Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy Radics Béla a Magyarországon valaha élt legjobb gitárosok egyike. RB Kapitány az angyalföldi munkáskerületben kezdte pályafutását, elsőként játszott Magyarországon Hendrix és Cream dalokat. Sok zenekarban hallhatta a közönség, mégis elég kevés zenei anyag maradt meg tőle az utókor számára. Az ő emlékét őrzi a P-Box együttes híres dala a Zöld a Bíbor és a Fekete, és szintén emlékének fenntartására alakult meg 1999-ben a Radics Béla Emléktársaság, melynek elnökhelyettesével, Hegedűs Istvánnal beszélgettünk.

Rockbook: - Tekintsünk vissza a kezdetekre, milyen célból, kinek az ötlete alapján alakult meg a Radics Béla Emléktársaság?

Hegedűs István: - A Társaság egészen pontosan október 15-én az angyalföldi Gyöngy étteremben tartotta alakuló ülését tíz fő részvételével. Alapító atyja, ötletgazdája, létrehozója, és hosszú időn keresztül elnöke az a Tárász József, akinél jobban senki sem foghatta volna össze a Radics életművet. Rajta kívül alapító tag volt Bódayné Miskolczi Ilona, aki a végletekig legyengült és összetört embert az utolsó pillanatig ápolta, de ott voltak egykori zenésztársai is, mint az azóta szintén elhunyt  Strausz Tibor „Csibu” , vagy Sándor Károly, a „Cucu”. Ismert, hogy Radics Bélával az Atlantisz-interpretációkat leszámítva mindössze két kislemez felvétel készült, a Magyar Televízió által rögzített korabeli klipeknek pedig nyoma veszett, vagy letörölték azokat. Az Emléktársaság éppen ezért tűzte zászlajára – többek között - a magánszemélyeknél, gyűjtőknél fellelhető kalóz felvételek felkutatását, melynek eredményeképpen olyan kiadványaink születtek, mint a danúviás Sakk-Matt koncert CD, az iváncsai Tűzkerék buli meglepően jó minőségű LP-kiadványa, vagy éppen a Rockinform Special mellékleteként napvilágot látott szintén a Sakk-Matt együttes Bem-rockparti koncertrészlete – DVD-n. Érdemes végiggondolni, hogy életében és halála után mekkora szeretet és megbecsülés övezte Radics személyét; az emberek képesek voltak hosszú éveken keresztül megőrizni e felbecsülhetetlen értékű relikviákat. Az Emléktársaság fennállásának tizennégy esztendeje alatt elérte, hogy a Gyöngyösi u.47. sz. alatti ház falán márványtábla, az előtte elterülő kis téren egész alakos bronzszobor, annak közelében pedig Radics Béláról elnevezett utca található. Mindezek mellett RB Kapitányt tavaly nyáron Csepel posztumusz díszpolgárává választották. 

Rockbook: - Milyen rendszerességgel vannak találkozók az Emléktársaság részéről, és milyen tevékenységek vannak egy-egy ilyen alkalommal?

Hegedűs István: - Minden hónapban rendszeres összejöveteleket tartunk; jelenleg a Trendetlen Gitárpont a találkozók színhelye. Az első elnök, Tárász József idejében számos olyan „hivatalos” dolgot kellett megoldanunk, amelyek a tagság hozzájárulását, ötleteit, segítségét igényelték. Az emléktábla és a szobor létrehozása (ez utóbbi a Társaság legfőbb célkitűzései közé tartozott) temérdek előkészítő munkával, utánajárással, kilincseléssel járt. A szűkös anyagi források miatt csakis a kiépített kapcsolatainkra, és a partnerek jóindulatára hagyatkozhattunk. No és Társaságunk tagjainak lelkes, áldozatos közreműködésére. Emiatt az ülések meglehetősen hivatalos formát öltöttek, melyeket az elnök nagy odafigyeléssel, fegyelemmel és a feladatokra való maximális koncentrálással vezetett le. Meg is lett az eredménye! Azonban nem dőlhettünk hátra akkor sem, mikor az említett relikviák megszülettek, hiszen mindig van tennivaló. Közben megromlott egészségi állapotára való tekintettel a korábbi elnök nem vállalhatta tovább a megerőltető munkát, a tagság László András mellett tette le a voksát. Az új vezetővel egy másik korszak köszöntött be a Társaság életben. A „hivatalos” tennivalók közben megritkultak, s ennek szellemében az összejövetelek jellegét megváltoztattuk, klubszerűvé alakítottuk. Az estek házigazdája az esztergomi Tűzkerék xT zenekar lett, amely több mint húsz éve ápolja Radics zenei örökségét. Színvonalas műsorukon kívül filmvetítés, valamint fiatal vendégzenekarok műsora teszik változatossá a programot. Elmondhatjuk, hogy a Club ’68 elnevezésű, havi rendszerességgel megtartott összejövetelek mára népszerű rendezvényekké nőtték ki magukat. Persze, ha valami aktuális „hivatalos” teendőnk van, úgy továbbra is a tagság bevonásával döntünk a megvalósítás hogyanjáról és mikéntjéről.

