnapra már úgy szúrt a mellkasom, hogy kórházba kellett mennem. Onnan hoztak át ide – emlékezett a blueskirály, akit hétfő hajnalban műtöttek.  

 

–Az operáció nem volt vészes, nem is fájt. A jobb csuklómnál vezették be a katétert, az birizgált, furcsa volt, de a háromnegyed órás műtétből semmit sem láttam, pedig ébren voltam – magyarázta Bill, aki azóta infúzión van, folyamatosan kapja a szíverősítőt.  – Jó érzés, hogy olyan sok barátom meglátogatott. Hobo, Koltai Gergely és Koltai Gábor is itt volt, jobbulást kívántak, arról nem is beszélve, hogy mindennap jön a családom. Szeretetet kapni csodálatos, ebből erőt fogok meríteni, ha jövőre visszatérek a színpadra, persze még azt sem tudom, itt meddig leszek. Minden koncertet lemondtam. Annyit akarok pihenni, amennyi szükséges. Az életemről van szó! – fűzte hozzá a legendás énekes, akinek a kényszerpihenő miatt nem kell nélkülöznie. – Van tartalékom, mert sosem szórtam a pénzt, nem játszottam az eszem, ezért is lakom Kőbányán. Áldás, hogy emiatt most nem kell idegeskednem.

Deák Bill Gyula a szívinfarktus okáról is készséggel beszélt. – A feleségemet szeptemberben mellrákkal műtötték. Tudtam, azért ragaszkodott a gyógyszeres kezeléshez, hogy otthon lehessen, és gondoskodhasson rólam. Nem mutatta, de szenvedett, és ez engem lelkileg megviselt – mondta, és felsóhajtott. – Közben a zenekaromban két gitárost is le kellett cserélni, ami sok idegeskedéssel járt. Ha ehhez hozzáveszem, hogy évek óta élek hajtásban, nem csodálkozhatom.

 

 

Forrás: Blikk
 

Címkék: 
Deák Bill Gyula