Bejelentkezés

x
Search & Filters

Vesztegzár - Interjú és koncertbeszámoló

Május 24.-én a komáromi Vesztegzár zenekar játszott a Diamond Clubban Kazincbarcikán. A vendégként meghirdetett Our Hostile nem jött el, így kénytelenek voltak egyedül helytállni. A koncert előtt ültem le a csapattal beszélgetni. A csapat szóvivője Monostori Ádám dobos volt.

Rockbook: -  Hogyan és mikor indult a zenekar?


Monostori Ádám: - A zenekar története 2005-re nyúlik vissza. Akkor még Spit név alatt kezdtünk el együtt zenélni és Sepultura valamint Moby Dick feldolgozásokat játszottunk. Az akkori zenekarból jelenleg Sapi van itt, a basszusgitárosunk, én a doboknál és az énekesünk Bálint. Így alapítottuk meg a zenekart Vesztegzár néven két másik taggal, akik később kikerültek a zenekarból. Elhagytuk a feldolgozásokat, illetve az első néhány koncerten még egy-kettőt játszottunk, és elkezdtünk saját dalokat írni ezen a trash metal vonalon.

Rockbook: -  Akkor alapvetően thrash metal zenekarnak tartjátok magatokat?

Monostori Ádám: - Igen-igen. Volt egy időszaka a zenekarnak, amikor mindenféle tagcserék voltak – Bálint is kikerült egy időre, majd aztán újra vissza 2009-ben. Ezalatt az időszak alatt rengeteg hatás keveredett a zenénkbe. Volt, hogy egy kicsit groove-osabb, máskor dallamos death metal vegyült a zenénkbe, de a trash alap maradt.

Rockbook: -  Milyen hanganyagokkal rendelkeztek?

Monostori Ádám: - 2010-ben vettünk fel egy 3 számos demót Promo címmel, és 2012 végén jelent meg a nagylemezünk a Beteg világ, amit már ez a felállás rögzített.

Rockbook: -  Kiadón keresztül vagy saját terjesztésben adtátok ki?

Monostori Ádám: - Saját magunk terjesztjük. Intro + 9 dal szerepel rajta. Smici-nél a Moby Dick énekesénél vettük fel az ő stúdiójában. Egyébként ő az egyik dalban vendégszerepel is.

Rockbook: -  Hogyan lehet hozzájutni? Letölthető ingyenesen valahonnan?

Monostori Ádám: - Ingyenesen nem letölthető, még van belőle néhány darab. (nevet)… A zenekarnál megrendelhető, vagy a koncertjeinken beszerezhető. A vesztegzar@gmail.com –on meg lehet rendelni, vagy akár a facebook-os oldalunkon is.

 



Rockbook: -  Koncertezés terén mi a helyzet? Sűrűn koncerteztek?

Monostori Ádám: - A tavalyi évet végig gyalultuk, az egy nagyon sikeres év volt ilyen téren. Idén egy kicsit lazább a dolog, mert tavaly év végén vettük fel a lemezt, és egy kicsit elcsúsztunk a szervezéssel. Mire hozzáfogtunk, addigra a legtöbb helyen már betelt a naptár, de majd ősszel beindulunk.

Rockbook: -  Nyári fesztiválok?

Monostori Ádám: - A július 13.-án az Ekecsi Rock Fesztiválon fogunk játszani, illetve június 14.-én Komáromban a rock hétvégén a Road-al és a Depresszióval egy napon. (Az interjú idején még nem volt előre látható, de lehet, hogy az árvíz miatt ez az esemény elmarad). Júliusban pedig felvidéken játszunk egy ottani rock fesztiválon és lesz egy budapesti koncertünk is.

Rockbook: -  Van még valami, amit érdemes tudni rólatok?

Monostori Ádám: - Még talán annyi, hogy most Smici mellett is dobolok a Bloody Roots-ban, a hazai tavaszi turné ideje alatt.

Rockbook: -  A többiek is játszanak más zenekarokban?

Monostori Ádám: - Volt egy-két próbálkozás. De mindenkinek csak a Vesztegzár van.

A Koncert:

Mivel a vendégként meghirdetett Our Hostile nem jelent meg, így a Vesztegzár zenekar volt kénytelen kitölteni az estét. Aminek az volt az előnye, hogy így legalább megismerhettük az összes nótájukat. A lemezen hallható introval kezdték a koncertet, majd a videoklipes Szemet szemért és a lemez címadó dala, a  Beteg világ következett. Alapvetően az első album dalai képezték a koncert gerincét, de mivel egyedül ők léptek fel, megtoldották olyan régebbi számokkal is, mint pl: az Embernek lenni, Nincs kontroll, Gyertyák könnye.

 

 

A zenéjüket leginkább a Moby Dick-féle thrash vonalhoz tudnám hasonlítani, ám a Smiciétől jóval mélyebb hörgéssel, és egy árnyalatnyival gyorsabb tempóban. Nem véletlen ez a hasonlóság, hiszen mint az interjúból is kiderült pályájukat többek közt Moby Dick feldolgozásokkal kezdték. Kellemes volt hallgatni, hiszen a 90-es évek elején sokat hallgattam őket én is. Néhány riffnél és reszelésnél a Kreator is beugrott. Szóval a teljes albumot eljátszották: Hazugságok gyűrűjében, A szabadság ára, Romlás szélén, Idegösszeroppanás,Szilánkokra hullva, Az idő fogságában. A végére hagyták Gyűlölet és harag című számot, amire stúdió videó is készült a felvételek idején. Ráadásként pedig a legelső, Átok című szerzeményüket játszották el.

 



Aki többet szeretne megtudni a zenekarról, vagy értesülni a legfrissebb infókról, jelölje a zenekart a facebookon: https://www.facebook.com/vesztegzar?notif_t=fbpage_fan_invite

Bodzilla

 

 

Címkék: 
Vesztegzár