Bejelentkezés

x
Search & Filters

Tragédia a Wackenen!



A Wacken Open Air fesztivál szervezőinek jelentése szerint a fesztivál területén egy rajongó szénmonoxid mérgezésben életét vesztette. Az egyelőre meg nem nevezett személy egy furgon platóján, a ponyva alatt aludt el, ám szerencsétlenségére ugyanitt volt egy gáz-generátor is, amely mérgezővé tette a szűk hely levegőjét. A legfrissebb közlemény szerint „a holttestet az áldozat barátai fedezték fel a ponyva alatt, és ekkor a rohammentő sajnálatos módon már nem tudta újraéleszteni.”

A Machine Head basszusgitárosa, Adam Duce bevallotta, hogy 11-től 18 éves koráig alig négy hónapot töltött együtt a szüleivel. „Egyik nevelőintézetből a másikba lettem küldve; de voltam elmegyógyintézetben is túladagolással, aztán kiskorúak fegyházában, drogelvonó központban, onnan pedig visszamentem a fegyházba. De rájöttem, hogy csak arra megy ki a játék, hogy megtörjenek – azt akarták, hogy úgy gondolkozz, ahogy ők szerették volna. Viszont mindenkinek megvan a maga belső igazsága. Én tisztában voltam a saját létezésem igazságával, és tudtam, hogy ha elég makacsul ragaszkodok hozzá, akkor előbb-utóbb kijutok ebből a hercehurcából és úgy távozhatok az ajtón, hogy sikerült önmagam maradni. Így is lett.”