Bejelentkezés

x
Search & Filters

Új videóval lepte meg a rajongóit a kanadai Morre



Márciusban a kanadai Morre új videóval lepte meg a rajongóit, melyet a második albumuk (Contrast) "Stray Dog" című dalához készítettek. Ez a klip egy öt éven át tartó időszak lezárásának is tekinthető, hiszen a 2013-as év lényeges változásokat hozott a torontói rockbanda életében.

A Morre-nak eddig három albuma jelent meg (…Out there 2010. Contrast 2011. Morphine 2012.), készítettek néhány videót, és a kanadai koncerteken kívül két hosszú európai turnéval is büszkélkedhetnek. A három zenész, Adrian Tonceanu (ének, gitár), Igor Laze (ének, gitár) és Tyler Koch (dob, háttérvokál) 2011-ben két és fél, 2012-ben három és fél hónapon át kóborolt és koncertezett kontinensünk városaiban, tizenhat országban, köztük Magyarországon is találkozhatott velük a közönség.

Ez év elején Tyler személyes okok miatt elbúcsúzott a bandától, helyét a doboknál James Rose vette át. A zenekar a megalakulása óta kereste a megfelelő basszusgitárost, és úgy tűnik Dan Ayalon személyében végre meg is találta.

Az újjá alakult Morre-t március közepén láthatta először élőben a torontói közönség. A dicsérő kritikák és a hatalmas siker alapján megállapítható, hogy a két újonc hamar meghódította a koncert hallgatóságát. Az európai rajongóknak sajnos még várniuk kell a következő turnéig, azt azonban már elárulták a fiúk, hogy dolgoznak a negyedik albumon, és a terveik között szerepel egy 2014-es visszatérés az öreg kontinensre.

A Stray Dog című dal most megjelent videójában utoljára látható a Morre a régi felállásban.

„Walking the mile, I'll stay for a while
  Play you a tune until the moon will rise
  In your hollowed eyes,
  I'm living today what most live in one lifetime!”
                                               
Hivatalos honlap: http://morremusic.com
Magyar rajongói oldal: http://morrefans.uw.hu

Szerző: Volford Lilla

 


 
Címkék: 
Morre