A Queensrÿche új énekese: Nem használjuk Geoff Tate hangját
Az ez évi Halfway Jam (július 26-28, Royalton, Minnesota) nagy szenzációjaként, az utolsó napon mutatkozott be hivatalosan az új Queensrÿche.
Az együttes új énekese, Todd La Torre (aki egyébként a Crimson Glory-ban is énekel) a hangját illetően sokak által feltett kérdést megválaszolva a következőt írta a facebook oldalára:
„Sokan azt feltételezik, hogy Geoff Tate [a zenekar előző énekese] hangját használjuk háttérvokálként. Hadd tisztázzam ezt egyszer s mindenkorra: egyetlen számhoz sem használjuk az ő hangját, amiben én énekelek. Minden számot, melyben van háttérvokál, újravettünk Eddie [Jackson, basszusgitár] és az én hangommal. NEM azért használunk háttérvokált, hogy az én hangomat helyettesítsük, illetve javítsuk vele, hanem hogy a kórus szebben, teljesebben szóljon a háttérben. Igen, lehet, hogy hasonlítanak egymáshoz, és úgy hangzik, mintha Geoff hangja lenne, de nem az. Minden felvétel el van látva időbélyeggel, és a Pro Tools programmal készültek, úgyhogy az érvem vitathatatlan.”
Végül hozzátette: „Szerettem volna ezt tisztázni, illetve még azt is, hiszen páran erről is kérdeztek, hogy a teljes kórust is én éneklem az ’Empire’-höz.
A Queensrÿche a következő dalokat játszotta a Halfway Jamen:
01. Queen Of The Reich
02. Speak
03. Neue Regel
04. Walk In The Shadows
05. En Force
06. I Don't Believe In Love
07. Child Of Fire
08. The Whisper
09. Warning
10. Spreading The Disease
11. The Needle Lies
12. Prophecy
13. Take Hold Of The Flame
14. My Empty Room
15. Eyes Of A Stranger
16. Empire
--------------
17. Wrathchild (IRON MAIDEN cover)
18. Jet City Woman
19. Roads To Madness


