A Rush nyerte a 2013-as Ultimate Classic Rock Bowl-t
Négy, egyre keményebb összecsapás megnyerését követően a Rush lett a 2013-as Ultimate Classic Rock Bowl győztese. Olyan döntőbe jutott együtteseket utasítottak maguk mögé, mint például a Guns’N’Roses, akiket egy hősies párbajban győztek le, melyet közel kétszázezer szavazó látott.
A hónap elején a legnagyobb klasszikus rockzenekarok közül 16-ot párokba rendeztek, akik hetente párbajoztak egymással egyszerű kieséses alapon. A Rush legyőzött mindenkit; az Aerosmith-t és a Van Halent az első három fordulóban, majd a szavazatok 57%-ának begyűjtésével a Guns’N’Rosesen is felül kerekedtek, és ezzel a műfaj koronázott királyaivá váltak.
Axl Rose és csapata büszkék lehetnek a teljesítményükre, mivel a döntőbe jutásig a rock történetének három olyan legendás zenekarát utasították maguk mögé, mint a Led Zeppelin, a Rolling Stones és a Beatles.
A Rush rajongói hőseik Facebook-oldalán ünneplik a győzelmet olyan üzenetekkel töltve fel a ’hozzászólások’ részt, mint „hősies győzelem!” és „Gratula a győztes srácoknak… megérdemelték!”
Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki részt vett ezen a megmérettetésen egy hónapon keresztül. Mindent egybevetve összesen több, mint 640 ezer szavazat érkezett a 2013-as Ultimate Classic Rock Bowl alatt.