Rockbook: - 2000-ben elhelyeztetek egy emléktáblát a Gyöngyösi út 47.sz alá, amely Radics Béla lakhelye volt, majd 2005-ben egy életnagyságú bronz szobor is készült a magyar gitárosról. Kinek a jóvoltából készült ez a gyönyörű szobor, és honnan sikerült anyagi forrásokra szert tenni az elkészítéséhez?

Hegedűs István: - Az emléktábla a tagság által összegyűjtött pénzből készült el, a szobor már bonyolultabb eljárást igényelt. 2001. február 1-én a Petőfi Csarnokba nagyszabású koncertet szerveztünk, ahol az akkori magyar rockélet színe-java képviseltette magát. A P.Mobiltól kezdve az egykori zenésztársakig, Takáts Tamástól Török Ádámig és Deák Bill Gyuláig szinte mindenki a színpadon tolongott, hogy fellépti díjáról lemondva, hozzájárulhasson a szobor létrehozásának költségeihez. De az amerikai-erdélyi-magyar szobrászművész Kovács Károly is átérezte a feladat nagyságát és jelentőségét, s a piaci ár töredékéért vállalta az emlékmű elkészítését. A szobor Erdélyből helyszínre való szállítását pedig egy speciális transzport tevékenységgel foglalkozó cég képviselője, aki a Társaság tagja is volt egyben, vállalta térítésmentesen.

Rockbook: - 2013. április 16-án volt egy nagyszabású névadó ünnepség, melynek keretében Radics Béla nevét most már Budapest, a XIII. kerület egy része is őrzi. Kinek az ötlete alapján valósult meg a Radics Béla utca?

Hegedűs István: - Az Atlantisz együttes egykori kiváló dobosa, Pintér István vetette fel az ötletet és járta végig konok elszántsággal a hivatalos utakat. Köszönet érte. Viszonylag rövid idő, hét-nyolc hónap alatt kiderült, hogy a kezdeményezés elérte az illetékesek ingerküszöbét, a Fővárosi Önkormányzat javaslatára a Bp. XIII. ker. Önkormányzat kijelölt egy közterületet, a Baba tér elnevezésű játszóteret. Az Angyalföldi Polgármesteri Hivatalban lezajlott egyeztetések eredményeképpen végül a József Attila térről nyíló utca nyerte el Radics Béla nevét.

Rockbook: - Térjünk ki egy kicsit arra a személyre is, aki miatt az Emléktársaság létrejött, Radics Bélára. Nagyon fiatalon hunyt el. A kor, a társadalom, a magánéleti körülmények miatt indult el nála az alkoholba való menekülés?

Hegedűs István: - A három közül talán magánéleti problémái játszottak közre legkevésbé lecsúszásában. Édesanyjával egy fedél alatt lakott az angyalföldi legendás szoba-konyhában,  barátnője, Ica pedig mindenben a társa volt. Vágyott persze a jobbra, de a luxus nem érdekelte. Máig megfejthetetlen, hogy egy angyalföldi munkásgyerek, aki ráadásul őstehetség, vajon miért nem futhat be karriert egy olyan társadalomban, amelynek egyébként kötelessége lenne keblére ölelni a hasonló „pedigréjű” kádereket. Ma már nyilvánvaló, hogy az akkori rendszer képmutató kirakatpolitikája nagymértékben felelős, hogy az események ily módon alakultak.  De közrejátszhatott az is, hogy Bélának talán nagy volt a szája, talán kevésbé hajlott a művészi kompromisszumokra, és talán jobban kellett volna menedzselnie magát. No és a „Radics-jelenség” politikai vetülete sem volt éppen árnyékmentes, mikor az újpesti és angyalföldi csibészekből álló rajongó kompániája végig skandálta Budapest egyik főútvonalát azzal, hogy „Bélát a Pártba, Bélát a kormányba!” Akkor senki sem gondolta végig azt, hogy ezzel a „jópofasággal” akár egy éltre szóló bélyeget is rásüthet kedvencére. Nyilvánvaló, hogy ki-ki habitusa szerint dolgozza fel az igazságtalanul mellőzöttséget: a mai fiatalok a problémák valós megoldása helyett a droghoz menekülnek, Béla (és rajta kívül nem egy kortársa) az alkoholban kereste a kiutat. És persze mindig akad egy-két „jóakaró”, egy-két „barát”, aki gondoskodik arról, hogy lehetőleg sose álljon üresen az a pohár…  Akkoriban egy találó mondás járta: a szocializmusban két út közül választhatsz: az egyik az alkohol, a másik pedig nem vezet sehova.

Rockbook: - Ha megfigyeljük azt, hogy honnan indult a Béla, milyen, korból, milyen családból, milyen lehetőségekkel, nagyon nagy precizitást, nagyon nagy elszántságot, nagyon nagy szorgalmat, és nem utolsó sorban, nagyon nagy zenei szeretetet kellett képviselnie, hogy ilyen szintű tehetség váljon belőle. Mégis nagyon kevés zenei anyag őrzi a tehetségét, a mai fiatalok, csak az idősebb generációtól hallhatják, hogy ő mekkora zenész is volt. Mi az oka ennek a kevés számú anyagnak?

