Bejelentkezés

x
Search & Filters

Morre - Újra otthon



2012 novemberében véget ért a kanadai rockbanda, a Morre három és fél hónapon át tartó európai turnéja. Az ezt megelőző évben a zenekar már behatolt a kontinensre egy akusztikus koncertsorozat lejátszása végett. Az akkor elért nagy sikerek, a kedves fogadtatás, meg persze a rajongóknak tett ígéretek miatt megismételték a nagy vállalkozást. Ezúttal egy kicsit hosszabbra sikerült a szervezés, és az akusztikus „felderítő” körutat is leváltotta egy basszusgitárossal kiegészített elektromos hangzás CD-kel és zenekaros pólókkal felszerelve.

Hogy a nem mindennapi turnéba egy kis bepillantást nyerjünk, Tóth Zsófi megkérte a Morre egyik énekes-gitáros tagját hogy válaszoljon pár kérdésemre. Az interjúalanyom Igor Laze.

Miért döntöttetek úgy, hogy 2012-ben ismét turnézni jöttök?

A 2011-es turné egy hatalmas áttörés volt a Morre számára, és rengeteg új kaput nyitottunk Európában, ezért fontos volt, hogy visszajöjjünk, és folytassuk a hírünk terjesztését, és a növekedést. Kétségtelen volt, hogy meghozzuk ezt a döntést, egyszerűen vissza kellett jönnünk.

Az első turnén már jártatok Magyarországon, de csak épp hogy átfutóban. Ezen a másodikon sokkal több időt töltöttetek nálunk. Melyik helyeket láttátok?

2011-ben csak Budapesten játszottunk Magyarországon. Ezúttal kétszer is koncerteztünk ott, és mellette Érden, Gyálon, valamint Salgótarjánban is. Mind csodálatos hely volt tele nagyszerű emberekkel.

A harmadik albumotok, a „Morphine” júliusban jelent meg. Hogy tetszettek a hallgatóságnak az új lemez dalai?

Az új daloknak nagyon jó volt a fogadtatása, és az emberek Európa szerte mindenhol vásároltak az új albumból. Ez a CD felmutat sokféle textúrát, és hangzást. Azt hiszem, ez az, amiért minden ember izgatott volt a dalok miatt.

Az első turnétok akusztikus, a második elektromos hangszerekkel zajlott. Melyik formát kedveled jobban?

Ez egy olyan kérdés, amire nincs egyértelmű válasz, mivel ez két teljesen különböző fajta előadásmód, és atmoszféra. Mindegyiknek megvan a különlegessége, és nem mondhatom, hogy bármelyiket előnyben részesíteném, mivel mind a kettő élvezetes, és érdekes a maga módján.

Ezen a turnén sok klubot már másodjára látogattatok meg. Milyen volt a fogadtatás azokon a helyeken, ahol már korábban játszottatok?

Azokban a klubokban, ahova visszatértünk, az előző évhez képest, a közönség létszáma drasztikusan növekedett, és fantasztikus érzés volt azokat a nagyszerű embereket újra látni, akiket már megismertünk, és természetesen újakkal is találkoztunk.

Ezen a turnén játszottatok először Bulgáriában. Hogy tetszett a lakosoknak a Morre stílus?

Bulgáriában nagyon jól fogadtak minket az emberek. Kíváncsiak voltak a bandára, és nagy örömmel hallgatták a produkciónkat. Nagyszerű volt egy új helyet is meglátogatni ezen a turnén, és örülünk, hogy ezt Szófiában tehettük meg. Remélhetőleg hamarosan visszatérünk oda újra.

Egyike a legnevezetesebb helyeknek, ahol játszottatok, Koszovó. Milyen volt ott játszani?

Koszovó egy nagyon érdekes, és egyedülálló hely. Ez minden. :)

A koncertjeiteken játszottátok a „Born to Be Wild” című dalt, és ez hatalmas sikereket aratott. Miért döntöttetek úgy, hogy beveszitek ezt a dalt is a repertoárotokba?

Ez egy nagyszerű felütő dal, és klasszikus, amit az emberek mindig örömmel hallanak. A dal refrénjének van egy kis keleties aromája, ami nagyon jól belepasszol a Morre hangzásvilágába.

Játszottatok a szerbiai Nisville Jazz Fesztiválon, és ez volt az első alkalom, hogy egy Európai fesztivál színpadán léptetek fel. Milyen érzés volt?

Ez egy nagyszerű élmény volt valóban. Amikor azt látod, hogy több ezer ember van veled szemben, élvezik a zenét, amit játszol nekik, és sokan közülük együtt éneklik veled a saját dalaidat, az abszolút észbontó.

Ezúttal egy negyedik zenészt is magatokkal hoztatok, és ahogy tudom, ő még sosem járt Európában ez előtt. Milyen tapasztalatokat szerzett?

Szinte bizsergett a gondolattól, hogy láthatja Európát, mivel azelőtt még sosem járt ott. Azt hiszem ez olyan élmény volt neki, amit sosem felejt majd el.

Három és fél hónap igazán hosszú idő, és ha olyan sokat kell utaznia az embernek két show között, mint ahogy ezt ti tettétek, nagyon kimerítő is. Honnan volt energiátok ezt végigcsinálni?

Mi egy nagyon eltökélt, szenvedélyes, valamint elkötelezett banda vagyunk, és alapvetően nincs semmi, ami megállíthatna. Mindig kihúzzuk a végéig, és nagyon büszke vagyok az eredményeinkre meg a kitartásunkra.

Ahogy tudom, egy csomó nehézségbe ütköztetek ez alatt a három és fél hónap alatt. Ha újraszervezhetnétek, mit csinálnátok másképp?

A dolgok mindig lehetnek eltérőek a tervektől, és újraszervezhetőek, de általában a végén mindig úgy gondolom, hogy nem változtatnék semmit a történteken. Ez egy sikeres turné volt.

Van valami történeted, amit szívesen elmesélnél ebben az interjúban?

Rengeteg történet van, ami elhangozhatna, és nagyon nehéz egyet kiválasztani, mivel egy által nem lehet megtapasztalni az egész turné képét, és hangulatát. Fel fogunk tölteni egy csomó videót. Azok bemutatnak majd pár történetet a turnéról.

Mik a tervek a jövőre? Mikor jöttök újra Európába?

Biztosan vissza fogunk térni, és várhatóan 2014 nyarán, szóval kérlek, figyeljétek a híreinket, és mindenről tudósítva lesztek.

 

Tóth Zsófia

 


 
Címkék: 
Morre