Hegedűs István: - Mint említettem, elsősorban a kompromisszumkészség hiánya. Mikor a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején a legtöbb banda saját szerzeményekkel igyekezett megalapozni jövőjét, Béla hallani sem akart erről. Miközben az említett zenekarok már nagylemez-tulajdonosként jól élhettek, és elismert muzsikusként jegyezték őket, addig Béla másodosztályú klubokban nyomta a Hendrixeket és Creameket. Amelyekre a lemezgyár viszont nem volt kíváncsi. Később a Taurusban fel sem merült a külföldi nóták interpretációja, s kibontakozott, bizonyíthatott zeneszerzőként is. Ám a zenekar viszonylag rövid kifutási ideje kevésnek bizonyult az ún. „lemezérettséghez”. Hiába az élő bulik frenetikus sikere, a Free előtti kisstadionos fellépés, a Hanglemezgyár még kivárt. Közben a zenekarra kényszerített tagcsere alaposan visszafogott az addig töretlen lendületből, amely végül a csapat felbomlásához vezetett. Radics, aki óriási reményeket fűzött a Taurushoz, óriásit csalódott. Igazából innen datálódik a mélyrepülése. A Taurust követő Alligátor létrehozása inkább pótcselekvésnek számított, nem beszélve a röviddel ezután gründolt, különböző, halottaiból feltámasztott Tűzkerék-formációkról. A kommunista kultúrhatalom a legkevésbé sem tolerálta ezt a hullámvasút-szerű zenei utazást (nevezhetnénk akár kényszerű ámokfutásnak is), így nem nyíltak meg azok a bizonyos kapuk. S, amikor végre felcsillanni látszott a remény, már késő volt… Máig szent meggyőződésem, ha a Taurus nagylemez felvételi lehetőséghez jut, Béla ma is élne. Az is igaz, hogy a szupergruppban talán még egy LP-nyi  közös munka szunnyadt, majd mehetett volna ki-ki a saját dolgára …

Rockbook: - Milyen ember volt Béla a hétköznapi életben?

Hegedűs István: - Sajnos személyesen nem ismertem Bélát, a kölyökként a nézőtérről csodáltam. Viszont halála óta nagyon sok információt gyűjtöttem róla egyrészt könyvekből, másrészt olyan emberek személyes élményeiből, akik közelről ismerték, és tényleg a barátai voltak. Szokták mondani, hogy az idő és az elmúlás megszépíti az emlékeket, így szerencsére túl sok rosszat nem hallottam Radics Béláról. Zoránnal interjúztam a közelmúltban, aki egészen más közegből érkezett, mint Béla. Mint mondta, ezért nem lehettek testi-lelki jó barátok, ám nagyon tisztelte és becsülte őt. Emlékezete szerint rengeteget olvasott, szerette a háborús történeteket, filmeket. Ezért ragadt rá a „Kapitány” titulus. Mindig volt nála egy könyv, amit azonnal kézbe vett, ha alkalma nyílott rá. Édesanyját, a Mamikát mindenki előtt és mindenek fölött szerette, ezért sem ment külföldre „vendéglátózni” – nem akarta egyedül itthon hagyni. Sztárallűröktől mentes, hétköznapi ember volt, a szerény angyalföldi lakás ajtaja mindenki előtt nyitva állt, aki meglátogatta. Mesélik, a sokszor éjszakába nyúló beszélgetéseken a filmek, a történelem, az irodalom éppúgy terítékre kerültek, mint a zene. Hivatalos fórumokon lenézték öltözködése, hosszú, göndör haja, rockersége miatt, de tudjuk: az előítéletekkel manapság sem lehet mit kezdeni…

Rockbook: - Kik lehetnek tagjai a Radics Béla Emléktársaságnak?

Hegedűs István: - Aki úgy érzi, hogy közel áll Radics Béla szellemi örökségéhez, s tenni szeretne a legenda életben tartásáért; kitölti a www.radicsbelaemlektarsasag.hu oldalon található és letölthető nyomtatványt, majd kinyomtatja, s elküldi az Emléktársaság címére (Bp. Szarvas u.8); valamint befizeti az éves tagdíjat (1000.-Ft) – nos mindazokat szeretettel várjunk sorainkba!

Rockbook: - Mik a tervei az Emléktársaságnak a jövőre nézve?

Hegedűs István: - A legfontosabb, hogy tovább munkálkodhassunk Radics Béla emlékének, legendájának életben tartásán. Hogy díjat alapíthassunk, és évente megjutalmazhassuk vele azon fiatal gitárosokat, akik tovább viszik ezt a zenei örökséget. Hogy a Radics Béla utca elnevezéshez való kissé kései kapcsolódással év vége felé olyan emlékkoncertet hozzunk létre, ahol Radics Béla összes egykori, ma élő és aktív zenésztársa leróhatja tiszteletét a magyar gitárkirály előtt.

Sebők Tamás